Kávé, tea, nagyharang – második koffeindózis a Cafe Freiben
Képgaléria megtekintése2010.10.02. - 17:00 | Vidaotone, Sum, BLH - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Immár második alkalommal vetettük be magunkat az Uránia udvari Café Frei cigifüstmentes falai közé, tesztelni a forró csoki-, jeges ital-, és teakínálatot. Szám szerint újfent három “tájjellegű” serkentő emelte frissességi szintünket az átlagos fölé olyannyira, hogy a vizit után kedves ismerősünk megjegyzéssel is illette túlpörgetett állapotunkat. A koffeintartalommal tehát minden rendben volt ezúttal is, igyekszünk a magunk nem szakértői, és nem is túl ínyenc módján leírni az ízek harmóniájának finomságait is.
Vidaotone - jeges italok, forró fogadtatással
A legutóbbi kávédömping után nekünk ismét a koffeinhordozók jutottak - jeges frissítők kategóriájában induló finomságok érkeztek az asztalunkhoz.
Bajor jégkávé - tipikus jegeskávé, legalábbis ami az alapot illeti. Most fordult elő velünk először az, hogy citromhéjreszelékkel igyunk kávét, sőt bármit is. Az alap egy világos és gyenge pörkölésű bajor hosszúkávé, jég, tejszínhab - ami növényi eredetű, tehát laktózérzékenyek is fogyaszthatják, sőt minden tejes készítményt tudnak így abszolválni -, cukorsűrítmény, és a már emlegetett citromreszelék díszítésként a tejszínhab tetején, illetve magában a kávéban is. Az eredmény egy pikánsan édes-savanykás jeges desszert, amely a számunkra szokatlan kombó ellenére is egy kiegyensúlyozott harmonikus egésszé állt össze. Cukrot nem kellett hozzáadnunk. Pontosan eltalált arányokkal érkezett, és lévén első „tesztital", úgy hussant ki poharunkból, mint ahogy egy sietős M5-ös BMW kerüli el járgányunkat a német autópályán. Precíz, sallangmentes és gyors, egyszóval bajor.
Dió Frappucino - a második körre érkező shake-szerű kiszerelés egy világosbarna folyékony endorfinbombának bizonyult. Az afrikai alapkávékból indított citrusos, sűrű eszpresszóhoz jön a tej, diófagyi, dió, és jégkockák. Mindezeket addig turmixolják, amíg csak aprítani lehet. A kávé és a dió alapvetően kesernyés ízvilágának egyesítése amúgy is adja magát, a fagyi hozza az édeset és a hideget, melyet a jég is , utóbbi ráadásul még hígít is rajta egy csöppet. Az eredmény nálunk egy négyes fölé osztályzat volt mindaddig, amíg az aljára nem értünk, ugyanis a tökéletlen őrlés eredményeképp a pohár alján összegyűlt diódarabkák felrakták a buli legjobb számát, lehengerelve ezzel képzeletbeli táncparkettünk főszereplőjét. Ezért járt az ötös simán ismét. Ha valaki azonnali frissülésre vágyik, ne ezt válassza, azonban ha boldogsághormonjait akarja kicsit felpiszkálni, akkor ez az ő itala.
Cannes-i fagylaltkávé - a francia Riviéra, de talán Európa legnépszerűbb üdülőhelyének egyik sétányán, a La Croisetten találták és tálalták fel először. A brosúra szerint a mozisztárok itala. Ezért kicsit félve is nyúltunk hozzá, hisz mi lenne akkor, ha mondjuk csalódnunk kellene Penelope Cruz, vagy ne adj isten Monica Bellucci ízlésében, nem is beszélve Liv Tyler-ről. Szerencsére kijelenthetjük, hogy nevezett dívák és kollégáik nem nyúltak mellé. Ugyanis a vanília fagyira, és igazi amerikás hosszúkávéra - brazil alapú presszó, forró vízzel jól meghosszítva - épülő desszert teljesen meggyőz minket arról, hogy épp nem is kisvárosunk belvárosát bámuljuk az egetverő napsütésben, a kávézó üvegpanorámáján túl, hanem a jachtok hosszú sorát, és a nagyranőtt sirályok keringését. Amikor kinyitjuk szemeink sincs nagy gondunk, hisz előttünk a pohárban ott van maga az esszencia, lefedve tejszínhabbal, megszórva kakaóval, egy szem kávéval díszítve. Vie douce!
Sum - Legen... wait for it... dary!
Sum a forró csokikat summázta, ekképpen:
Svájci forró csoki - az abszolút alap. Gyakran a kapkodva, egymáson túlmutatni akaró - üzletszerű ízlésdiktátor és fogyasztóbűvölő cicomák közepette ernyesztő - termékszajhák bűvkörében hajlamosak vagyunk megfeledkezni a smink alatt rejtőző puritán szépségről - amennyiben valóban ott rejlik. A nagyfater is arról győzködött anno, hogy a szalonka egy katona kenyéren erőspaprikával az igazi, és bár igaza volt, a kavalkád mögött mégiscsak a friss, puha kenyéríz, a füstölt zamat, a leheletnyi pikantéria húzódott meg. A forró csoki sem más, lehet több emeletnyi szárnysegéd-íz koherensen rásimulva, akkor is ő lesz a tornácon a hintaágy, és semmi extra, csak egy kortynyi ringató csend. Színig töltve jött, kevésbé krémes, visszafogottabban sűrű, elsőre cukortalannak tűnő ízében már a második érintésre megdöntötte az elsőre hozott ítéletet. Ahogy eltelítette a szájüreget, kimosta a fals elképzeléseket önmagáról, ha nem is maradt sokáig a szánkban aromája, megadta magához az inerciarendszert. Magunkfajta szacharózcsőrűeknek egy kis plusz cukor fokozza az intenzitást, de korántsem szükséges hozzá. Télen is biztos lesz keletje, hisz nem csak a gyomrot, a lelket is melegíti.
Kongói forró csoki - ha már édesszájúság, íme, egy erre fejlesztett példa. Afrikában, belga gyarmaton, Kongó-vidéki fűszerekkel készült elsőízben - így szól a legenda. A belga csokik alapvetően előjoggal viselik a legendás jelzőt, a Kongó vidékén termő fűszerek pedig elég homályos megfogalmazást hordoznak ahhoz, hogy a készítők átnyúlhassanak akár más kontinensekre is a megfelelő fűszerezés kedvéért. S bár tudjuk, a legendák nem mindig igazak, az élmény fokozásához ez esetben is kitűnőek. Látványa nyugodt, tetején narancsreszelék pihen a tejhabon, alatta a csoki lágy, és az előző italhoz képest telített. Ízvilágában gyömbér uralkodik, mellette pedig citromfű okozza a fokozott érzéki - kellemes csalódást. Gazdag ízével megindítja elaborációs folyamatunkat, többdimenziós érzetláncolata meseszerű helyszínekre teleportál. Legen... wait for it... dary!
Madagaszkári karamella - a fehér tejszínfedőnek tűnő illatos réteg hamar átejtett minket. Ugyanezt kisvártatva habosított tejnek véltük gondolni - ennek már volt igazságtartalma is -, végül felismertük az igazságot: nincs kanál! Ja, nem ezt, a másikat: ez maga a karamella! És pont, hogy a kanál segített rájönni, mivel hiába terelgettük vele egyre csak odébb a habot újabb színárnyalatra számítva, bizony ez összefüggő, puritánul egyszerű, könnyű tejjel felfőzött cukornádszirup volt barnacukorból kivitelezve, sejtelmes vaníliavisszhanggal. Semmi de, meg ha, meg hát. Ez karamella és kész. Mondhatnánk, hogy nem különleges, mert valóban nem az, de a hajában sült krumpli, vagy a tükörtojás sem az, mégis úgy jó mindegyik, ahogy van. A bizonyíték arra, hogy néha az egyszerű dolgok is nagyszerűek, és hogy kevesebbért is érdemes élni, mint ahogy egy dolgos hétköznap elégedetlenül a rizsnyákunkra dőlve gondolnánk. Elsősorban a náthásaknak ajánlanánk, mivel ez egy olyan alapíz, ami a szaglás képessége nélkül sem veszít értékéből.
Harle - menta, oolong, rooibos - izzasztó teakaland
Szokásos, ablak melletti helyünk igazi szaunává alakult át a forró teák szürcsölgetése közben, ugyanis a szeptembervégi napsugarak is belelegyeztek az aranyló frissítőkkel kapcsolatos véleményalkotási folyamatba. Izzadtunk is rendesen, mint kurva a templomban, de azért megbirkóztunk a mindenkori teáspohár-tartalommal.
Marokkói menta tea: egy pöpec porcelán teáskészletben szervírozott, kellemesen frissítő ízbombával, a menta teával kezdtünk. Ez egy zöldtea, mentalevéllel ízesítve, és azt kell tudni róla, hogy egyáltalán nem kerül fermentálásra (erjesztésre). Ez egy áztatásos eljárás, a szüretet követően gőzöléssel, melegítéssel semlegesítik az erjedésért felelős enzimeket, és a szárításon kívül más feldolgozáson nem esik át ez a típusú tea. Így tehát az összes tea alapból zöldtea, csak a többit továbberjesztik. A zöldteának magas az antioxidáns tartalma, ami többek közt a rák kialakulásának esélyét is csökkenti. A menta teát kesernyés íz jellemezte, a cukrot hanyagoltuk, nélküle is teljesen jól élvezhetően kijött a mentaíz. Kellemes aromájú gyógytea, erősíti az idegrendszert és rendbe hozza a gyomorműködést. Tisztító és izzasztó hatása révén elősegíti szervezetünk tisztulását. Fogyasztása után főként izzasztó hatását érzékeltük.
Oolong tea: breakfast tea jellegű érzetünk volt első kóstolásra, gyorsan kértünk is hozzá egy helyben sütött croissant-t. A mentához képest nekünk kevésbé volt aromatikus, pedig a félig erjesztett tea ízvilága aromákban igen gazdag (a prospektus szerint orchidea illatú tea), annak köszönhetően, hogy a feldolgozása során a zöld és fekete teák kezelésének módszereit elegyítik, és emiatt kitűnően egyesíti magában e két fajta jó tulajdonságait. Hatásos zsírbontóként tartják számon. Mi nem sokáig tartottuk a szánkon, a mentához képest kevésbé volt markáns ízű, a soron következő, nyelvhegyünkön már kopogtató tea pedig sajnos elnyomta őt, mint Ibrahimovic a komplett honi hátvédsort.
Szavanna íze tea: tudtuk, mire számíthatunk, és nem is csalódtunk. Ha nem is minden nap, de sűrűn fogyasztunk Rooibos teát, aminek már az illata is odaláncol a csészéhez. Ez történt most is. Utolsó teánk egy rooibos tea (vörös tea) volt, ami az Afrikából származó vörös fokföldi rekettye hajtásaiból készült. Íze és kedvező élettani hatásai miatt a modern életmód kitűnő kiegészítője. Gyulladásgátló, antiallergén, valamint a fejfájást is enyhíti, de jótékony hatással van az álmatlanságra, hasnyálmirigy bántalmakra, és elősegíti az emésztést is. Emellett hatásos ellenszere a bőrbetegségeknek, mint az ekcéma, pikkelysömör. Ásványi anyagokban gazdag, cserzőanyag tartalma alacsony, antioxidáns tartalma miatt lassítja az öregedést. Koffeinmentes - reggel élénkítő, nappal szomjoltó, este nyugtató hatással bír. Nemcsak hagyományosan forró italként, hanem jeges frissítőként is kitűnő ízű és jótékony hatású.
Második etapunk végeztével az egység vezetőitől megtudtuk, hogy télre forralt borokkal is készülnek, és az alap forralt borokat igyekeznek majd mindenféle fűszerezéssel megbolondítani. Már most szólunk: mi ott leszünk a „bolondításkor" is!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás