Agatha Christie a következőképpen vélekedett a gyilkosságról: "Elterjedt az a nézet, mely szerint a detektívhistóriák leginkább a lóversenyre emlékeztetnek, ahol sok az induló, az esélyes ló és lovas. A pénzedért arra fogadsz, akire akarsz. A közmegegyezés szerint az ilyen történetben a favorit nem hasonlít ahhoz, akit a lóversenypályán annak tartanak, vagyis: lehet kívülálló személy is. Nézzük meg, kiről tételezhető fel a legkevésbé, hogy a tettet elkövette, s ezzel tíz közül kilenc esetben munkánk véget is ért."

A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól. Abban a zárt játéktérben, a hótorlaszok közé ékelt, bűnügyi laboratóriumban, amelynek az írónő - szokás szerint - még a telefonvezetékét is elvágta. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a Culver utcában megöltek egy nőt. Aztán sítalpakon megérkezik Trotter, a nyomozó, s kiderül, hogy a gyilkosnak a panzió lakói között kell lennie. Agatha Christie sorra elénk idézi a szereplőket, s külön-külön mindegyikről bebizonyítja, hogy - tévedés kizárva! - csak ő, egyedül ő lehet a gyilkos! De mi tudjuk, hogy a sok ártatlan között egyetlen vétkest kell keresnünk. Így a harmadik leleplezésnél kétszer érezzük becsapva magunkat, a negyediknél háromszor, és így tovább... Az író egyik kelepcéből a másikba csal, hogy aztán - miután kiengedett a szabadba - önként fussunk be a legnagyobb kelepcébe...

Két és fél órás elme-torna. Színpadi matematika. Csiki-csuki játék. Könnyű mulatság, amelyről a közönség abban a tudatban távozik, hogy lám, megint túljártak az eszén...

A Veres 1 Színház előadása abba a legendás Agatha Christie-panoptikumba enged bepillantást, ami mindenkiben él, aki egy könyvet is olvasott a krimik koronázatlan királynőjétől. Többször visszatérő motívumot fedeztünk fel Az egérfogóban is, amelyek gyakran megjelennek Agatha Christie műveiben: a külvilágtól való elzártság, ami megjelenik a Sittaford rejtélyben is; a modern 1920-as években praktizáló Freund nézetei, miszerint a gyilkos ösztön a gyermekkorban elszenvedett traumákra vezethető vissza, ami az írónő több művében is fontos indíték (Harmadik lány, Randevú a halállal). Emellett az angol gyermekversek felidézése is gyakran jelenik meg Christie-művekben (Marék rozs, Fogorvos széke).

Az előadás végén a vastaps a színészeknek és az írónőnek is szólt, hiszen a visszatérő motívumok teszik igazivá, "agathachristie-ssé" a műveket, és ezért kedvelik és olvassák szívesen még ma is sokan világszerte.

A színdarab eredetileg a Három vak egér című rádiójátékon alapul, melyet Christie 1947-ben írt, és a BBC-n sugározták. Az írónő nem volt optimista a darabbal kapcsolatosan, a színházi jogokat unokájára ruházta át, mondván, fél év alatt kiszenved a mű. Ez egyszer tévedett. Az egérfogót Londonban 1952 óta játsszák megszakítás nélkül. Bemutatásakor Sir Winston Churchill volt a miniszterelnök, jegyre adták még a húst, szalonnát, cukrot és a vajat. A közel 26 ezer előadásban eddig 414 színész állt a színpadon, 136 mérföldnyi inget vasaltak ki, és az előcsarnokban 462 tonna jégkrém fogyott el - a 2015-ös adatok szerint. A Big Ben és a Tower-híd után a darabnak otthont adó St. Martin's Theatre a leghíresebb londoni turistalátványosság.

Agatha Christie: Az Egérfogó
- krimi két részben -

Szereplők:

Mollie Ralston: Steinkohl Erika
Giles Ralston: Pál Tamás
Christopher Wren: Dósa Mátyás
Mrs. Boyle: Zorgel Enikő
Metcalf őrnagy: Venyige Sándor
Miss Casewell: Molnár Gyöngyi
Mr. Paravicini: Trokán Péter
Trotter rendőr őrmester: Mohai Tamás

Fordította: Mészöly Dezső
Zene: Lencsés Balázs
Dramaturg: Venyige Sándor
Díszlet-jelmez: Gedeon Boróka

Rendező: Schlanger András

A Veres 1 Színház saját előadása.
Bemutató: 2015. március 28.

Az előadás a Hughes Massie Ltd. engedélyével, a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével jött létre.