Az ausztriai Hohe Wand átlagos magassága 1000 méter, a 10 km hosszan elhúzódó hegyvonulat számos könnyebb, nehezebb klettersteig utat rejt! A két nap alatt igyekeztünk egy körutat bejárni a hegyen, a kezdőknek ajánlott Hanselsteigtől egészen a szinte függőleges falú kihívásokig. 

A túrákon megtanultuk helyesen használni a klettersteig felszerelést, az akasztások technikáját, gyakoroltuk a helyes lépéseket és a csoportos közlekedést a falon. Lehetőség volt ferde vaslétrán, kitett sziklapárkányon is sétálni. Rövid, de annál változatosabb gyakorlópálya ez azoknak, akik szeretnének komolyabb falakra menni, megtanulni a klettersteig „játékszabályait", azokat biztonsággal később egyedül is alkalmazni. A túrát elsősorban amatőr, felnőtt, egészséges, átlagos fizikai képességgel rendelkező természetkedvelőknek ajánljuk!

Úticélunk a Hohe Wand csúcsán álló Sky Walk kilátó meghódítása volt. Felszereltük magunkat a hegymenetre, és Tamás túravezetőnk szavait jól megfontolva, elindultunk a negyedórányi járásra található beszállóhoz. Itt, egy mosolygós csoportkép készült, mely azt a látszatot keltheti, hogy együtt jutottunk fel a HTL-Steig-en a „csúcsra".

Balról: Tamás, Piros, Pisti, Gábor, Isti, Sanyi

Csapatunk fele át is „hajlott" az E-betűs, erős fizikai és nem utolsósorban lelki feszültséget igénylő szakaszon, másik fele ellenben feladta a küzdelmet, így Tamás a túravezetőnk úgy döntött, hogy kinevezi Gábort a „HTL - szakasz" túravezetőjének, ő pedig egy másik, kevésbé technikás, de hosszabb úton vezet minket a célunkhoz.

Tehát kettészakadt a társaság. Három társunk, Pisti, Gábor és Isti, a Hohe Wand leghosszabb és legnehezebb, C és D szakaszokkal tarkított, kiépített, 300 m szintkülönbségű, 210 méteres kletter-útját járta meg. Komoly megpróbáltatásokat okozott a teljesen függőleges falon, hogy nem voltak mászást könnyítő eszközök, kapaszkodók, és a tükörsima szikla nemcsak a rutinos „vasalók" cipőkoptatása miatt csúszott, hanem az utólag nélkülözhetetlennek tűnő kesztyű hiányában megizzadt tenyerek miatt is.

Az első 80 méteren csupán a drótkötél volt a partner, alig akadtak tenyérnyi párkányok röpke pihenőkre. A kimerítő órák után mennyei volt az érkezés az ózondús levegőjű, hegytetei fűben, melyben leheveredve szinte érinteni lehet a felhőbarikat. Jól csúszott a hűsítő, csapolt söröcske is a fogadóban ránk várva...

A mi hármasunk hatalmas erdei fenyők között indult útnak. A piros jelzés eleinte enyhe, majd egyre meredekebb szakaszokon vitt a beszálló irányába. 720 m magasságtól egy meredek kletter-úton csattogtattuk karabinereinket.

A Hanselkamin szűk kürtőjén, vaskapcsokon, ferde, magas létrán felkapaszkodtunk a hasadékhoz. 840 m-en még egy félórás gyaloglás sík terepen, a Sky Walk-ig, majd sör a másik trióval. Élménybeszámoló után elindultunk lefelé a Völlerin-Steigen, mely sokkal kényelmesebb is lehetett volna, ha az eső lába nem nehezedik a nyakunkba... Útitársul egy hegyi, óriás kanmacskát kaptunk, aki a völgyben, szemünk láttára megtalálta élete párját.   

Mi pedig a szállásunk helyszínét. Nem messze a parkolótól egy félkész kemping adott helyet a három, sebtében felépített sátornak. A feltámadt szélben lobogó gázégő lángja gyorsan melegítette a jól megérdemelt chilis-babot, rakott káposztát. Előkerültek a házi finomságok, melyek először „jelképes" 5 Euro-s alapáron kerültek az étlapra, majd áttértünk a barter megoldásra.

Sötétben, fejlámpás, tapogatózó mosdás a forrásban, majd a szélvédett sátor menedékébe húzódva tértünk nyugovóra. Az éjszakai esővel érkező szélviharban suhogó óriás feketefenyők hangja kusza félálombeli gondolatokat szült. Engem leginkább a „Hason, oldalt vagy háton feküdjek, hogy ha rám dől egy fa és ki kell másznom alóla?" kérdés foglalkoztatott.

Másnap hajnalban a szinte szállóigévé vált „5 Euro-s" kávé illatával ébredve megbeszéltük, hogy másnak is izgatta a fantáziáját ez az „álom-kép".

A szél nem akart szűnni, de mi nem hagytuk magunkat lebeszélni a mászás lehetőségéről. Túravezetőnk kiválasztott egy „könnyed, levezető" egyszerű, de nagyszerű kletter-utat" a közeli Dreistettenben.

Rögtönzött, széldzsekis reggelinket elfogyasztottuk a padon, majd megközelítettük a beszállót.

A Wahringer Steig, C jelzésű, 10 méteres függőleges szakasszal indul, melynek első harmada komoly izommunkát igényel. A kitett szakaszon szorosan a falhoz simulva eljutottunk az „erkélyen" lapuló túrakönyvig, ahol otthagytuk névjegyünket. Kitekintve a szűk lyukon bizony elfehéredett az arc elgyengült a kar...

Végeláthatatlannak tűnő, 12 m hosszú vaslétra lógott a semmibe, alattam 20 m-es mélység, nem volt könnyű kilépni a bizonytalanba, ráadásul egyik kezemmel mindig akasztani kellett a karabinert.

Odafönn vártam még a kihívást, de elfogyott. Mára ennyi volt. A platón elfogyasztottuk a maradék csokikat, vizet és gyönyörködtünk az elénk táruló panorámában.

Könnyed séta az autókhoz, búcsú a parkolóban és csendes utazás hazafelé. Hol van már a cseppnyi izgalom? Helyette színes foltok a testen, sajgó tenyér, izomláz és a büszkeség. Ismét tágult a komfortzónám. Köszönöm nektek hegyek! Ősszel újra látlak Benneteket... Addig is a Rábán evezek! 23-án velem tartasz?

Az Útibeszámoló rovatunk szakmai támogatója: