A Szolnoki Olaj elleni mérkőzés előtt két korábbi játékosát búcsúztatta el a klub. Vavra Péterrel már korábban készült interjú, amit olvashattak a szurkolók. A 2012-es év első beszélgetésére Érsek Istvánt kértük fel, aki most is a körmendi kosárlabdáért dolgozik. Lehet, hogy még keményebben, mint játékos korában.

Hogyan fogadtad a búcsúztatás ötletét?

Először meglepődtem, amikor hallottam a búcsúztatásról. Öt év távlatából én már nem tartottam igényt erre. Akkor, amikor befejeztem a játékos pályafutásomat, talán időszerűbb lett volna, és még jobban is esett volna, de köszönöm, hogy egyáltalán gondoltak erre! Talán a korábbi vezetés, Szabó Szabolcs idejében lett volna ez aktuális, amikor 38 éves voltam, és tudhattuk, hogy nem várható tőlem olyan nagy visszatérés, mint amit például Michael Jordantől láthattunk.

De ha búcsúztatásról beszélünk, akkor van valami, amit szeretnék elmondani. 30 éves voltam, amikor először elmentem Körmendről. Akkor mondták rám először, hogy öreg vagyok, jönnek a fiatalok, menjek. A Dombóvárral a B-csoportot megnyertük, és A-csoportosként, a Dombóvárral tértem vissza Körmendre. Még most is beleborsózok, hogy mit kaptam én akkor a szurkolóktól! Talán az a köszönet volt mindennek az ajándéka, hogy 4-5 percig folyamatos taps volt, az nagyon szép volt, az volt nekem a legnagyobb ajándék!

Azért volt még néhány olyan mérkőzés, amikor - ha nem is 4-5 perces tapssal, de - téged külön köszöntött és megtapsolt a körmendi publikum.

Igen, és bennem mindig megvolt az, hogy még nem vagyok öreg, rám itt is szükség lehetne. És szerettem volna megmutatni, amikor visszajöttem, hogy jó játékos vagyok. Ez néha sikerült, néha kevésbé, de az én pályafutásom nem arról szólt, hogy folyamatosan kezdő játékos legyek. Én folyamatosan be tudtam állni a sorba, és megtenni azt, amit várnak tőlem. Ha kellett játszottam, ha úgy alakult, akkor jóval kevesebb szerepem volt. Ezt sem mindenki viselte volna el.

Hány körmendi szezonod volt a pályafutásod során?

Körmenden 15, és hat idegenben. Szép hosszú pályafutás...

Nekem olyan emlékeim vannak rólad, hogy mi egy középiskolába jártunk, ott láttalak Hollósy tanár úr keze alatt játszani, aztán feltűntél Körmenden.

17 évesen kerültem Körmendre. Előtte a Sabariában kosaraztam, ahol az általad említett testnevelő volt a serdülő csapat edzője. Még a Falco megalakulása előtt eljöttem Szombathelyről, 1985-ben.

És hogyan jött az, hogy a pályafutásod után gyerekekkel kezdtél foglalkozni?

2006-ban fejeztem be a pályafutásomat, előtte még két évet játszottam Körmenden. Aztán kialakult egy olyan makacs sérülésem, egy sarokcsontgyulladás, amiből nem tudtam kijönni. Az utolsó hónapok állandó fájdalommal teltek, és végül be kellett látnom, hogy nem megy. De nagyon nehéz volt elszakadni. Nehéz felhagyni ezzel a kívülről könnyűnek látszó élettel, amiért gyakorlatilag az egészségét áldozza fel az ember. Most 43-44 évesen elég sok gondom van, néha szenvedek a lábaimmal, forgókkal, a derekammal. De nagyon nehéz abbahagyni!

Az átmenet igazából már játékos koromban megkezdődött, hiszen Sabáli Balázs mellett másodedző is voltam, még aktív kosarasként. Aztán később ez a poszt Zsebe Ferié lett, viszont akkor alakult az utánpótlás egyesület, 2006-ban, és ennek a vezetőjeként kaptam egy új feladatot, ami sokkal nehezebb volt, mint másodedzőnek lenni, viszont kevesebb juttatással járt.

De fejest ugrottál bele, még ha nehéz körülmények között kellett dolgozni, akkor is. Az idő azt bizonyítja, hogy mindent beleadtál.

Azt mondom, hogy ennél nincs is szebb! Gyerekekkel foglalkozni, és látni hétről-hétre a fejlődésüket, ez óriási dolog. És, persze az eredmények is fontosak, még ha általában nem is ezt hangoztatjuk. Pedig nálunk elég kevés a gyerek, szűk a merítési lehetőség. Mi leginkább egy-egy gyerekkel tudunk igazán sokat elérni, szemben olyan bázisokkal, ahol akár több száz főt is számlál az utánpótlás. Elég, ha csak a saját fiamat említem, aki országos döntőben dobott 40 pontot a 70-ből, amivel negyedik helyre hozta a csapatot az említett hatalmas bázisú városok csapataival szemben. De ez csak komoly munkával és szintén komoly áldozatok árán működik. Rengeteg idő megy rá, és a családom is alaposan kiveszi belőle a részét. Nálunk minden hétvége kosárlabdával telik. A két lányom a zsűriasztalnál segít, most már mondhatni profi módon. Mindenki kiveszi a részét a feladatokból.

Talán segítheti a munkátokat a köztudatban csak TAO-ként ismert lehetőség, ami a kosárlabda-utánpótlás számára is anyagi forrásokat nyithat meg. Mire és mennyit sikerült pályázni?

Sokan mondták, hogy addig ragadjuk meg a lehetőséget, ameddig létezik, mert nem tudhatjuk, hogy jövőre is élhetünk-e vele. Épp ezért nem is mertünk nagyon elrugaszkodni a realitásoktól, mert ha most - a korábbinál jelentősebb forrásokra építve - egy költségesebb, új rendszert alakítunk ki, akkor azt illő lenne folyamatosan fenntartani, de ennek a finanszírozására nincs garancia. Ezért elérhető és praktikus célokat tűztünk ki.

A pályázaton meghirdetett négy lehetőségből háromra pályáztunk. A negyedik oktatást takart, aminek túl nagy volt az önrésze, és sok hasznát nem vettük volna. Mások sem ilyenre adták be a pályamunkáikat. A legnagyobb tétel nálunk a tárgyi eszközök biztosítása, ami az igényelt összegnek majdnem a kétharmadába kerül. Ez a csarnokban kiépítendő térelválasztókat és egy kilencszemélyes kisbusz vásárlását jelenti. Utóbbi még mindig nem oldja meg teljesen a mérkőzésre járás gondját, de most már emellett elég lesz még egy kocsi, amit vagy én biztosítok, vagy az eddigi gyakorlatnak megfelelően szülői támogatásként tudjuk megoldani. De hát nem lehet mindig, minden terhet a szülőkre hárítani. Ha viszont emeljük a tagdíjat, akkor kevesebb gyerek jár hozzánk. A célunk pedig a létszám növelése, nem a csökkentése.

A térelválasztókkal három elkülönített részt tudunk kialakítani a mindig zsúfolt csarnokban, ami mobil palánkok használatával akár három önálló edzésnek is lehetőséget biztosít. Ez nagy segítség, mert van olyan csoportunk, amelynek kicsi a most is használt iskolai tornaterem. Ez különösen a Szupper Peti által foglalkoztatott óvodásoknál, az előkészítősöknél jelent nagy segítséget, hiszen ott a különböző évben születettekkel külön kell foglalkozni. A harmadik terület a sportág tömegesítése, legalább is a szövetség szándékai szerint. Ami nekünk fontos most, hogy tudunk 30-40 labdát vásárolni, ami nagy dolog, de futja majd a keretből arra is, hogy a fiúk egységesen jelenhessenek meg. Némi szülői hozzájárulással jut mindenkinek táska, sportruházat. Egységes kabátjuk, dzsekijük, melegítőjük lesz. Most az eddigi egyetlen mezgarnitúra mellé lesz még egy, és kapnak bemelegítő pólót is.

Pontos összegeket is mondhatunk, hogy milyen forrásokat jelent nektek a TAO?

Hát persze, nem titok. 48 millió forintot nyertünk, amihez fel kell mutatnunk 15 millió forint önrészt, amit még valahonnan fel kell hajtanunk. Ez 63 milliós idei költségvetést jelent. Ebből csak a térelválasztók és a kisbusz 30 milliót tesznek ki. De olyan tétel is szerepel benne, ami eddig nem volt. Ilyen a terembérlet, ezt is beépítettük, így a városnak is van ebből bevétele. És része az összegnek az én fizetésem is, ezt is lehetővé teszi a szabályozás.

Visszatérve az önrészre, azt még nem tudom, honnan tudom felhajtani. Eddig is nagyon nehezen jött össze évi 8-9 millió forint, most ennél még hattal többet kell összeszedni. Nagyon nehéz, mert a környékben már "minden csontot lerágtak", szóval nem tudom honnan, de meg kell szerezni ezt az összeget!

A munkátok eredményét az mutatja majd igazán, ha a mostani gyerekek közül minél többen szerepet kaphatnak a felnőtt csapatban is. Mikor jöhet el ez az idő?

Mi igazából 17 éves korig tudjuk kísérni őket, onnan már a felnőtt csapat feladata és kötelessége, hogy a helyi tehetségek lehetőséget kapjanak. Itt van nálunk például Golomán Gyuri, az ország egyik legnagyobb tehetsége, de említhetném Doktor Petit is, aki szintén komoly ígéret. Belőlük biztosan jó játékosok válhatnak. Golomán Gyuri az idén már 16 éves lesz, neki jövőre már a felnőtt csapat padján kell ülnie. Ha megnézzük a szerb kosárlabdát, akkor ott az ilyen gyerekek már ott ülnek. Efelé kellene nekünk is haladni, több éves koncepciót kidolgozva, lehetőséget nyújtva a saját tehetségeink számára. A jövőben kell gondolkodnunk, hogy újra legyen folyamatos hazai utánpótlás, amire esetleg szűkösebb időben is bátran alapozhat a klubunk!