Mikor értékes egy élet? - Szurrogátum delikátesz, avagy nemcsak a 42 lehet a válasz

Képgaléria megtekintése2011.10.11. - 15:00 | Sum - Fotók: Csizmazia Ákos

Szándékosan súrolta az ízléstelenség határát a Weöres Sándor Színház, és a Junion Színház közös – Hamvas Béla életművének tisztelgő - produkciója a stúdiószínpadon. Ismét sikerült felszínre öklendeznie a szatirikus fekete humor filozófiai mélységeit, a művészet rámutató magatartásával. Kolbász formájában. A morbid alapsémán alapuló, borongós filozófiával tűzdelt, de alapvetően elrugaszkodott történet nehezen emészthető, ám annál gondolatébresztőbb. Mikor értékes egy élet?

Nehéz úgy nyilatkozni a műről, hogy valóban minden gondolat, amit ébresztett, benne legyen. Többrétegű a mondandója is, talán épp azért, mert a több szemlélet több személyiségen át szűrődött le. Adott egy szebb napokat is látott, nagyobb kalandokat is átélt, jelenleg a parton veszteglő hajóján kolbászt gyártó, iperedő tengeri medve (Horváth Ákos). A kolbász, amit gyárt, különleges, szurrogátum, azaz utánzat, vagyis a kolbász alapanyaga nyíltan vállalva eltér a szokásostól. A névtelen vendég (Bajomi Nagy György), az egykori nyomozó - akit még hajt a zsaruvér -, logikáját mintha elhomályosítaná a Mirabel (Orosz Róbert) iránt érzett tisztelet, csodálat, és bár kapóra jön véletlen találkozásuk, hogy lezárjon egy múlt homályába vesző gyújtogatási ügyet, elegendő bizonyítéka ellenére sem tud Mirabelre bűnözőként tekinteni. Mirabelről eleinte csak a Kapitány és a vendég párbeszédeiből kapunk morzsákat, így a még eszméletlenül fekvő emberről akár azt is mondhatnánk, megelőzi a hírneve. Teológus, zenész, feleségek, gyermekek hada mögötte, szegény földönfutó, csaló, tolvaj, gyilkos: mégis az élet császára. Ámulatba ejti őket zsenialitása, hazugságtól mentes csalásai, úgy tekintenek rá, mint életművészre, ő az érdekes ember.

Mit ér bármilyen történet nő nélkül? Dömper kisasszony (Varga Dóra), a pimasz ex-kéjnő, a vágy, és az élhetetlenség megszemélyesítője. Elégedetlenség, és megvetés a hangjában, a tetteiben, önmagát múltja ellenére feljebb becsüli a többieknél, egy cseppet lázad, és nőhöz méltóan felborítja az ismert valóság kereteit feltámadásával. Dirth Murikluemu Hassqargass (Endrődy Krisztián) pedig a „töltelékszereplő". Az író, aki két törzs történetét és irodalmát alkotta meg, de saját műve a jelentékeny ember érdektelenségéről sosem született meg. Életunt, belemerült önnön jelentéktelenségébe, holott nagy dolgokat hozott létre, felismeri a még nagyobb dolgok jelentőségét, és a létrehozott dolgok eltörpülését. Sokat látott az életből ahhoz, hogy átérezze: hiábavaló tagadni az elkerülhetetlent, ő felesleges.

A történet folyamán furcsamód azt vesszük észre, hogy normális neve csak neki van, mert ugye a Kapitány és a Vendég nem nevek, a Dömper kisasszony is inkább gúnynévnek hat, Mirabel konkrétan női név (és nyilván nem véletlen, hogy jelentése: csodálatos), míg a Datolyás Lepény herceg megszólítás alól kibukkan eme névnek tűnő név is. Ennek a ráismerésnek pedig csak később jövünk rá jelentőségére, mert ugyan Lepény herceg (Dirth) gyakran osztja az észt, amíg a szálak nem érnek össze, sok minden az ő tolmácsolásában is értelmezhetetlen.

Nem térünk ki dramaturgiára, díszletre, helyszínekre, jelmezre, mert minden a jellemekhez idomultan működött, minden a ködösből haladt az egyre világosabb felé, minden, ami nem a fő mondanivalóhoz tartozott, tulajdonképpen összesimult, és alátámasztott a lényegében egyszerűnek ható fő kérdésnek: mitől lesz egy ember jelentékeny, érdekes, vagy értékes, és van-e annak jelentősége, ha valaki az? Kezdetben nincs is ennek nagy fenék kerítve, foszlányokat látunk, összerakhatatlan felvillanásokat. A sokáig megmagyarázatlannak tűnő helyzetekből apránként bontakozik ki a cselekmény az öt különböző ember által kreált szituációk, és a gyakran követhetetlen filozofikus párbeszédek során. Az egész mű sajátossága ez, a darabot érdemes legalább kétszer megnézni, hogy a helyére kerüljön minden, persze az értelmezéshez egyszer is elég, ellenben nehezebb.

Fontos eszköz a személyi kultuszteremtés, aminek monumentális monológjai jól összekutyulják az ember fejében, amit eladdig érteni vélt. Azonban gyakran hangzanak el - kirakósunk apró darabjaiként - történetek a régmúltból, így tudjuk meg, ki is Mirabel, akit vonszoltak, ki a kapitány vendége, és, hogy milyen kapcsolatban voltak ők hárman, és így ismerjük meg Lepény múltját is, akit a mű folyamán egyre többször szólítanak a nevén. Dirth herceg nagyon jól tudja, hogy az élet nem csoda, hanem egy önkéntelen vállalt létsík, egyfajta elnyomás, melyre kényszerítve van. Tudata kinyílásával felfogta, hogy felfogóképessége véges, így soha nem lesz képes megérteni, és megszeretni létét, amely a biztos pusztulásba vezet, a természetes halál órája is ketyeg, így a legjobb döntés talán eggyé válni a delikátesszel, amit maga is szeret.

Mirabel esete a rőtképű feltámadásával - ami a gyilkosság súlyát le is veszi a válláról -, először kételyt ébreszt ismerve Mirabel manipulációs képességeit, majd egy a szemünk előtt zajló feltámadás - Dömper kisasszonyé - igazolja őt, ezzel egy olyan alternatív realitásba vezet minket, ahol ilyen van. Dirth viszont ugyanezt a realitást nézi más szemszögből, így számára másik realitás létezik, amiben még a feltámadt Dömper kisasszonnyal való újra nyíló lehetőségeket is inkább elutasítja. Mert ha valaki, ő nem támadhat fel.

A krimibe illő kikacsintások a barakk felgyújtásával kapcsolatban nem hoznak végül eredményt, de bizonyítják a nyomozó éleseszűségét és precizitását, mindamellett szükséges, hogy egy ilyen pallérozott elme figyelme összpontosuljon Mirabelre, hogy középpontban legyen, amíg Dirth a háttérben agonizál. Ahogy a Kapitány öntudatlanul iddogálva, kolbászt gyártva tengeti életét, és nem vágyik vissza a tengerre, úgy Datolyás Lepény herceg sem vágyik már az életbe, párhuzamosan ezzel Mirabel és a vendég is egyfelé haladnak, amíg egyiket a kíváncsiság, a megoldás vágya hajtja, a másikat az apró örömök, a nyerészkedés művészi kivitelezése. Kicsiben, a közeli, elérhető célok kitűzését választják, nem a nagy igazságot keresik, boldogok, mert tudatlanok. Nem konkrétan tudatlanok, más realitásban hisznek.

Központi kérdés - ha már az élet értelmét feszegetik - Isten, és a feltámadás kérdése, a különféle személyiségtípusok viselkedésének, mint a hősies, vagy a meghunyászkodó magatartás jobbára eldöntetlen fajsúlyossága, a realitás elfogadása, vagy elutasítása. Kellő húrt megpendít ahhoz, hogy bárki valamilyen hozzá közelebb álló szempont alapján kérdéseket tegyen fel magának létével kapcsolatban.

Most már csak az a kérdés, kivel hasonulunk inkább, kié az értékesebb élet? Az éli a jobb életet, aki csalva, kijátszva azt, bűnben szerzett örömökkel él, vagy az, aki a csendes önmegtartóztatásban, spártai körülmények között önmagát a világ elől elzárja, akinek már könnyű az élet, tudván, hova jut? Esetleg azok, akik nem törődnek ilyen jelentőségteljesnek hangzó dolgokkal, csak élnek bele a mába?

A lét megválaszolatlan kérdéseinek keserűsége, az édes élet izgalma, értelmének keresése, annak minden sava-borsával, egy kolbász töltelékébe bújtatva: Pótkolbász, avagy szurrogátum delikátesz.