Negyedik napja haragszik ránk a Nap, szürke ágyneműbe bújtatott paplan alatt duzzog. Olykor rettentően bánkódik, telesírja az ereszcsatornákat, könnyei lehűtik a Balatont, sóhajaitól nehéz a bicajt tekerni. Szánakozva figyelem a villanykörte körül száguldozó legyet, aztán rájövök, ha lenne valami, ami százszor nagyobb a testemnél, meleget sugározna és fényes lenne, akkor a barátságtalan időjárás miatt, most valószínűleg én is körbetáncolnám. Hát persze....HA...

Ha lenne egy kívánságokat teljesítő aranyhalam, vagy ha találkoznék a hasonló képességekkel büszkélkedő jótündérrel, akkor az egyik kívánságomat most biztosan jó időre cserélném. Aztán gazdagságot kívánnék, legutoljára meg annyi kívánságot, hogy soha többé ne fogyjon el. Annyira elcsépelt, hogy a jótündér hivatáshoz előfeltétel a monotonitás-tűrés.

Van olyan tisztességes a fantáziád, hogy képzeletedben megjelenik a jótündér képe, látod őt magad előtt, mielőtt kérsz, vagy azonnal elragad a teljesülő kívánságaid élvezete? Milyen a jótündér? Férfi? Nő? Szőke? Barna? Hány éves? Gyerek még, vagy melltartót is hord már? Nagyobb nálad, vagy a léggyel fog a takarékos izzó körül röpdösni? Ha akkora mint te, akkor a szárnyaival kavart légáramlat meg fogja libbenteni a függönyt, kisöpri a hajad az arcodból? Megengeded, hogy Prada magassarkújában leszálljon a szőnyegre? Megkérdezed tőle, hogy könnyen tud e repülni a Burberry térd alá érő szoknyájában? Én lehetek jótündér?

Még egy párnát tömök a fejem alá és eszembe jut, hogy milyen sok dolog marad az emberek fejében elméleti szinten, jó ötletek, fontos feladatok, amiket nem tudnak alkalmazni, vagy nem akarnak!

 A környezetvédelem. Összeszorul a szívünk, ha egy tankhajó léket kap az óceánon és látjuk a fuldokló pingvinkölyköket, meglincselnénk a nagyvállalat vezetőségét, ha egy pancser véletlenséggel elkövetett hibával meggyilkolná egy egész folyó élővilágát. Viszont mi holnap reggel is beülünk az autónkba!! A kapcsolatok. Sírunk, mert felszínes és számító a világ, magányosak vagyunk, viszont ha a helyzet úgy hozza, eladjuk a barátaink a pillanatnyi élvezet kedvéért! Jótündér. Tartotta már valaki többre, mint egy babaszobalakó prostituált, aki csak arra érdemes, hogy az irreális vágyainkat az arcába zúdítsuk, és szó nélkül teljesítse őket, vagy több ő akár egy egyszerepes mesekönyv színésznél?

A jótündér jelképe modern életünknek. Gyakran nem látunk az orrunknál tovább, nem használjuk az agyunkat, felszínes célokat kergetünk, ahelyett, hogy körbenéznénk és rácsodálkoznánk a sárban heverő értékekre! Kellene egy nap az évben, amikor minden ember teljesítené egy másik ember kívánságát.  A jótündérek napja. Nem lennének irreális elvárások, mindenki csak azt kérné, amit maga is teljesíteni tudna. Teljesülnének rejtett vágyaink, észrevennénk, hogy a boldogságunk a lábunk előtt hever. Aznap kellemetlen érzés nélkül hozhatnánk szóba, hogy válaszolják meg azt a számunkra fontos e-mailt, amire még azóta sem kaptunk választ.  Vagy megkérhetnénk a tökéletesen csinos barátnőnket, hogy egy napra szabadítson meg minket a kisebbségi komplexusunktól, aznap legyen ő a kevésbé szórakoztató, a kevésbé jólöltözött, a kevésbé elbűvölő. Vagy megkérhetnénk a fogorvost, hogy vállaljon fájdalommentes garanciát.... 

Bent ülök a mészárszékben, nem létezik még a jótündérek napja. A fogorvos egyre feljebb pumpál, kényelmes fúrómagasságba. Mindjárt elájulok, de nem szólok, hogy félek. Ő nem kérdezi. Én vagyok ma a nyolcadik ugyan olyan betege. Fátyolos tekintettel meredek előre, hallom, ahogy keres, csörömpölnek a szikéi. Most hozzám lép, még nem mondta, hogy nyissam ki a szám, de már most küzdök a könnyeimmel. "Bár csak a teremtő maximalista lett volna, és eszébe jutott volna, hogy a fogakat romlatlannak teremtse" Amikor hangtalanul kiröpült fejemből a gondolat, mellettem terem a jótündér.

Fölém hajol és megvetően felhúzza az ajkát. "Nem tanultok soha, igaz? Mindig mástól várjátok a megoldást! "Megmenthetted volna magad, ha időben mész orvoshoz... Nem veszitek végre észre, hogy minden nagy dolog apró porszemnyi lépések eredményeként épül fel?"

Üres tekintetem a jó tündérre szegeződik. A fogorvos az ínyembe vág, lassan kapargatva lefejti az ínyt. "Gondoltál már arra, hogy egy hatalmas méretű dolgot csak egy elefánttal lehet egyszerre odébb cipelni, viszont, ha minden nap veszed a fáradtságot és egy picit hordasz, akkor egy idő után egyedül is sikerülhet, boldog tudsz lenni a munkád eredményétől?! A fájdalom egyre jobban fokozódik, elfáradok, könnyek szivárognak a fülemhez. Az ajkaim most nem a rúzstól vérpirosak. Egész közel hajol az arcomhoz "Mondd ember, soha nem tanulsz?"

Majd eltűnik....