KARPACKIE-Groupama Rallye - a szombati szakasz képekben
Képgaléria megtekintése2010.06.20. - 19:30 | Csizmazia Ákos
A Rallye szakága negyedik bajnoki futamához, az első murvás versenyéhez érkezett. A szombati napon a káldi körjellegű gyorsasági szakasszal indult az etap, ahova a versenyzők még kétszer visszatértek.
Egyéves szünet után tért vissza a rali elitje Vas megyébe, hogy a bajnokság negyedik állomásaként a bükfürdői központú KARPACKIE-Groupama Rallye pályáin mérkőzhessenek meg egymással az ORB, a rallye2 és az RTE versenyzői a két nap alatt.
Az eseménysorozat a csütörtöki, Káld melletti teszttel, illetve a sajtótájékoztatóval vette kezdetét. Pénteken reggel az ORB és a rallye2 párosainak a kötelező technikai- és adminisztratív átvétellel indult a nap, délután pedig több százan kísérték figyelemmel a fürdő parkolójában a rajtceremóniát, és kíváncsian hallgatták a versenyzők szándékait, várakozásait.
A szombati nap öt gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie a mezőnynek; a pályák a napok óta tartó esőzések miatt rendkívül nedvesek voltak, és napközben is eleredt néha. Az hamar kiderült, hogy a bajnokság eddigi három fordulójához hasonlóan nem lesz unalmas a küzdelem. Szinte gyorsaságinként váltogatta egymást az élen az Asi-Pikó és a Herczig-Baranyai kettős. Egy másodperc ide, kettő oda-végig 6 szekundumon belül autóztak ők ketten. És bár a pályák száradása Herczigék Skoda S2000-ese ellen dolgozott, Asiék nem tudtak meglépni a Mitsubishivel, a nap végére így is 2.8mp előnyt gyűjtöttek össze. Mögöttük sokáig Turánék álltak, de egy műszaki hiba a nap utolsó gyorsaságiján visszalökte őket a hatodik helyre. Ami számukra balszerencse, az másnak nem az, hiszen Friciék gondjainak köszönhetően Botka zárt a harmadik, Balogh a negyedik, ifj. Tóth pedig az ötödik helyen. A 2008-as bajnok, és erre a versenyre visszatérő Spitzmüller Csaba Tóth Imrével az oldalán csak a hetedik lett, őt korábbi navigátora Kazár Miklós, illetve Hadik és Hideg követte. Még csak két gyorsaságit sem bírt Turiék autója, ők a második pálya rajtja után 300 méterrel álltak ki elektromos hiba miatt. A7-ben Pálinkás vezetett, A6-ban pedig Kovács (Magyarék másodikok voltak). N3-ban Schuck diktálta a tempót Ábrahámék és Krupáék előtt, N2-ben pedig Zagyva és Tisch vezetett a Keller-Bencze, valamint Drávucz-Zsiga kettősök előtt, Ráczék ötödikként érkeztek. Az S csoportban Matics, Cseh és Boroznaki volt a sorrend.
Vasárnap sem volt sokkal szebb idő, de nem is volt kisebb a küzdelem. Asi és Herczig minden tehetségét felhasználva előzgették egymást a hat gyorsasági alatt, de a lépés Asiéknak jött ki jobban; idei negyedik győzelmüket aratták, Herczigék pedig idei legjobb eredményüket érték el. A harmadik helyért is drámai csata folyt; a nap elején még hatodik volt Turán Frigyes és Zsiros Gábor, de begyújtották a rakétákat és előbb a formán kívüli Janikát, majd a törött féktárcsával küzdő Baloghékat előzték meg. Ezután kiélezett küzdelmet vívtak Botkáékkal, akiknek az utolsó gyorsasági vége előtt 500 méterrel felrobbant a motorjuk és kiesetek. Így Turánék lettek a harmadikok, a negyedikek Baloghék, az ötödikek Janikáék. Spitzmüllerék és Hadikék sem húzták sokáig; előbbiek autója a napi második gyorsaságin adta meg magát, Hadikék pedig egy árokbacsúszással veszítettek annyit, hogy inkább kiálltak. De nem csak ők jártak rosszul: Szíjjék a váltó, Bessenyeiék a motor, Puskádiék pedig egy baleset miatt estek ki. A hatodik helyet Kazár és Hideg is akarta magának, ám a végén nagy küzdelemben Kazár Miklós és Szőke Tamás bizonyult jobbnak. A nyolcadik helyezett a Pethő-Bacigál, a kilencedik az ifj. Ranga-Czakó, a tizedik pedig az Osváth-Farnadi kettős lett. Az A7-et Pálinkás, az A6-ot Magyar, az N3-at Schuck, az N2-őt pedig Zagyva nyerte, itt Ráczék az ötödikek lettek. Az S csoportban Maticsék nyertek Boroznakiék és Cseh Vilmosék előtt.
Végeredmény:
- Asi - Pikó Zsuzsa; Mitsubishi Lancer Evo IX 1h8'14"1
- Herczig Norbert - Baranyai László; Skoda Fabia S2000 +05.1"
- Turán Frigyes - Zsiros Gábor; Mitsubishi Lancer Evo IX +54"
- Balogh János-Kiss Patrik; Mitsubishi Lancer Evo IX RS +01'08"1
- ifj. Tóth János - Tagai Róbert; Peugeot 207 S2000 +01'33"1
- Kazár Miklós - Szőke Tamás; Mitsubishi Lancer Evo IX +01'42"1
- Hideg Krisztián - Kismődi Endre; Mitsubishi Lancer Evo IX +01'49"3
- Pethő István - Igor Bacigál; Mitsubishi Lancer Evo IX RS +02'20"8
Szombaton a rallye2 mezőnye is versenybe szállt, azonban itt nem volt ennyire éles a küzdelem. Az F csoportot az egész versenyen uralta Vingler Attila és Fedor Tamás, akik a WRC-karosszériás Lancerrel már két gyorsasági után akkora előnyt gyűjtöttek össze, hogy onnantól már csak begurultak a célba, és nyertek. Mögöttük a Medvecz házaspár következett egy kissé gyengébb Lancerrel, a harmadik helyet pedig a Dudás-Dudás-Subaru trió csípte meg. A másodosztály értékelését a Bereczki-Kozma kettős nyerte. Vinglerékhez hasonlóan ők sem hagytak kétséget afelől, hogy kik fogják ezt a versenyt megnyerni. Az abszolútban mögöttük Óraiék, majd Rádócziék következtek. Az N csoportban egyedül Bereczki ért be, így természetesen nyert. A7-ben és A6-ban sokkal több célbaérő volt, A7-ben Órai, Rádóczi és Práj végeztek dobogón, A6-ban pedig Baksai, Kondor és Lukács volt a sorrend. F2-ben Simonék nyertek Szabóék előtt, F1-ben pedig Stepánék nem találtak legyőzőre.
Végeredmény (abszolút):
- Bereczki Norbert - Kozma László; Honda Civic 44'32"6
- Órai Balázs - Jancza Tamás; Honda Civic Type-R +07"1
- Rádóczi József - Szemmelroth Anetta; Peugeot 306 S16 +01'24"
- Baksai László - Laboncz László; Lada 21074 +01'47"5
- Kondor Lajos - Dara Róbert; Peugeot 106 +01'57"5
- Lukács Kornél - Mesterházi Márk; Honda Civic +03'32"3
- Práj Ferenc - Érczkövi Attila; Honda Civic Type-R +03'33"1
- Kuncz Dezső - Kemény Zsolt; Honda Civic +03'56"
Végeredmény (F csop.):
- Vingler Attila - Fedor „COFI" Tamás; Mitsubishi Lancer Evo VII 41'08"7
- Medvecz Péter - Medvecz Péterné; Mitsubishi Lancer Evo VI +37"3
- Dudás Csaba - Dudás Viktor; Subaru Impreza +01'37"4
- Simon Gábor - Szigetvári Csilla; BMW 318 +03'29"5
- Szabó Ferenc - Kocsis István; Lada VFTS +04'58"4
- Stepán Árpád - Lovay Miklós; Lada 21011 +05'10"5
- Varga Norbert - Jobbik Dániel; Lada 21074 +05'16"4
- Mang Huba - Kósa Tamás; Fiat Uno +07'54"1
Vasárnap viszont a rallye2 helyét a ralitúra mezőnye vette át, és kísérte az ORB-t a pályákon. A küzdelem itt is hatalmas volt, bár pilótákat kicsit nagyobb különbségek választották el egymástól. Az első helyet a Nagy Mátyás-Nagy Tamás kettős szerezte meg, eléggé fölényes versenyzéssel. Mögöttük a korábbi bajnok Lovász-Berényi kettős ért célba, őket pedig a Pintér-Sárga kettős követte, mindössze 6 másodpercre. Negyedik lett a Márta-Hényel kettős, őket pedig a szombati F-csoport győztese, a Vingler-Fedor duó üldözte. Mögöttük a Szepesi-Németh és a Száger-Antal párosok vívtak hatalmas küzdelmet; az utolsó gyorsasági döntött, Szepesiék bizonyultak jobbnak. Az N2-őt Porkolábék nyerték Nemesék és Bartháék előtt, az N1-et Madari nyerte, más nem ért célba. Ahogyan a H3-ban sem Tajmeléken kívül, akik persze nyertek. H2-ben Czenéék nyertek a Vauxhall Astrával Faragóék és Tamásék előtt; H1-ben Kiss, Dicső, Nemerey volt a sorrend. A3-ban Sajtós Dénes és Diósi János lett a legjobb, őket a Szabó - Szabóné és Mihály-Mihály duó követte. A2-benAntalffy nyert Nyilas és Szemán előtt, A1-ben pedig a Brunczvik Zoltán és Malek Péter által terelt Trabi ért célba egyedül.
Végeredmény:
- Nagy Mátyás - Nagy Tamás; Mitsubishi Lancer Evo VI 35'28"7
- Lovász Pál - Berényi Ákos; Mitsubishi Lancer Evo IX +01'13"7
- Pintér László - Sárga Viktor; Mitsubishi Lancer Evo VI +01'19"6
- Márta János - Hényel Ágoston; Mitsubishi Lancer Evo VI +02'12"7
- Vingler Attila - Fedor „COFI" Tamás; Mitsubishi Lancer Evo VII +02'29"3
- Szepesi Lajos - Németh István; Mitsubishi Lancer Evo VI +2'52"1
- Száger Csaba - Antal Miklós; Mitsubishi Lancer Evo V +02'54"9
- Kocsomba Károly - Martinák Balázs; Mitsubishi Lancer Evo IX +03'38"3
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
szervizparkból, hogy tudtuk nagyon jól, hogy ha az első-két gyorsaságin tudunk hozni
a riválisunkon, akkor van mit beosztanunk az utolsó szakaszra. Kilométereket mentünk
leszabályozáson, esélyünk sem volt, így maradt az utolsó kör előtti különbség. Kicsit
csalódott vagyok, - nem az eredmény miatt-, hanem mert nem érzem, hogy tiszta lenne
a verseny. Senkit sem szeretnék megbántani, de nem tiszta az, ami itt folyik, és nem
értem, hogy az RSB és az ATB ezt hogyan engedheti…”