Mert van itt egy mást gyászoló, nem akármekkora tömeg is. Nyilván leírhatatlan dolog egy szülőnek a gyermekét temetni, de akad itt nem emberi áldozat is. Ez pedig a közösség vesztesége, a szórakoztatóipart működtetők és használók jókora rétege. Az szülte bennem ezt a gondolatot, amit a „quart"-os Palotai interjúban olvashattunk. 

Kicsinyke hazánkban egyebek mellett a klubélet is egy rosszul üzemeltetett mostohagyerek. (Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy minden közegben azonos arányban van jelen a kábítószer, ezért nem tartom szerencsésnek semelyik klublátogató rétegre a „narkós" címke aggatását.) Hogy ez az eset megtörténhetett és hogy ezt a három áldozatot sokkal többen gyászolják, mint a többi hasonló korú elhunytat, ezernyi magyarázattal lehet megtámasztani. Ezek közül világítanék meg néhányat.

Elsőként a bürokráciát említeném, mint hazánk legmérgezőbb rákfenéjét. Sógor-koma országunkban semmiféle kezdeményezés nem járhatja pusztán szakmai alapon az őt megillető útját. Olyan engedélyeztetési eljárások és üzemeltetési követelmények vannak - nem csak a szórakoztatóiparban és a vendéglátásban - amik teljesítése, betartása teljes képtelenség.

Épp a korrupció fenntartása követeli meg a vállalkozások olyan szintű ellehetetlenítését, ami, minden - hangsúlyozom, kivétel nélkül MINDEN - céget, kezdeményezést beleterel a paraziták megkerülhetetlen hálójába, így emelve le róluk a sápot. Értelmes, gyakorlatias szabályozás híján elég egy kis porszem a gépezetbe ahhoz, hogy akár tragédiát okozzon. Ez mindaddig így is lesz, amíg nem a racionalitás és a jól működtethetőség elvei vezetik a szabályozók tollát.

A következő az alacsonyan tartott igényszint. Itt is elmondható, hogy a nyálafolyós konzumidióták aránya nem tér el a társadalom más szegmenseibe kitenyésztettekétől. Minden gondolkodó számára érthető okokból az így működtetett társadalom tagjainak nyilván századrangú tényező a biztonságos szórakozáshoz társított igénye. Egyszerűen olyan minimumon van tartva a magyar szórakoztatóipar, hogy már az is nagy öröm a polgárnak, ha talál egy, a kommersztől eltérő bulit, klubot, ahol nem igénytelenségtől fájdalmas a szórakozás és csakis csontrészegen lehet kikapcsolódni. Nem is kikapcsolódás ez, pusztán agykinullázás, minden tekintetben.

Tessék már tiszteletben tartani bárki ízlését és nem lenarkósozni, amiért nem csak Zsédára szeretne teázni egy márványpadlós kávéházban, föltartott kisujjal! Nekem meg ahhoz kéne egy agyba tolt löket. Vidaotone témába vágó cikkének az a része rémlik fel, amiben azt fejtegeti: álszentség nem emlékezni arra, milyen is „kulturáltan" zenei extázist átélni, anélkül, hogy tudnánk zenélni. Igen, ez a koncertélmény igazi lényege! Bedrogozni az élőzene - és ide értendő a live-act és a dj-szett is - közösségi élményétől, mindenféle segédanyag nélkül. Aki ezt nem ismeri - amellet, hogy jogosulatlan ebbe a témába beleszólni - megvizsgálhatná azt is, mit tett meg eddig önnön boldogságáért és mit kell még bepótolnia.

Azt hiszem, el is értünk az általam címkézett témabeli kérdésekben a szociológiai és társadalompolitikai vetületekhez. Hova lett a család nevelő és összetartó ereje, a pedagógia önkorlátozó tanítása és a társadalmi érintkezések szociális érzékenysége? Egy olyan helyzetben, ahol valójában nem is volt pánik (több beszámolóból is kitűnik, hogy a legnagyobb riadalmat maga a halálesetek „látványa" okozta, ezért nyilván nem lehet azt a kaszás csatlósaként feltüntetni) hogyan képesek az emberek végignézni három törékeny ember agonizálását segítségnyújtás nélkül?! Nem okolnék senkit, legfeljebb azokat, akik még idejében észlelték, hogy többen is bajban vannak!

Hova lett az empátia, a segítőkészség, a bajtársiasság, hova tartunk így? Már közel sem vagyunk nemzet, sem közösség, pusztán egy országnyi telek társbérlői, és ez nem függ sem anyagiaktól, sem képzettségtől. Szenvtelen, együttműködésre képtelen, közönybe taszított embermassza vagyunk, készen arra, hogy bármilyen jelentős gazdasági vagy politikai erő kényére-kedvére rángasson minket.

Vajon mennyire jött most kapóra ezeknek a „tényezőknek" a három fiatal elorozott élete és mennyi tervezéstől kímélte meg őket ez a másoknak számokban kifejezhetetlenül drága, számukra ingyen marketing? Lehet tovább túlszabályozni, ellehetetleníteni, ellenőrizni és tömni a Szemet Hunyók Társaságának feneketlen zsebeit az élni és fennmaradni vágyók utolsó vércseppjeinek kárára. Megint a jól ismert zsákutcába terelődtek a gondolataim: kik profitáltak az esetből és kinek az érdekeit erősíti ez a tragédia? Magunkra vagyunk utalva, a pult mindkét oldalán állók!