Forraltbor-főző verseny - a légiósoké lett a nyertes bor

Képgaléria megtekintése2008.12.22. - 11:30 | Büki László 'Harlequin'

Forraltbor-főző verseny - a légiósoké lett a nyertes bor

13 csapat, szakadó eső, ruhában füstszag, bortól fortyogó kondérok - mindez az első Forraltbor-főző versenyen, amely hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre december 19-én, péntek délután a Történelmi Témaparkban. Szerkesztőségünk a Kultúrkapu Egyesülettel közösen rottyintott alá a kondérnak, a szakmai kompertenciát hatalmas lelkesedéssel és kreativitással kompenzálva.

HIRDETÉS
Két kategóriában, fehér- és vörösborfőzésben hirdetett eredményt a zsűri, bár volt, aki ennek ellenére teát főzött. Tegyük hozzá, finomat! A tizenhárom csapatból hárman készítettek fehérborból forralt matériát, a többiek - kizárásos alapon - vöröset.
A teafőzők...

A 2000 forintos nevezési díj fejében a csapatoknak tűzrakó tálcát, tüzifát, és főzőrácsot biztosítottak a szervezők, a többi alapanyagról a csapatoknak kellett gondoskodni. Ebben nem is volt hiba, a Szombathely Rádió csapata például - ha jól láttuk az eső- és füstfüggöny mögül - borlerakat által is megirigyelhető mennyiségű flaskát hozott. De nem volt hiány a narancs, citrom, szegfűszeg, fahéj és egyéb titkos adalékanyagok utánpótlásával sem.

A 14 órakor kezdődő verseny első ízmustrájára cirka egy óra múlva került sor, bár a csapatok addigra szinte körbekóstolták, és ízes ugratásokban részesítették a szomszéd illetve a vélt konkurencia főztjét. Saját lóra esküvés esete forgott fent nagyban! Volt, aki jelentős energiákat ölt a zsűritagok meggyőzésére - jobb belátásra bírására, kiemelve a produktum ízharmóniájának és illatának kedvező összhatását. Természetesen a zsűritagok szakmabeliek és mindannyian a borhoz közelálló, köztiszteletnek örvendő személyek voltak.

Mi is mintavételeztünk - legelőször a mellettünk fehérborból maximumot kihozó, No Víz csapatának torokgyógyítóját. Az igazgasághoz tartozik, hogy jelentős mértékben hozzájárultunk későbbi sikerükhöz, ugyanis a kellő hőfok elérésében - s ezáltal a kondérban felszabaduló 'szabad gyökök' és íz-együtthatók alakulásában - elévülhetetlen érdemeink voltak. Magyarán: raktuk a tüzüket és 'őriztük a lángot', ergo, az ideológia szintjén teljesértékű részesei voltunk sikerüknek. Gyakorlatilag egy füstös kézfogásban csúcsososodott ki kooperációs tevékenységünk elismerése.

Szerkesztőségünk a Kultúrkapu Egyesülettel indított közös csapatot Bor(r)facsarók művésznév alatt. Szerintünk a legjobb bort készítettük el - titkos népi recept alapján, egy kis hipermarket-gazdaságos forralborporral megbolondítva -, de csak a ruhánkban maradt - egyébként nevünkhöz passzoló - füstszagot vihettük haza "elismerésül". Bár a legnagyobb elismerés az, hogy a verseny végére a bor javarésze helyben elfogyott, így alig tudtunk - kispáli ferdítéssel élve - kis láboskánkba egy kis rakkenroll-maradékot menteni.

Tanulság? Akár eshet, akár fúj, jövőre újra megpróbáljuk!! A recepten meg finomhangolunk addig...

A verseny végeredménye:

Fehérbor kategória

1. No Víz
2. MHH
3. Balázs bora

Vörösbor kategória

1. Savaria Legio
2. Okmányiroda
3. Ha mi azt tudnánk.... (de tényleg nem tudjuk, talán majd bekommentezik, mindenesetre heveny rokoniszál-bogozásba kezdtek a verseny közepén a zsűri egyik tagjával...)

A zsűri szerint a vörösbor kategóriában a Savaria Legio készítette a legjobb forraltbort

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás