A nagyteremben röviddel ezelőtt volt a teátrum új musicaljének, a Chichago-nak a fináléja. A kritikák alapján könnyed, mégis tartalmas kikapcsolódásra számíthat, aki jegyet vált a következő előadások valamelyikére. Mivel méltatta már a portál a darabot, így ez alkalommal nem erről szólnék.

Annál inkább arról, hogy a helyi közönség előtt már nem teljesen ismeretlen - egyébként győri dobos -, Valastyán Tomás osztja a ritmusokat a darabban. Ez még nem volna feltétlenül bitirritáló tényező, de ismerve Tomi eddigi munkásságát, a félig rokker, félig szimfonista ütnök játéka biztosan érdekes árnyalatokkal gazdagítja az egyébként is pezsgő és provokatív előadást.

Ezért arra gondoltunk, hogy megtudakoljuk tőle, mi szél fútta ide és hogy érzi magát az új közegben. A pimaszul fiatal, tehetséges drummer gondolatai izgalmas látképet festenek zenéről, életről, a kulisszák mögötti térről. Fura felütést ad a történetnek még egy kis magyar abszurd is, ami - mint megannyi másból kis hazánkban - a következő riportréból sem hiányozhat.

Hogy kerültél ide ?

Kicsit távolról kezdem, mert több összetevőből áll a dolog, de tulajdonképpen, egy nő miatt vagyok itt. Júniusban a Mediawave fesztiválon játszottunk a rockegyüttesünkkel (Apnoe - a Szerk.). Néhány napot itt töltöttem és ezalatt megismerkedtem egy lánnyal. Innentől persze gyakrabban jártam ide és a nőügyemtől teljesen független elkezdtem együtt játszani a Konzi Big Band-el. Tetszett a hely is, tetszett a banda is és a Konzi Big Band-ben játszik Juhász Tibor tanár úr, aki megkeresett. Már zenéltünk együtt Kapuváron, és tőle kérdeztem meg félig szerelmesen, félig akárhogy, hogy nincs-e valami munka itt, Szombathelyen. Jó lesz bármi, mert akkor úgy voltam, hogy Győrből dobbantani kell.

Ez, akkor annyiban is maradt, aztán néhány hónap múlva felhívott azzal, hogy lenne egy meló a színházban, egy új darabban, mert úgy tűnik, hogy a dobos lelép - elmegy külföldre, vagy valami ilyesmi és akkor, úgy szeptember tájékán jött egy hívás, hogy lehetne jönni a megüresedett helyre.

Konkrétan egy darabra kaptál felkérést ?

Azt tudni kell, hogy itt állandó zenekar nincs, mint mondjuk Győrben, minden darabban más a csapat, de ha beválok, vagy meg lesz elégedve velem a stáb, akkor akár több darabról is lehet szó. Egyelőre a Chichago-ra egyeztünk meg.

Hogy sikerült beilleszkedni, miként fogadtak ?

Az együttes tagjait javarészt ismertem, többekkel zenéltem már együtt, így nem volt semmi gondom ezzel. Legalábbis úgy érzem, remélem minden OK. De mélyebben nem gondolok bele, egyszerűen teszem a dolgomat, aztán úgyis mindig úgy alakul, hogy bármibe kezdek is az a vége, hogy megjegyeznek: „na, ez a „Valastyántomi". Remélem pozitív felhanggal.

Jól működik a darab ?

Elég szokatlan ez az előadás, ezért mindig akad, aki jobban veszi, meg olyan is, aki kevésbé, de  ritka az üres szék. Főleg, ha hozzávesszük, hogy ez a darab újszerű vállalkozás volt a színház részéről. Nem árt tudni, hogy ez a színház, ebben a formájában alig egy éves. 

Volt már ezelőtt is színházi tapasztalatod ?

Nem igazán. Talán annyi, hogy régebben, úgy kettőezerhat-hét környékén Pesten foglalkoztam színészekkel. Talán máig műsoron van a „Dzsesztetés", amiben minden aktortól elvárták, hogy legyen némi zenei képzettsége, és voltak páran, akik dobolni tanultak. Akkor gondoltam is rá, hogy érdekes lenne ilyesmivel is foglalkozni, de aztán abbamaradt a dolog.

Az a tapasztalatom, hogy a dobosok általában ritkábban skatulyázódnak stílusokba. Mégis, neked mi a fő csapásvonal, milyen „stílusú" dobos vagy ?

Sokat gondolkoztam már ezen, de nem tudok rájönni. Az van, hogy én ugye adott vagyok. Hívnak több, különböző helyre dobolni, és olyankor az ember azt játssza, amit kérnek tőle. Persze nem vagyok teljesen univerzális, arra már rájöttem. Tehát nem tudom mindenhol a legjobbat nyújtani, mert nyilván van egyfajta stílusom, mint mindenkinek, és ebből nem tudok kilépni, de ettől talán egyedi is, amit csinálok. Alapvetően rokker vagyok, amitől mindig egyre hangosabban, erősebben játszom, de eddig még nem szóltak rám, hogy ez már sok.

Mondjuk ebben a darabban ez nem is hátrány.

Vicces, de én még nem láttam a darabot. Ellenben meghallgattam az eredeti Broadway előadás hanganyagát, és kicsit megijedtem, mert számomra lejött, ehhez az életérzéshez valójában oda kell születni. Azt hiszem, hogy azok a dolgok, amik másolva vannak, azok mindig is másolatok maradnak. Persze nem tudom, hogy a látvánnyal együtt a nézőtéren ez észrevehető-e, de ez mindegy is, mert szerintem itt nyugodtan legyen és lehet "Szombathely-szagú" a dolog, hiába „chichago". És ez így rendben van, ettől lesz saját a dolog, a mienk. Meg előadásról, előadásra változik, érik is.

Miből lesz a dobos, te hogy lettél az ?

Hat évesen kezdtem, a konyhában fakanállal, lábasok fedelén, édesanyám legnagyobb örömére.

Hát kell egy adag mazochizmus ahhoz, hogy az ember dobosnak adja a fiát.

Igazából a nagypapám segített elindulni. Ő zenész volt, egyszer a térdére ültetett és próbálgatta a zenei érzékeimet nyitogatni, aztán már nem is emlékszem hogyan, de szóba jött a dob is, mint lehetséges hangszer. Ez nekem megtetszett. Pattogtak az érvek, hogy hangos, meg nehéz, nagy, de végül is úgy alakult, hogy kilenc évesen, másodikban elkezdtem dobolni és úgy maradtam.

És a szomszédok ? Tömbházi kölök vagy ?

Persze. Le volt dumálva a szomszédokkal, hogy négytől hatig dörömbölhetek anélkül, hogy ők dörömbölnének. Aztán hatodikban összejöttünk a haverokkal az első rokkbandámmal, és ott próbáltunk a panelban, olyan eszközökkel... emlékszem a Tesla lemezjátszó volt a basser-erősítő. Aztán egy idő után már „szűk" volt a panel, béreltünk egy próbatermet, és mire konzis lettem, már ismertem a színpad illatát.

Most, van saját zenekarod ? Mit játszotok ?

Igen! Végre saját zenét, én úgy hívom, csángó-pánk-metál. Játsszuk a magunk zenéjét, nagyon szeretem. Van benne hegedű, trombita, népzene, rockzene, minden. Apnoe. Kész. Remélem, és úgy is tűnik,  lassan jelenséggé válunk, öt idióta vagyunk. Zenéltem már sok bandában, de most azt érzem, végre olyan helyen vagyok, ahol minden stimmel. 

Saját szerzemények ?

Nyilván a felhasznált népdalok nem, de a zenét mi komponáljuk, és a dalokat is főleg csak szövegeiben használjuk fel, dallamban kevésbé. A legtöbb alig hasonlítható az eredetihez. Az is nagyon tetszik, hogy nem lehet egyik számunkhoz sem odaírni egy nevet, hogy ő a zeneszerző, mindet, minden tekintetben együtt csináltuk, és ez nagyon jó érzés.

Nemrég jött ki az első albumotok Forduló címmel és, ha jól tudom, neked is ez az első.

Igen. Én a lemezbemutatón fogtam a kezembe először, olyan érzés volt, mintha apa lettem volna. A Folkbeats szervezésében Pesten volt egy klubban, de azóta már megjártuk Erdélyt is, volt kisszínpados, meg nagy buli is, volt, hogy hárman voltak, meg a pultos, de ők vették. Az van, hogy itthon is felismerik a dalokat, de ott mintha jobban átéreznék, talán, mert belőlük jön. Egyébként meg hihetetlen volt, hogy a dalok szülőhazájában mekkora fogadtatása volt, elképesztő befogadókészséggel vették ott a dolgot. Imádtuk és imádtak. Négy koncertet adtunk, de úgy tudom lesz folytatása, ha minden jól megy, tavasszal megyünk újra. Talán szivárogtathatok annyit, hogy március környékén.

