Formális, tartalmatlan kapcsolatok

Az egész úgy kezdődött, hogy a minap ültem a buszon, ami menthetetlenül a munkába vitt azon a reggelen is, és közben elkaptam egy beszélgetést. Mögöttem két, 20 év körüli srác ült, nekem pedig épp lemerült a zenelejátszóm, ezért a beszélgetés közepétől hallottam csak a magasröptű diskurzust:

- ...először csak az egyik ujjamat, aztán még ezt is. Igazából nem volt gond a vastagsággal.
- aha...

Őszintén reméltem, hogy nem arról volt szó, amire én gondoltam. Aztán folytatták:

- De szerintem nem volt már szűz. Az a durva, hogy nem tudok dönteni X és Y között. X-en van mit fogni, meg helyesebb az arca, Y viszont vékonyabb, és szépek a dudái, és jellemben is totál különbözőek, az ágyban viszont ugyanolyanok.

Gondolatban hátrafordultam és így szóltam:

Öcsém, ugyanolyanok? De tényleg? Sajnállak, hogy nem tudsz dönteni. Pedig biztos meghitt és bensőséges együttlét volt, ha X szerinted nem volt már szűz. Nagyon vívódhatsz apukám, ha mindezt a buszon kell megvitatnod.

Bár ne merült volna le a zenelejátszóm, és akkor nem kellett volna ismét szembesülnöm azzal, hogy két suttyó májercsávó milyen testrészére, mit húzott fel. Igen, mit, és nem kit, mert a hozzáállásból ítélve inkább tekintették tárgynak a szóban (és minden másban) forgó nőneműeket, mint embernek.

Aztán eszembe jutott, hogy jómúltkorában - félév tévéelzárás után - rányúltam a TV2 egyik párkeresős műsorára (Édesnégyes). A tartalomról dióhéjban: egy celebért (akkor épp Majkáért) versengett 4 ellenkező nemű lény egy héten át, és mivel ki kellett tölteni a műsoridőt, meg nem ártott, ha van nézettség is, ezért nem voltak restek ledobni a textilt sem. Az arra az estére szánt epizódban például volt meztelenkedés, meztelen fotózás, cicire tetováltatott név, szájnyalogatás, tizennyolcas karikás kérdezz-felelek (melyik a kedvenc pózod szintű, igazán mélyreható kérdésekkel), ezen kívül pedig voltak még mellek, popsik és egy mindezt szemmel láthatóan élvező férfi. Hogyan adhat le az egyik legnépszerűbb kereskedelmi csatorna főműsoridőben egy olyan „vetélkedőt", ahol van egy pasi, és van négy, mindenre elszánt „nő", akik nem restek megmutatni 10 perc után azt, amiről azt hiszik, a legfontosabb? Guminők. Bábok, akiket felpróbálnak. Ennek pedig egyenes következménye a rengeteg formális, tartalmatlan kapcsolat, amiben nem nevetünk, mert a szilikon a szánkban nem engedi. (A Médiatanács 20 millió forintra meg is büntette a TV2-t a fenti műsor miatt, igaz, nem a Majkás, hanem a Kozsóra „rárepülő" rész miatt).

Ki rontotta el?

Félreértés ne essék, elképzelhető, hogy a buszos beszélgetés szóban forgó naiv tinilányai nem sokat tehettek arról, hogy én, vagy akárki más megbélyegzi őket azért, mert bedőltek valaki(k)nek, akik nem úgy állnak a nőkhöz, mint ahogy ember áll az emberhez. Bizony, a lényeg a hozzáállás. De nem hibáztathatja senki kizárólag az ellenkező nemet azért, amiért nem jó a hozzá(nk)állás, vagy, mert a buszok hátsó ülésein beszélnek rólunk és a tv-ben épp egy vetkőző húsdarab szerepében tetszelgünk.

Két út van: vagy önmagad leszel, és nagy ívben teszel rá, hogy mi a társadalmi elvárás, vagy olyan leszel, mint a többség. Mert sajnos az, aki nem akar kilógni a tömegből, vagy nem meri felvállalni furának és maradinak tűnő igényeit, vagy egyszerűen csak egy gyenge személyiség, az beáll a sorba és elkezd guminősödni. Nekik szólnak a többszázezres táskákban lapuló rózsaszín, feminista női magazinok, miattuk van nyitva hajnali négykor is a szoli, belőlük élnek a sznob éttermek és a műkörmösök, és ők szülnek a lehető legkésőbb gyereket. Gyomorforgató látni, hogy ilyen ez a világ, hogy a jobbára lényegtelen dolgok lettek meghatározóak, és, hogy a többség bedől.

10 éve még lehetett levelezni a srácokkal. Papírra, tollal, bélyeggel, várakozással, postással, postaládával, és azóta is megőrzött levelekkel, ahogy azt kell. Régen még küldtek nekünk számot a rádióban. Vagy adjisten, virágot is hoztak. Régen még kinyitották az ajtót előttünk. Még elhívtak moziba, vagy csak úgy sétálni. Ma már csak lájkolják a képünket fészbúkon, és ha esetleg egy buliban összefutunk, megkérdezik, nem alszunk-e náluk. Természetesen nem azt mondom, hogy én találtam fel a spanyolviaszt, és egyáltalán nincsenek a szó jó értelmében vett konzervatív, normális srácok/férfiak, vagy fordított esetben normális nők. Dehogynem vannak. A gond viszont ott kezdődik, hogy mi nők rontottuk el a férfiakat. Valamikor, ki tudja mikor, hiba csúszott a gépezetbe, és azóta az egész női társadalom guminősödik. A férfiak pedig csak élnek ősi ösztöneikkel, és virágról virágra szállva beporozzák azokat, szépen sorban. Igazából tehát rájuk egy rossz szavunk nem lehet, hiszen ők csak élnek a felkínált lehetőséggel, mert ugyebár hülyék lennének nem kihasználni! Mi pedig értetlenül állunk előtte, hogy miért veszik semmibe a nőket és miért tekintik tárgyaknak őket mostanában.

Én nem érezném jól magam, ha beállnék a sorba. Nem pumpálom fel 95E-s méretűre a melleim, nem fogom agyonszolizni magam, mert szép a bőröm fehéren is, és 10 centis magassarkúban sem fogok tipegni, mert nem tudok benne menni. Nem ülök majd a műkörmösnél 4 órát, miközben készül a 3D-s rózsaszín, csillogó virág, és nem fogom a fizetésem 150%-át egyetlen táskára költeni.  Szeretem, ha egy férfi elhív moziba vagy sétálni, ha tud normálisan köszönni, és lehet vele két mondatnál többet is beszélgetni, és érdekli is az, amit mondok. És jól esik, ha kinyitja előttem az ajtót, de főleg az, ha nőnek érzem magam mellette. Mert a férfiak olyan nőt keresnek, aki kedves, aranyos, de azért kellően izgalmas is, és tehetséges valamiben, ami nem a cicivillantás, és nem is az ész nélküli popsirázás. Ti, guminők, pedig várhatjátok az igazit életetek végéig. Ez a büntetésetek azért, mert valamikor régen elrontottatok valamit...