Közel 100 alkalommal léptél már országszerte a közönség elé Kitolás - apanevelés kezdőknek és haladóknak című egyszemélyes, stand-upos előadásoddal, amelyben az apává válás kihívásait, sajátosságait tárod humoros formában a nézők elé. A visszajelzések szerint nincs két egyforma produkció, mindegyik másképpen „sírva röhögős". Ezt Te hogyan látod a színpadról, illetve szerinted miben változott főként a Kitolás a kezdetekhez képest?

Leginkább talán a tempójában, dinamikájában. Amikor annak idején belevágtam, a stand-up számomra egy teljesen új műfaj volt, naivan mégis úgy hittem, hogy gond nélkül átléphetek ebbe a „cipőbe". Az első pár előadás kifejezetten kemény volt. Közel 80 percet teljesen egyedül létezni a színpadon, lekötni, szórakoztatni a közönséget, rezonálni a nézőkre, közben folyamatosan koncentrálni a szövegre és az előadás ritmusára igen embert próbáló feladat. Sokat tanultam a kezdetek óta. Hamar rájöttem például, hogy a történéseket sokkal jobban kell sűríteni, direktebben felépíteni a cselekményt és célirányosabban előkészíteni a poénokat. Az, hogy minden előadás más, természetes, hiszen sok tényező befolyásolja: az aktuális közeg, a közönség összetétele, nyitottsága és ehhez még hozzájárul az én privát hangulatom is, hiszen attól függetlenül, hogy előadóművészettel foglalkozom, a napi események rám is hatással vannak. A stand-up sajátossága, hogy közvetlen és azonnali visszacsatolás van a közönségtől: ha betalál egy poén, akkor tapsolnak, nevetnek, ám előfordult már, hogy nem azt a reakciót kaptam, amire számítottam.  

Ez utóbbi azért nem fordulhat elő sűrűn, hiszen elárasztanak a pozitív visszajelzések, hogy csak néhányat emeljek ki a sorból: „bitang humoros előadás", „imádtam, újra megnézzük majd", sírtam a röhögéstől", „remekül össze van rakva".  Melyek azok a fordulatok, helyzetek, amelyeken garantáltan nevet a közönség?

A szülésfelkészítő tréning jelenete például, amelyben összekevernek egy másik színésszel, vagy a babaneme-party, ahol elkezdek töprengeni azon, hogyan fordulhat elő, hogy egy vadidegen cukrász előbb tudja meg a leendő gyermekem nemét, mint én. A játszóteres részt is nagyon szokták szeretni, ebben bemutatom a különböző szülő-karaktereket: a kommentátort, a rettegőt, a tiltót, az ezoterikust. Ilyenkor hangos nevetés jelzi, a felismeréseket a közönség soraiban.

Fotó: Gordon Eszter

Tudod kívülről szemlélni magatokat a feleségeddel? Milyen szülő-kategóriába tartoztok?

A zombi és a totál bizonytalankodó szülők körébe, igaz, ezek egyelőre még nem szerepelnek a karakterek között, de lehet, hogy érdemes lenne bevennem őket. Az elején mindketten meg voltunk rémülve, hívogattuk a barátokat - függetlenül attól, hogy van-e már gyermekük -, hogy egy-egy helyzetben mit csináljunk. Úgy gondolom, hogy mostanra azért már belerázódtunk: Vince már kétéves és mindezidáig szerencsésen túléltük a döccenőket.

A darabban két házaspárt - amelyben a lányok testvérek - alakítunk Földes Eszterrel, Ullmann Mónikával és Molnár Áronnal. Érdekesség, hogy a szöveget vezetett improvizációink alapján írta Horváth János Antal, aki emellett a darab rendezője is. Az előadás döntő kérdése: elmeneküljenek-e vagy maradjanak-e hazájukban a karakterek és vegyék-e fel a harcot az ellenséggel. A család vagy a haza fontosabb?

Fotó: Gordon Eszter

A Becsapódás a polarizált világrendet és a kettészakadt magyar rögvalóságot mutatja be, a két különböző narratíva pedig nem talál egymással közös hangot. A tartalombuborékok között nincs átjárás, a pólusok között nincs érdemi kommunikáció, elbeszélnek egymás mellett. Ebből sok abszurd szituáció adódik, amelyet igyekszünk a leghitelesebben visszaadni a színpadon, ettől válik véleményem szerint igazán szórakoztató előadássá.

