Hagyaték - az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora II. rész

Képgaléria megtekintése2024.07.29. - 22:00 | Büki László 'Harlequin'

Hagyaték - az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora II. rész

Horváth János "Gedi" és H.Nagy Katalin - mindketten Szombathely kulturális életének meghatározói, a város kulturális emlékezetének megkerülhetetlen szereplői. Mindketten 80 évesek. Július 20-án velük, általuk idéződött fel az AGORA-MSH-ban mindaz, amit elértek, amit örökül hagytak. A születésnapi rendezvény legnagyobb lélegzetű produkciója az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora volt, aminek most első részét idézzük fel.

A Hagyaték című születésnapi műsorban egy fantasztikus életmű pillanatai villantak fel, Gedi nevéhez kötődő korszakos koreográfiák, köztük több díjazott is.

A műsor második részében egyetlen nagyívű koreográfiában fogalmazták meg az alkotók a magyar néptánckincs hagyatékát. A művet 20 éve, 2004-ben állították színpadra Horváth János és az együttesben dolgozó fiatal koreográfusok, így igazolva azt, hogy a magyar néptánc szerves része az európai tánckultúrának, melyhez Carl Orff zenéje adott inspirációt.

Mondhatjuk, egy táncfreskót kaptunk a honi táncokból, ami nemcsak több tánctípust ölelt egybe, de a táncosok széles körű szakmai tudását is megvillantotta. A különböző történelmi korokon keresztül ívelő előadásban a táncok legkarakteresebb példái kerültek fel a színpadra, s adtak teljes képet az adott korok táncairól, viseletéről, művészetéről.

A táncműben megjelentek a reneszánsz lánctáncok, a karikázó, az eszközös, az ugrós típusú táncok, a verbunk, a csárdás,  és a forgós-forgatós táncok.

Az összeállítás tételei:

Foklórimpressziók Carl Orff: Carmina Burana című művére 

Csollány Csaba: Gyimesi táncok,

Jávorics Krisztián: Nagybúni táncok,

Horváth János: Kállói oláhos,

Horváth János:Rábaközi dus,

Horváth Győző: Táncok Bodrogközből és Felső-Tiszavidékről,

Csollányné Horváth Krisztina, Csollány Csaba, Horváth Győző: Sárközi karikázó, Decsi verbunk, Madocsai táncok című koreográfiái.

Kapcsolódó írásaink:

Hagyaték - az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora I. rész

2024.07.24. - 01:00 | Büki László 'Harlequin'

Hagyaték - az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora I. rész

Horváth János "Gedi" és H.Nagy Katalin - mindketten Szombathely kulturális életének meghatározói, a város kulturális emlékezetének megkerülhetetlen szereplői. Mindketten 80 évesek. Július 20-án velük, általuk idéződött fel az AGORA-MSH-ban mindaz, amit elértek, amit örökül hagytak. A születésnapi rendezvény legnagyobb lélegzetű produkciója az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora volt, aminek most első részét idézzük fel.


Életutak - Ünnepi rendezvény a 80 éves Horváth János "Gedi" és H.Nagy Katalin tiszteletére

2024.07.21. - 16:00 | Büki László 'Harlequin'

Életutak - Ünnepi rendezvény a 80 éves Horváth János

Horváth János "Gedi" és H.Nagy Katalin - mindketten Szombathely kulturális életének meghatározói, a város kulturális emlékezetének megkerülhetetlen szereplői. Mindketten 80 évesek. Július 20-án velük, általuk idéződött fel az AGORA-MSH-ban mindaz, amit elértek, amit örökül hagytak.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás