"Generációk végtelenül hosszú sora által éltetett,
virágoztatott és ránk hagyott örökség akkor lehet a
miénk, ha képesek vagyunk elfogadni, befogadni."
(Gedi) 

"Nem a pacsirta a fontos, csak a dal" - Juhász Gyula Testamentum című verse az örökséget is kifejezi. Azt, hogy az ember mindig hagyományoz valamit az utódokra, ami tovább él." (Gedi)

Az Ungaresca Táncegyüttes alapítója és vezetője, Horváth János, mindenki „Gedi"-je, a kiváló táncos és koreográfus, aki művészetével és szenvedélyével formálta a táncos közösséget, 81 éves korában elhunyt. Gedi nemcsak a színpadon, hanem szívünkben is örök nyomot hagyott. „TETTEM, AMIT KELLETT, AHOGY LEHETETT ÉS AHOGY TUDTAM" (Kós Károly) 

Horváth János Gedi 48 éven át vezette az Ungaresca Táncegyüttest. Pályája során mind az autentikus, mind a táncszínházi műveiben olyan társadalmi jelenségekre, problémákra, aktualitásokra hívta fel a figyelmet, amit táncban közölt és mondott el a nézőnek. 

2014-ben, Gedi 70 éves születésnapja alkalmából arra voltunk kíváncsiak, mi az az érdekes történet, ami régi és jelenkori táncosokat érzelmileg köt Gedihez? Legényes Gedi-sztorik, interjúrészletek következnek! Mi így emlékezünk Rád, a "pacsirtára"! 

Disznóölés és lucázás

Gedi már többször elmesélte, hogy Vincze Feri bácsihoz, Bárdosi Balázshoz, Gáspár Borbálához (gencsi táncosokhoz, akik az 1950-es években táncoltak), milyen módon kapcsolódik az Ungaresca alapítása, hiszen Balázs és Borbála a kőszegi gimnáziumba jártak éppen akkor, amikor megalakult az együttes. De a sztori más: a 90-es években az Ungaresca a Szökős és a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes közös disznóöléseket, torokat tartott Gencsapátiban. Gedi, Kati, Tóni (Antal László) velünk voltak, sőt Gedi is és Kati is főzött. A buli napja általában december 13-a, azaz Luca napja volt! Hát azt az élményt, amikor Gedi, Tóni, Szőke, Kelemen Józsi és Tömő Józsi elkezdtek lucázni a Művelődési Házban... szem nem maradt szárazon. Annyi szalmát sikerült behinteniük a nagyterembe, hogy bokáig szalmában jártunk a buliban. Akkor még nem volt olyan szigorú a dohányzás elleni tilalom, mint most, képzelhetitek, hogy mennyire izgultunk azon, hogy valaki örömében rágyújt! Aki ott volt, nem felejti az élményt, annyi szent! Luca-luca kitty-kotty jeligére: Varga Albin 

Ulti az Ikaruszon Isztambulig

A régi időkben a hosszú buszutakon - pl. Ikarusszal Isztambulba - rengeteget ultiztunk, Gedi, Burka Janika, az öreg cimbalmosunk és én. Mindig egy reklámszatyornyi aprót vittem, 10 filléres alapon hatalmas csatákat vívtunk, de a két öreg verhetetlen volt. Sokat tanultam tőlük. Gedi rendszeresen tarokkozott, az ultit csak levezetésnek tartotta. 

Bulgáriában voltunk, és minden este hatalmas fogadások voltak. A konyaknak csak decis pohár volt. Az elvtársak vitték Gedit repifogadásokra, és ott inni kellett! Rá is mentek, hogy a magyart leitatják. A vége az lett, hogy minden házigazda mattrészeg lett, Gedi pedig vigyorgott rajtuk. Mindenki csodájára járt, hogy ez a vezér aztán tud inni! Híre ment az egész turnén. Hogy csinálod? - kérdezték. Mire Gedi: ha mindet bent tartanám meghalnék, kimegyek a wc-re és könnyítek magamon. Magyarul meghánytatta magát. Szerencsés típus...

Olyan csuklója van, hogy 50 éves koráig mindenkit lenyomott szkanderban, még engem is!! Csehszlovákiában megmentette a magyarok becsületét, a legnagyobb cseh "állatot", aki engem is lenyomott, simán leküzdötte. /Földesi János, Boglya együttes/ 

Műsortervezés Gedivel

Évekig (mit évekig, évtizedekig!) együtt dolgoztunk Gedivel. Kezdetben csak az Ungarescában, később a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ régi és új épületében. Az akkor új - ma halálra ítélt - épületben pedig egy szobában éltünk, dolgoztunk, töméntelen kávét és cigarettát elfogyasztva. Késsel vágtuk a füstöt, hogy lássuk egymást. Nagyon élveztük, szerettük a munkánkat.

A táncegyüttes évi záróműsora tradíció volt már hosszú évek óta - mint mostanság, akkor is novemberben volt. Valamikor, talán 1980. szeptember elején lehetett, amikor jött az elhatározás; a következő próbáig állítsuk össze a műsortervet, hogy az őszi évadban ennek alapján lehessen dolgozni. A szobánk örökös átjáróház volt (hál'Istennek!), jöttek táncosok, zenészek, gyakran csörgött a telefon. Keresnünk kellett valami csendes helyet, ahol nem zavart bennünket senki. Találtunk. Valahol a Fő tér végén egy presszóba ültünk le. Rendeltünk egy kávét és egy konyakot (unikumot csak ritkán lehetett kapni), majd nekifogtunk a tervezésnek. Közben a kávé és a konyak elfogyott, rendeltünk újat és terveztünk, újraírtuk, megváltoztattuk, újraírtuk, miközben állítólag oda sem figyelve újra és újra rendeltünk. Hogy ez milyen sokra kerekedett, azt a fizetéskor a számlából érzékeltük. No, meg abból, hogy nagyon optimista hangulatban hagytuk el a presszót. Hogy bizonytalan volt a járásunk, az a Főtér macskaköveinek volt betudható. Visszaindulva az MMIK-ba, el kellett mennünk a Megyei Tanács (ma Megyeháza) előtt.

- Menjünk be a Művelődési Osztályra, nézzük meg a Mersics Ilikét, Szabó Lacit! (Akkoriba ez a hivatal már ismerte a „nyitott ház" fogalmát, akkor mentél be az osztályra, amikor kedved volt, ha nem volt idejük, nemes egyszerűséggel közölték; most hagyjatok békén bennünket.) Nos, volt idejük, örömmel fogadtak, nem vették észre bárgyú vigyorunkat, s elhangzott a kérdés: Vége a munkaidőnek, kértek egy konyakot? Természetesen vonakodás nélkül elfogadtuk. Amikor a gazdasági előadó (a drága Bömbi) kihozta a tálcát, ránk nézett és felkiáltott:
- Ilike! szerintem be vannak rúgva!
De a konyak akkor már a kezünkben volt... Hogyan értünk haza? Maradjon a mi titkunk. De egy biztos: a novemberi műsornak nagyon nagy sikere volt!

Megöregedtünk

A történet pár éves. Valamilyen táncos esemény miatt az MMIK előtti padokon üldögéltünk. Én a bal szememmel éppen vártam a hályogműtétet, nem láttam valami élesen.

- Te, ki az a magas kölyök ott az első sor szélén? - kérdeztem.
- Nem értem mit mondasz, rosszul hallok a bal fülemmel!- válaszolt Gedi.
- Nem baj - mondtam -, ha jó szorosan ülünk egymás mellé, Te majd látsz helyettem, én meg hallok helyetted.

Antal László /Tóni/

Csollányné Horváth Kriszta: Gedi élete maga az Ungaresca. Mi gyerekként ebbe nőttünk bele, hétvégéken ott voltunk a próbákon. A család élete is az Ungaresca köré épül, hiszen Győzővel mindketten visszük tovább azt, amit tőle tanultunk. Szuggesztív egyénisége, embersége, kiemelkedő műveltsége és sokszínű látásmódja ritka és követendő példa. Mind az autentikus, mind a táncszínházi műveiben olyan társadalmi jelenségekre, problémákra, aktualitásokra hívja fel a figyelmet, amit táncban közöl és mond el a nézőnek. Nagyon jó közösségépítő és összetartó az ő személye. A keze alatt felnövő táncosok és a mai fiatalok is tisztelettel néznek rá. Más a próba hangulata, ha Gedi bejön egy éppen készülő koreográfiát megnézni, elemezni és segítő szándékkal véleményt mondani. Az együttes neki köszönheti, hogy még mindig él, létezik és dolgozik. 

Számomra mindig a Don Quijote főszereplőjeként marad táncos példakép és életre szóló élmény. Amikor legutoljára táncolta, már nem huszonéves volt, az ötödik X-et taposta. Ott álltunk a függöny mögött és izgultunk, csak nehogy valami baj történjen, megsérüljön stb. Ez a koreográfia tükrözi Gedi egész életét, mert ő is állandó harcot vívott az együttesért. De szerencsére nem hiábavaló szélmalomharcot, hiszen az Ungaresca most is van, létezik és azon leszünk, hogy még sokáig létezzen is. 

Horváth Győző: Gedi teljesen megkerülhetetlen. Ha Ő nincs, akkor az Ungaresca Táncegyüttes nem létezne. A táncegyüttes egy olyan szellemiséget, szellemi műhelyt köszönhet neki, mely különböző a többi táncegyüttesi műhelyektől. A pesovári szellemiség tovább éltetését és Pesovár Ernő munkásságának fennmaradását biztosította. A táncosok apjukként tekintettek Gedire. Meghatározott irányvonalat és útmutatást adott, melyen most is halad az együttes.

Büki László: 2008. november 29-én az Ungaresca Táncegyüttes "Örökség" című Sportházbeli műsorán volt az igazán „nagy debütálásom" fotósként, akkor búcsúztatta el az együttes nyugdíjba vonuló koreográfus-igazgatóját, Horváth János 'Gedi'-t. Ami Gedinek egy korszak vége volt, az nekem a kezdete. Lenyűgözött koreográfiáinak már-már táncszínházi jellege, a viseletek színpompája, a néptáncos közeg közvetlensége, befogadása, őszintesége. Nagyon kezdő voltam akkor még, de talán ott, azon a rendezvényen „elrendeltetett", hogy nekem ezt kell csinálnom. Kicsit „belebújni" a mozdulatokba, mintha én is táncos lennék - sose néptáncoltam! -, mert ezt máshogy nem lehet szerintem jól fotózni, csak egyfajta szimbiózisban a táncosokkal. Együtt élni a koreográfiával, még ha ismeretlen is. Ahogy a táncos, úgy a fotós is átesik egy fejlődési folyamaton, pontosabban fejlődik és fejleszti magát folyamatosan, hogy minél hitelesebb krónikása legyen ennek a csodálatos folklórkincsnek. Biztosan állíthatom, amire a (nép)tánc neveli a táncost, arra fokozatosan neveli a fotóst is. Szellemiséget, tartást ad ahhoz, hogyan fotózza méltóan azt, amit méltóan ad elő egy szólótáncos, egy páros vagy épp egy csoport. De nemcsak a fotózáshoz ad mankót, vele együtt közel hozza azokat az értékeket is, amik addig rejtve voltak. Érdeklődővé, értékeinkre nyitottá tesz. Megszeretteti a tradíciót és megköveteli azt az állandóságot, aminek kimenete a minőségi, a tánccal együttélő megörökítés. Ezt kapja a fotós - ezt a mentalitású fotóst pedig a táncos, a táncegyüttes. Ez vonz benne. Ezt adta nekem anno 2008. november 29-én az Ungaresca Táncegyüttes, vele együtt Gedi. Örökre hálás vagyok érte!

Csollány Panka: Az én történetem akkor játszódik, mikor 3 éves voltam. Gedi papa a Don Quijote-t táncolta, amiben nincs rajta ing, se csizma, csak egy fekete mellény és egy szakadt aljú nadrág. Nagyon zavarhatott a viselete, ezért hangosan megjegyeztem hogy "a Papára legalább egy csizmát adhattak volna..." Persze ezt pont akkor mondtam, mikor síri csönd volt, és még a zene sem szólt. Mivel még nagyon kicsi voltam, ezért nem emlékszem rá, csak a Papa mesélte nekem.

Pup Ádám: Gedi bácsi nevét ha hallom, egy kék overall és egy szigorú tekintet jut eszembe, ami siheder koromban beleégett a retinámba! Amikor először álltam be a Bujdosó álma c. koreográfiába, akkortájt nem épp voltak úgy kifejlődve az izmaim, mint most. :) Eljött az ominózus pillanat, az emelés, és én csaknem Gedi bácsi ölébe ültettem a lányt, de szerencsére sikerült az emelés. Utána viszont kaptam egy olyan tekintet, hogy azóta nincs gondom az emeléssel... talán!

Steindl Dániel: Csak egy kis rövid emlék jut hirtelen eszembe, amikor Lengyelországban (Zywiec) jártunk, és ha álló kisautóban is, de egy rövid ideig Gedi sofőrje lehettem! Azért ez nem semmi! Egy képet is tudok küldeni az esetről. 

Iker Áron: Emlékszem, azután a műsor után történt, amikor először táncoltunk együtt - még tánciskolásként - az Ungarescával (ráadásul pont azokat a vasi táncokat, amelyekkel ezt a műsort is zárjuk). Ezen a műsoron mi, az akkor hamarosan felkerülő nemzedék egy önálló koreográfiát is előadhattunk. A srácokkal éppen arról beszélgettünk a büfében, hogy milyennek éreztük belülről a műsort, amikor odalépett hozzánk Gedi. Egyesével gratulált nekünk, és kijelentette, hogy a jövőben szeretne nekünk, fiúknak egy koreográfiát készíteni. Sajnos ez végül nem valósult meg, de számunkra ez talán akkor a lehető legnagyobb dicséret volt, hogy érdemesnek tart minket erre!

Szabó Orsolya: Amikor még kicsi táncos voltam, emlékszem, sokszor hallottam Gedi bácsi nevét. Mindig mindenki olyan nagy tisztelettel és szeretettel beszélt róla. Aztán amikor nagyobb rendezvények voltak, és ott volt Gedi bácsi is, emlékszem már jó előre azon izgultunk, hogy most köszönni kell neki. De milyen boldogok voltunk, amikor visszaköszönt. Nem igazán tudtuk akkor még, hogy mitől, de azt igen, hogy valamiért fontos nekünk és mindenkinek. Aztán ahogy nőttünk, úgy változott át ez a "félelem" csodálattá. Talán azt tudom mondani, hogy egyfajta példaképet látok benne és az életében. Úgy gondolom, nincs annál személyesebb, mint hogy azt a táncot táncolhatom/táncolhatjuk, amit ő álmodott meg. És most már én mondhatom a kis ovis táncosaimnak a nagyobb rendezvényeken, hogy gyerekek, köszönjetek a Gedi bácsinak!

Stéger Anikó: Szerencsésnek mondhatom magam, mert táncosként hosszú éveken keresztül dolgozhattam együtt és tanulhattam még egy olyan kvalitású koreográfustól, mint Gedi. A próbáin megvolt az egyensúly a fegyelem és az önfeledt szórakozás közt. Úgy emlékszem, amikor rátalált Kiss Feri zenéire és elkezdte foglalkoztatni a táncszínházi műfaj, - akkor még dohányzott - hosszú órákra bezárkózott az átláthatatlan, kis füstfelhős irodájába, és addig hallgatott egy dalt az albumról, amíg össze nem állt mozdulatról mozdulatra a fejében a teljes színpadkép és koreográfia. Ezután kijött, és a kiszemelt táncosokat „elvitte a balettbe ugrálni." (az MMIK földszinti balett terme - a szerk.) Néhány órával később a teljes számot már a próbateremben gyakoroltuk. Koncentrációt követelt, de a humornak azért mindig hagyott teret. Nem sértődött meg például akkor, amikor a fiúk az Üvegtigrisből ismertté vált sorokkal kezdtek el élcelődni, ami azóta anekdotává vált:
- Emeld a lábad, keményen! Tartsd a kezed!!
- Igen, főnök!
- Ne hívj főnöknek!
- Bocs főnök.

Horváth Zoltán: Gedivel kapcsolatban nehéz egy történetet leírni, hiszen életemnek, mindannyiunk életének meghatározó személyisége, így rengeteg közös élmény fűz hozzá engem is. Alapvetően elmondhatom, hogy a második családomnak választott Ungaresca Táncegyüttes meghatározó szellemi vezetőjeként „második apámként" formálta az egyéniségemet. Talán egy kedves, az idő távlatában kissé megfakult élmény jut eszembe. Dániában szerepeltünk és eljutottunk Billundba a Legolandba. Ott Gedivel és még egy-két, akkor még fiatal táncossal mentünk végig a parkon. Gedivel együtt kipróbáltuk a játékokat és nekem akkoriban furcsának tűnt, hogy egy az édesapámnál „idősebb" ember milyen felszabadultan tud együtt játszani velünk. Ekkor fedeztem fel a szigorú, de rendkívül következetes embernek a játékos oldalát.

Kovács Ferenc: A legnagyobb élményem Veled az utolsó Lengyelország, amikor csak Te voltál velünk. Nagy szerencsénk volt, végig zuhogott az eső, pedig hatalmas színpadokat állítottak a fellépőknek - mégsem tudtuk kihasználni. Láttuk, mert táncoltunk, amikor nem esett. De szinte az egész fesztivált elmosta az eső. Nos, ezért is fogyott el az a sok pia, amit erre az útra vittünk. 2005., Lengyelország. Hatalmas szálloda, mindent próbáltunk ebéd után, hogy a fellépés flottul menjen.
- Gedi, egy Unicum?
- Jöhet!
És rágyújtott a cigijére, mi meg csak szívtuk. Így volt a próbateremben is, mikor mindig bejárt hozzánk, és itt-ott kijavította a koreográfiákat. Ha útról volt szó, ha próbáról, az ő jelenléte mindig tiszteletet tükrözött a táncosok iránt. Mikor felkerültem a nagy együttesbe, odajött és azt mondta:"Itt egy videókazetta, rajta négy koreográfia. Tanuld meg!" Hazavittem és megtanultam, így kerültem be a Küküllőmenti táncokba a 45 éves jubileumi műsoron. Győző helyét kaptam, és később minden számban, amit az Ungaresca táncolt. A legnagyobb alkotása számomra a "Kiss Feri félidő". Kiss Ferenc zenéjére feldolgozott koreográfiáit a mai napig visszahallom. Ezt a táncszínházat nagyon szerették, szereti a közönség. Remélem sokáig látom őt, amit tőle kaptam, azt az érzést nem tudnám leírni, sem elmondani, valószínű könnybe lábadna a szemem, ahogy most is. Szeretlek öreg! Élj soká!

Első interjúnk Gedivel: 

„Nem a pacsirta fontos, csak a dal" - interjú Horváth János 'Gedivel', az Ungaresca leköszönő igazgatójával

2008.12.05. - 07:00 | Horváth Eszter 'Maszi' - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Csaknem fél évszázados koreográfusi munkássága után idén december 31-én vonul nyugdíjba Horváth János 'Gedi', az Ungaresca Táncegyüttes igazgatója. November 29-én, az együttes "Örökség" című műsorával búcsúzott el a közönségtől és művészeitől, de nem örökre. A tánctól sem fog, nem is tud és nem is akar egészen elszakadni: megírja az együttes történetét, illetve tanácsadóként segíti majd utódai munkáját. Interjúnkban egy sikerekben és történetekben gazdag életpályából adunk felvillantást.

Kapcsolódó írásaink:

Hagyaték - az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora I. rész

2024.07.24. - 01:00 | Büki László 'Harlequin'

Horváth János "Gedi" és H.Nagy Katalin - mindketten Szombathely kulturális életének meghatározói, a város kulturális emlékezetének megkerülhetetlen szereplői. Mindketten 80 évesek. Július 20-án velük, általuk idéződött fel az AGORA-MSH-ban mindaz, amit elértek, amit örökül hagytak. A születésnapi rendezvény legnagyobb lélegzetű produkciója az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora volt, aminek most első részét idézzük fel.

Hagyaték - az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora II. rész

2024.07.29. - 22:00 | Büki László 'Harlequin'

Horváth János "Gedi" és H.Nagy Katalin - mindketten Szombathely kulturális életének meghatározói, a város kulturális emlékezetének megkerülhetetlen szereplői. Mindketten 80 évesek. Július 20-án velük, általuk idéződött fel az AGORA-MSH-ban mindaz, amit elértek, amit örökül hagytak. A születésnapi rendezvény legnagyobb lélegzetű produkciója az Ungaresca Táncegyüttes születésnapi műsora volt, aminek most első részét idézzük fel.

Életutak - Ünnepi rendezvény a 80 éves Horváth János "Gedi" és H.Nagy Katalin tiszteletére

2024.07.21. - 16:00 | Büki László 'Harlequin'

Horváth János "Gedi" és H.Nagy Katalin - mindketten Szombathely kulturális életének meghatározói, a város kulturális emlékezetének megkerülhetetlen szereplői. Mindketten 80 évesek. Július 20-án velük, általuk idéződött fel az AGORA-MSH-ban mindaz, amit elértek, amit örökül hagytak.

Pacsirta nélkül nincsen dal! - A 75 éves Horváth János Gedit köszöntötték az MMIK-ban

2020.03.02. - 02:30 | Büki László 'Harlequin'

Horváth János Gedi egy interjúban Juhász Gyula verssorát hívta segítségül hitvallását kifejezendő: "Nem a pacsirta fontos, csak a dal". Szombaton este is elhangzott tőle ugyanez, de sokunknak - köztük néptáncműhelyek képviselőinek, táncos kollégáknak, zenészeknek, Vasvár város előljáróinak és a térség országgyűlési képviselőjének, V. Németh Zsoltnak - a "pacsirta" is az volt! Gedi 75 éves születésnapjára általa válogatott, szívéhez közelálló koreográfiákból adott műsort az Ungaresca Táncegyüttes február 29-én az MMIK-ban.

Élete az Ungaresca - Kedvenc koreográfiáival készül a táncegyüttes Horváth János Gedi 70 éves születésnapjára

2014.11.04. - 01:30 | Büki László 'Harlequin'

Horváth János Gedi 70 éves születésnapjára általa válogatott, szívéhez közelálló koreográfiákból ad műsort az Ungaresca Táncegyüttes novembert 15-én. A néptáncegyüttes vezetői, koreográfusai, Csollányné Horváth Krisztina és Horváth Győző válaszoltak a jeles esemény előtt kérdéseinkre, valamint megkérdeztük a jelen és az előző generáció táncosait arról, mi az az érdekes történet, ami először eszükbe jut, illetve érzelmileg köti őket az ünnepelthez?