Édesek és édesebbek - III. Sütemény Fesztivál Jánosházán

Képgaléria megtekintése2011.08.24. - 00:30 | vorinori - Fotók: BLH

Édesek és édesebbek - III. Sütemény Fesztivál Jánosházán

32 „VIP vendég” érkezett Jánosházára augusztus 20-án. A III. Sütemény Fesztivál és süteménysütő verseny 32 sztárja között akadtak sósak, torták, és krémesek is – de semmiképp sem rémesek! A kreálmányok között találtunk igazán egyedieket is: a gumicukor díszítésű torta vicces, míg a rózsaszirmokkal formázott finomság romantikus hangulatot keltett.

HIRDETÉS

A falunap koradélutáni programjai közt került sor Jánosházán a Művelődési Otthonban a süteménysütő versenyre, melynek zsűrijében helyet foglalt a Krajcsovics Istvánné cukrászda-tulajdonos, Kovács Pálné, valamint a zsűri elnökeként Bálint Csaba, a sárvári Thermal Hotel cukrászfőnöke. A megmérettetésre nemcsak Jánosházáról, hanem a helyiek nagy örömére vidékről is érkeztek édes étkek, ám, még mielőtt kiderült volna, hogy ki nyerte el a zsűri ízlelőbimbóinak tetszését, Horváth Zoltánné Vas Mária énekelt a zsúfolásig megtelt terem közönségének, majd Keresztes István polgármester köszöntötte a sütikedvelőket. Beszédében elárult egy kulisszatitkot is: a csokoládé zöldség, hiszen kakaóbabból és nádcukorból áll. Tehát bátran fogyasztható annak is, aki vigyáz a súlyára. Ez persze csak vicc, az viszont koránt sem, hogy a csoki a 19. század közepéig csupán italként volt ismeretes, és csak azután kezdték el szilárd formában fogyasztani. Az is kiderült, hogy Széchenyi István használta először a cukrász kifejezést 1830-as Hitel című könyvében, addig többek közt cukorműveseknek nevezték e mesterség képviselőit.


A zsűri tehát a „cukorművesek" édességeit 3 szempont alapján értékelte: az íz, az állag és a küllem voltak a meghatározó tényezők. Ez alapján a dobogós sorrend a következőképpen alakult:

  • 1.: Kovácsné Wittinger Andrea, aki egy mikrohullámú sütőt kapott
  • 2.: Molnár Miklósné, aki egy konyhai robotgépet kapott
  • 2.: Gyurka Miklósné, aki szintén robotgépet kapott

A két második hely nem elírás, ugyanis a zsűri feltehetően nem tudott dönteni a jobbnál jobb finomságok között, és megosztotta a második helyet. A három dobogós hölgyön kívül még sokan örülhettek, hisz olyan díjakat is kiosztottak, mint például a legfinomabb linzertészta, a legharmonikusabb ízvilág, a leghagyományőrzőbb sütemény és a legcsokisabb édesség. Az eredményhirdetés után mindenki nagy örömére süteménykóstoló következett, amin a nagytermet megtöltő "édesszájú" publikum megízlelhette a finom kalóriabombákat.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás