Hogy kerül a boglári kollégium igazgatója a sivatagba? - Ynda a toronyszobában

2021.03.20. - 00:30 | Levy

Hogy kerül a boglári kollégium igazgatója a sivatagba? - Ynda a toronyszobában

Bihari Andrea festészetének története klasszikus művészéletek fordulatát vette, amikor 2003 késő őszének egyik enyhén hűvös, de napsütötte délutánján Yndaként fonta be a boglári kollégium igazgatójának, Gáspár Lászlónak szívét. Ez a szövevény azonban réges-rég Siófokon kezdődött, a Baráthság fonalával, amikor Andi még egészen kicsi leánykén kóstolgatta az Élet színeit.

E barátság névadója Baráth Imi volt, aki Andinak valóban igazi, mai napig tartó barátja lett, és az évek során egészen a Kollégiumig segítette kúszni yndáját, merthogy Andiból időközben festő lett, és az Ynda művésznevet választotta magának, megkülönböztetve ezzel szignóját más, mindenfelé kószáló indáktól. Imi mezőgazdásszá képeződni került a Boglári Kollégium lakói közé, Andi azonban megvárta, míg annak a bizonyos rokkának tűje, mely toronyszobákba szokott költöztetni különlegesen tehetséges lányokat, meg nem szúrja valahol siófoki szobájának békét adó nyugalmát, ami meg is történt mindenféle zavaros események következtében az ezredforduló után három és fél évvel. Andi különlegessége kettősségében rejtezett: ő lett a kollégium toronyszobájának lakója, de ő volt az ynda is, amely beszőtte az épület képzeletbeli falait, egészen igazgatója zenétől zengedező szívéig.

Andi ugyanis - hogy festészetének nyugodt körülményeket találjon - beköltözött a kollégium legfelső szintjének egyik tetőablakos szobájába, és ott lakozott, alkotott hónapokig zavartalanul, diákok, nevelők, tanárok csodálkozására. Mindez persze nem történik meg, ha nem figyel fel rá a nemes lelkű lovag, aki igazgatói szék-paripájáról leugorva, meghallgatva az igaz Baráth kérését, és Ynda felé kinyújtva jogarát, biztosítja számára a kollégiumi műtermet. Hosszú, copfba kötött hullámos hajú Gáspár-lovag Mátyáskirályi álruhája volt az igazlelkűség, s mint a reneszánsz feltámadt mecénása, így támogatta a fiatal művésznő festészeti fejlődését, amely pénzben nem mérhető kincseket adott Yndának. A téli toronyszoba ablakán kinézve láthatta amint hó lepi be a kollégium tetejét, és a távoli ködben felsejlő fonyódi hegyeket. Andi akkor alig múlt 18 éves.

Virágok és portrék

Néhány év múlva a boglári művelődési központ adott otthont Ynda festményeiből rendezett kiállításának, s a tárlat egyik meglepetése volt egy portré, melynek A  PROFI  L  címet adta. A bőrre festett kisméretű olajképen az egykori profi mecénás arcát látjuk, amint szuggesztíven néz előre, vagy talán vissza, Ynda kollégiumi múltjára. A meghívott vendégek között természetesen ott volt Gáspár László is, s ez a megható élmény még szebbé tette azt a virágcsokrot, melyet Yndának adott át. A rezdülő szavaknál többet mondott a szemek csillogásában megbúvó mosoly.


A PROFI L - olaj-bőr, 25,5 x 20,5 cm

Hétköznapjaink témái között gyakran felbukkant ez az esemény, és így a 2009-es csopaki kiállítására Ynda ismét meghívta az egykori mecénás-lovagot, aki annak idején nem csak toronyszobai rabságot, hanem művészeti ébredést is biztosított neki. Andi ezt a melegszívű embert most egy kőbe vésve, pontosabban kőlapra festve jelenítette meg, melynek színei, hangulata és a róla ránk mosolygó arc együttes hatása szinte a sivatag melegét közvetítik. Ynda mesélte a kép festése közben, hogy mai, emberségben elsivatagosodott világunkban, mint oázis, tekint ránk Gáspár László kedves arca.

Ynda csopaki tárlatának megnyitóján a színfalak mögött állva láttam megismétlődni a több évvel korábbi, boglári jelenetet, midőn a meghatottság mosolya egy még gyönyörűbb virágcsokrot nyújtott át az egykori toronyszobás művésznőnek.

SIVATAGBAN - olaj-kerámia, 25 x 16,5 cm

Egy évtized telt már el a kiállítás óta, s Ynda még készített néhány kisebb vázlatot az egykori mecénásról, aztán szépen elcsendesedett minden. A művek azonban megbújva élnek, várnak műtermének arcképeket rejtő szegletében.

PROFILHATÁS                                            PROFILHATÁS 2                                         RÉGMÚLT IDŐK
vegyes technika                                         vegyes technika                                         vegyes technika
10,5 x 16 cm                                             19 x 14 cm                                               22 x 16 cm

Az évek során egészen komoly Ynda lett a fejlődő művésznőből, egészen odáig, mígnem Kongóból is rámosolygott valaki, és így elkezdte Felix Tshisekedi, kongói miniszterelnök portréjának megfestését - megrendelésre. Hogy közben mit történt? Ezt megtudhatjuk Yndát bemutató írásom második részéből.


Ynda Budapesten, az Utazás-Afrika EXPO-n, 2019-ben, France Mutomboval, az Afrikáért Alapítvány elnökével

Új hozzászólás