Tény, hogy a televíziós műsorok jellegükből adódóan nagyon sok emberhez eljutnak, míg a színház ehhez képest csak szűkebb kört érint, de nem gondolom, hogy ez hátrányt jelentene. Inkább fordítva. Akik megszerettek Gyuriként, Jociként, Nándiként, azok követnek a színházba és ugyanez igaz a Youtube-os megjelenéseimre is. Gyakran előfordul például, hogy előadás után megvárnak a Marczibányi előtt, csak hogy elmondják, nagyon szeretik a sorozataimat, vagy a Kormányinfó pluszt, de kíváncsiak voltak rám a színpadon is. Ezért hosszú órákat utaztak vidékről, de megérte, mert élmény volt számukra az előadás.

Érdekes, hogy a sorozatokban jellemzően mindig a személyiségjegyeidtől idegen, eléggé sematikus karaktereket játszol: A mi kis falunk egyszerű Gyurija, vagy A nagy fehér főnök verbálisan abulzáló, felsőbbrendűsködő alakja. Mi lehet ennek az oka?

Valószínűleg hitelesen hozom a taplót. Vágyam az, hogy olyan karaktereket játsszak, amelyeknél van jellemfejlődés, hogy a személyiség mögé lássak és megértsem mit és miért csinál valaki. Ez az, ami igazán érdekel a színészetben. Ilyen volt például a legutóbbi szerepem, A nagy fehér főnök is. Gyurinál pedig talán pont ennek az ellenkezője szerethető. Bármilyenek is a körülmények, ő változatlan. Azt hiszem, hogy a néző is ezt az állandóságot várja tőle, ez a karakter sikerének egyik oka.

Fotó: Horváth Judit

Úgy érzékelhető, hogy van egy „citromból limonádét" oldalad is. Miután keményen beleálltál annak idején a Vígszínház vezetőváltási ügyébe, szabadúszó lettél. Ekkor hívtad életre a Forbes által is méltatott Szabadszínész digitális platformot, amely segítséget jelenthet abban, hogy felkérés és művész egymásra találjon. Beváltotta a reményeket ez az alkalmazás?

A Loupe Színházi Társulással, és azon belül is Horváth János Antallal, Lovas Rozival és Molnár Áronnal arra törekszünk, hogy egy olyan független művészi formációt működtessünk, amely bátran és nyíltan beszél a tabukról. Május 20-án van az évadhirdetésünk a Marczibányi téren, ahol az előadásainkat is játsszuk. Annyit elöljáróban elmondok, hogy lesz egy darab, amely egy gyerek elvesztésének traumáját dolgozza fel, egy előadás, ami a focin keresztül a társadalmi egyenlőtlenségről és a szegregációról fog szólni, és lesz egy monodráma, amit Lovas Rozi játszik. Ezenkívül készülünk egy bemutatóval, ami a cirkusz és a színház ötvözete lesz. Működési modellünk: minél többet játszunk, annál több új előadást tudunk létrehozni. Ezért mi előre menekülünk.

„Nyíl vagy, de vigyázz az íjra, mely kiröpít. Hamar párolgó hitedre vigyázz, mert ezt a csatát a szíveddel nyered meg" - rövid idézet abból az ominózus levélből, amelyet annak idején Latinovits Zoltán írt Cserhalmi Györgynek, aki pedig később neked adta át örökül. Többször nyilatkoztad, hogy rendkívül nagy becsben tartod ezt a levelet. Vince születésével változott az üzenet mélysége? 

Az alaptartalom, a sorok esszenciája állandó: színészként és emberként a moralitás mindenekelőtt. Annyiban talán mégis van változás, hogy ezt már nem csak saját magam számára tartom érvényesnek, a fiamat is ebben a szellemben szeretném nevelni.

***

Lengyel Tamás Budapesten született, érettségit a Radnóti Miklós Gimnáziumban szerzett, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2001-ben diplomázott. Elsőként a Katona József Színház, majd a Budapesti Kamaraszínház társulatához csatlakozott, 2011-2017 között pedig a Vígszínház tagja volt. Azóta szabadúszóként követi hivatását. A Jászai Mari-díjas előadóművésszel jelenleg többek között a Centrál Színház és a Loupe Színházi Társulás előadásaiban találkozhat a közönség. Kitolás című egyszemélyes stand-up műsorával annak debütálása óta folyamatos sikert arat országszerte. A közkedvelt magyar tévésorozatokban karakteres személyiségeket megformálva „költözik be" napról napra a televíziónézők otthonába.