Elsőként kaptunk egy kis úti beszámolót, méghozzá a humorista Kínába tett látogatásai okán. Elmondta, hogy ő sem szereti az ilyen beszámolókat, de hallgassuk csak végig, hamar befejezi. Tényleg csak a lényeget sűrítette bele, tehát a következőket: tippeket adott, hogyan kell olyan táskát venni, ami elöl Vuitton, hátul meg már Versace, mesélt nekünk a sanghaji ultramodern metróhálózatról, és a vaníliapudingos kagylólevesről is, a „6 ezerért 3 Rolex"-ről már nem is beszélve. Mai történet volt ez, mai szereplőkkel, és az a meglátásunk, hogy ha valaki, akkor ő biztosan nem az az ember, aki ugyanolyan jól érzi magát a XXI. században, mint régebben, és tegyük hozzá, az igazán nagy sztorik gyermekkorban esnek meg.

Bejgli-mizéria egy nem rövid, de boldogtalan házasságban

Mint mondta, olyan korban élünk, ahol nincs már lagzi, hanem wedding party van, és szalonna sem létezik, csak bacon. Egyet kellett, hogy értsünk vele, és eltartalmatlanodott korunk Fábryológiára kíváncsi nézői is bizonyára ki voltak éhezve az „ősidőkből" származó történetekre. Érthető, hiszen nem volt ahhoz fogható régen, mint amikor kisgyermekként édesapám mesélt a régi, általam csak „fekete-fehér időszak"-nak hívott korok történéseiről. Ki tudja, hogy igaz volt-e, vagy sem? Nem is érdekelt, csak jó volt hallgatni. Fábry a legaktuálisabb - és az egyik leghálásabb - témát, a karácsonyt dobta fel. Azokat az időket, amikor még a karácsonyra készülődő nők közt kardinális kérdés volt, hogy reped, vagy nem reped. Mármint a bejgli, természetesen.

Történt egyszer, egy kb. 45 évvel ezelőtti karácsony idején, hogy Fábry édesanyja a szokásos bejglisütésbe fogott, és a szenteste közeledtével már mindenórás volt a süteménnyel, tehát teljesen elvesztette a reális ítélőképességét, és csak a bejgli gondolatkörében élt. Apuka mindeközben kisunnyogott a lakásból narancsot hozni (amit akkor lehetetlen volt kapni), tehát narancsvásárlás ürügyén az ilyen-olyan „kakaóporos" dolgait intézni, és amikor este hazaért, 44-es bakancsával véletlenül megtalálta a már földön pihenő tepsit. Apuka a katonaságban szerzett tapasztalatát vetette be, miszerint az egyensúly elvesztésekor a legfontosabb, hogy biztosítsuk, szilárd alapokra helyezzük magunkat, ezért a másik 44-essel is a tepsibe lépett hirtelen, a szent és sérthetetlen sütemény pedig a bakancs talpán lévő redőkben végezte. Annyit ő is értett, hogy poénnal ebből  a szentségtörésből nem fog kijönni, főleg, miután anyuka elővette a kést. Hogy mi történt ezután, azt nem áruljuk el, de annyit azért elmondunk, hogy nem rövid, de boldogtalan házasságuk során erről a - szó szerint - ballépésről még 10 évig nem szabadott otthon beszélni.

„27-szer néztem meg a Hagyó elvezetését. Geci vagyok?"

Eddig a pontig politikailag szinte nulla volt a felhozatal, ami Fábrytól alapból szokatlan. A közéleti dolgokat elintézte az egyik ex, „igazmondó" és táncoslábú miniszterelnökünk megemlítésével, valamint annyival, hogy „27-szer néztem meg a Hagyó elvezetését. Geci vagyok?"

Majd visszakanyarodtunk a karácsony-bejgli-gyermekkor témakörhöz, és a rokonság bemutatása volt a másik legélvezetesebb momentuma az estének, igazi „örök darabokkal", akik a saját gyermekkorunkban is megjelentek olykor. Ilyen volt Manyi néni, akinek szőrös szemölcs volt az arcán és puszit kellett adni neki, vagy az anyuka, akinek szabályai szerint a 18 évnél fiatalabb lekvárt nem szabadott felbontani, és mindig a rohadt almákat kellett megenni, mert a frisseket eltették, hogy hadd rohadjanak meg azok is. Az „ántiidők" társbérleteiben élő családokról pedig ezernyi kínos mesét lehetett felidézni, főleg akkor, ha a lakás két szobája kizárólag a fürdőszobán keresztül volt csak megközelíthető, és nagyapa mindig akkor képezett blokádot a fürdőben, amikor a rokonok jöttek, ellehetetlenítve ezzel a bejutást, és persze a szagmentes boldogságot. A Fábry család pedig úgy állt a fürdőszoba előtt egy órán keresztül, mintha a lehető legtermészetesebb lenne, hogy nem mennek be a szobába. 

Apropó wc! Nos, köztudott, hogy a humoristának nem kellett soha a szomszédba mennie a különböző pukis, mosdókagylóba brunyálós, és egyéb kevésbé szalonképes témákért. Ezen az estén sem kellett, de mi inkább kihagynánk ezek részletes leírását (írtunk róla épp eleget, részletesen...). És sajnos, nemcsak azért, mert nem tűrnek nyomdafestéket, hanem, mert nem először, sőt, nem is másodszor hangoztak el ugyanazok a történetek Fábry Sándor szájából, itt Szombathelyen. Beleértve a bejglit, a pukit, mindent. Ez hatalmas csalódás, mert aki ilyen jó beszélőkével rendelkezik, és ekkora sztoriputtonyt cipel a hátán, aki Amerikától Kínáig bejárta a fél világot, az nem engedheti meg magának, hogy ugyanazokat a poénokat süti el újra és újra. Így hát, akármennyire jó volt és akármilyen örökérvényű és megunhatatlan tartalommal bírnak fiatalkorának emlékei, mi nem hisszük, hogy más nincs a tarsolyban, csak a karácsonyközeli időszakhoz igazított bejglibe lépés. Ezt feltehetően a közönség is érezte, mert visszafogottnak bizonyult az este során, és valószínűleg a humorista is érezte, mert unottnak, elgyötörtnek tűnt. Így sajnos azt kell, hogy mondjuk, hakniszagúvá vált az alapjaiban nagyon szerethető, és vicces történeteket felvonultató este. Jövőre vajon mi lesz?