A történet nagyon egyszerű, már-már hétköznapi: holtan, kettéhasítva találnak egy nőt. Tettes nincs, miközben a média már kopogtat a rendőrfőnök asztalán, hogy nekik másnapra bizony hiteles felelőssel kell előállniuk. Nincs mit tenni, a két nyomozó (Bajomi Nagy György, Endrődy Krisztián) előállítja az egyetlen szóbajöhető személyt (Czukor Balázs), és a törvényes kereteket megszegve, hazugságvizsgálatnak vetik alá.

Nagyon tömör, lényegre törő előadás, melyben nincsenek felesleges szerepek, vagy díszletek. Minden a minimálisra van csupaszítva. Ez a puszta, igaz valóság, melyet most nem takar el semmi a szemünk elől. Szórakozás vagy happy end helyett társadalomkritika!

A színpad adottságait figyelembe véve (alul-felül fekete sáv) még azt is hihettük, hogy moziba kerültünk, és egy szélesvásznú filmet látunk. De nem! A rendőrfőnök elkezdi sorolni a tett helyszíneit, s kiderül, Szombathely utcáiról, parkjairól beszél, miközben a helyi újságot forgatja. A rendőrkapitánysággá változtatott helyszín pedig nem más, mint saját városunk örse. Sugallván mindezzel, hogy bármikor, bármelyikünkkel megtörténhet hasonló eset, hisz „beteg a világ". Minthogy megtörténhet az is, hogy közben a valódi tettesek a jóság álarca mögé bújva megmenekülnek. Továbbá az állandó telefonálgatás, a hipermarket említése, illetve a látszólag jómódú kapitány anyagi gondjai, és a bank zsarolása is saját jelenünkre enged következtetni.

Czukor Balázs, Bajomi Nagy György és Endrődy Krisztián

Később megtudjuk, hogy a vádlott gazdag, sok mindent elérhetne a pénzével, de ennek ellenére az eszével, és türelmével nyeri meg a játszmát. Kétszer vetik alá a vizsgálatnak, de egyszer sem tudnak rábizonyítani semmit. Elméletileg csak igennel és nemmel felelhetne, miközben a feltett kérdésekre lehetetlen. Nincs ember, aki ily egyszerűen eldöntené például, hogy hazudott e fiatal korában. S az esettől amúgy is teljesen független, jó néhány zavarba hozó kérdés is elhangzott. Céljuk az emberi kiölése, megalázása volt, hogy utána bármit rábizonyíthassanak, mint egy állatra.

Közben két-két rövid jelenet elejéig megismerjük a professort (Kelemen Zoltán) és a takarítónőt (Németh Éva). Utóbbi szerepe elenyésző, talán csak azt bizonyítja, mennyire nem tudja, mi zajlik körülötte. Minden reggel rendet tesz az irodában, de nem lát tovább az orránál. A professorra pedig azért volt szükség, hogy elmagyarázza a vádlott epilepsziás tüneteinek okát. Ő az ész, aki átlát a rendőrökön.

Kelemen Zoltán és Endrődy Krisztián

Szerencsére azonban a világ nem igenekből, és nemekből, nem feketéből és fehérből (ilyen az egész színpadkép) áll, még ha egyesek szeretnék is. Hősünk ezt felismerte, és a darab második felére felcserélődtek a szerepek. A válaszolóból kérdező, a vádlóból vádlott lesz, és a rendőrfőnök kerül a hazugságvizsgáló székbe.

Gyanúnk bizonyítást nyert, ő volt a tettes. Ennek ellenére nem engedi elmenni az ártatlant. Verekednek, a ruhája tiszta vér lesz, majd újabb rohamot kap. A rendőr mentőt hívna, de a kapitány nem engedi.

A színészek játéka felemelő, olykor-olykor nevettető, szórakoztató. Ez teszi még groteszkebbé az amúgy drámai helyzetet. „Beteg a világ". De nem fehér, és fekete. A kiloccsanó piros vér az egyetlen szín ugyan a színpadon, de az annál erőteljesebb: a lázadás, a küzdelem, és a kitartás színe...