Csenddé érnek a zsibongó hangok,
egyik sem sürget, nem követel,
nem tülekednek reggeltől-estig,
nyüzsgésük hozzám nem ér ma el.

Tűnődöm, dúdolok csendben,
lapozok megsárgult levelet,
teát kortyolok, nézem a kertet,
könnyezek családi képeket,

Várok, sehova nem sietek.
Merre indulnék s nélküle hova?
Várok, míg szívemben újra
felépül kis Jézus édes otthona.

Megvetem ágyát szép szavakkal,
erőm szerinti dolgos kézzel,
tiszta szándékkal, szívmeleggel,
örömöt hozó szeretettel.

*

Édes Jézusom, hozd el a reményt,
hogy holnaptól élni jobb lehet,
s amire öröktől fogva vágyunk,
hogy az ember maga is jobb lehet!

Ünnep táján

minden évben ünnep táján
megnyílnak a szent egek
égből földre földről égbe
érkezik az üzenet.

Jézus bölcsőjénél

Jézusom, hozzád érkezve
magamhoz kerülök közel,
érzem, hogy rajtam is múlik,
holnap milyen világ jön el.

Előtted állok meghatottan,
fényed ragyogja át a szívemet,
növekedjen benne, ami jó,
ne találjon a rossz rejteket!

Karácsonykor

Állok a kisded jászolánál,
felejtek teret és időt;
mint egy gyermek, oly
tisztán szeretnék élni;
Jézusom, adj hozzá erőt!

Ünnepi asztalnál

Ünnepi asztalnál vidámság
nélkül hiába ül a család,
önfeledt nevetés bontja le
a hétköznap megkopott falát.

Emberhez ülnek az angyalok,
vigadoznak a vendégségben;
nem tudja az asztalnál senki,
földön él-e vagy az égben?

Feltétel nélkül

Istenfélő emberről hallottam,
jézusfélőről sosem,
feltétel nélkül szeret, nem fenyít,
ezért küldte az Isten.

Naponta barátként beszél hozzám,
amikor hallgatom nap ragyog,
Isten előtt is közben jár értem,
akkor sem büntet, ha rossz vagyok.

Karácsony előtt

Kis Jézus újra megszületik,
éven át várta a világ.
Mért hagyjuk újra magára;
magunkért mondunk csak imát?

Heródes hadak készülődnek,
torzsalkodik a három király,
külön utakon tévelyegnek,
bölcsesség helyett győz a viszály.

Kunyhókba zárva virrasztanak
megfélemlített pásztorok,
az utakat katonák őrzik,
bénultan nézik az angyalok.

Karácsony otthon

Eljöttem otthonról, teltek az évtizedek,
házunk ködbe tűnt, lakóit várták az egek,
minden karácsonykor én mégis hazamegyek,
kapunkban anyám vár, meglát és integet.

Lépcsőkön megyünk utcáról kertbe,
borostyán kísér, korlátot ölelve,
bátyám és apám a fával szöszmötöl,
tálcára sütemény kerül, zöld menta likőr,
ágakra akasztunk féltett díszeket,
üvegházikót, hóembert, gömböt, szívet,
anyám ráz csengettyűt, mint az angyalok,
kicsi szobánkban a mennyezet ragyog,
zene szól, béke száll ránk, nyugalom,
sült kolbász illatoz fehér abroszon,
nem tudjuk, odakint fúj-e szél, esik-e hó,
harcol-e igazzal szenvtelenül a csaló,
most csak azt érezzük, idebent jó, nagyon jó,
otthonunk ajtaját nem nyitja ránk a való.

Búcsúzom, csókolom apámat, testvéremet,
édesanyám a kapuban féltőn integet,
a saroknál eltűnök; játszva visszalépek,
mintha haza tartanék, majd elmegyek végleg.