Nem túl távoli a klasszikus zene, a varieté, meg a rokk ?

Ezért mondtam az elején, hogy a vége mindig ugyanaz, legalábbis nálam. Az elején már a big bandnél is persze eljátszottam, amit kell, és itt is úgy dobolok, ahogy kérik, de egy idő után átitatódik velem, amit játszok. Beleteszem magam, amitől meg rokk lesz. Mindenből. Sőt, azt veszem észre, hogy a körülöttem levők is veszik a lapot, és jönnek velem. Hála Istennek! Szerintem, amikor játék van nincs gondolkodás, a zenével menni kell. Nyilván vannak bejegyzések a kottában, amit oda kell tenni, de ahol nincs ilyen, oda magamat teszem.

Megfigyeltem, hogy egyébként is az a dobos vagy, például az Apnoe-ben, akinek mindenkihez van fonala, végig teljes összeköttetésben vagy a banda minden tagjával. Te irányító dobos vagy ?

Dehogy. Muszáj kapcsolatban lenni a többiekkel, nem lehet senkit sem kizárni. Egyszerűen nem megy. Mint a táncban, kell hozzá a partner. A zenekarban öten vagy akárhányan táncolunk, nagyon együtt kell lenni. Kellenek a lélegzetvételek, az energiák, de hogy ha nem figyelünk egymásra, akkor egyszerűen nem lesz belőle semmi. Akárhogy is vagyunk, ahogy érezzük magunkat, az lejön a színpadról, és az is, hogy mennyire vagyunk együtt.

Azt gondolom, hogy az a jó, amikor már nem dobos, meg trombitás, és hegedűs, gitáros s a többi van a színpadon, hanem zenészek. Legyünk zenészek és zenéljen mindenki a hangszerén, ne játsszon. Nekem ez a fontos.

Gondolom most a darab teljes embert kíván, de tudtommal nemcsak a zenélésnek élsz. Úgy értem, más „szakmád" is van.

Volt egy szakasza az életemnek, amikor valamit nagyon szerettem volna csinálni és elkezdtem kaparni utána. Egy fél év alatt el is értem, amit akartam, de addigra rá kellet jönnöm, hogy ott nem  vagyok a helyemen. Egy rakás figyelmeztető jel volt, többek között egy baleset is, amitől egyre inkább úgy éreztem, rossz irányba megyek. Visszatértem a zenéléshez és azt a dolgot helyeztem háttérbe.

Áruld már el, mi az !

Sofőr vagyok. Imádom csinálni.

Ez egy újabb kattanás ?

Lehet. Édesapám kamionsofőr.

Ha nem dobos lennél, akkor kamionos ?

Nem.

Akkor mi ?

Mozdonyvezető.
...
Látom nem érted. Ha nem lennék színtévesztő, akkor most nem lennék dobos, akkor masiniszta volnék, de nem lehetek. Viszont mennem kell, így teherrel már bejártam fél Európát. Egyszerűen mennem kell ! A kedvesem nem rajong érte, de remélem már elfogadta. Persze nem tudom, meddig lesz ez, de olyan messze nem tervezek. Az biztos, hogy az kemény munka és oda kell figyelni, de remélem eljön az az idő, amikor majd választani kell.

Jó néhány szálon szalad az életed, és nem tudom kihámozni ez összességében merre mutat. Tervezel, vagy csak sodródsz?

Fogalmam sincs. Inkább sodródok, de ez a sodródás tudatos. Tudom, hogy mit kell tennem. Nem tudom mi irányít, vagyis inkább terel, de az biztos, hogy ez a találkozás a kedvesemmel nem volt véletlen, és ez a színházi dolog sem. Jobban szeretek a holnapra meg a holnaputánra tekinteni, mert ott vannak a teendők, amikkel hosszabb távon előbbre lehet jutni. Azért azt el tudom képzelni, hogy hatvanévesen is sofőrködök és muzsikálok. Nem nagyok az igényeim, megelégszem azzal, ami van. Jönnek sorban a kihívások, azokra mindig reagálni kell, és lépésről lépésre haladok. Minden mindennel összefügg, és ezek egymásra rakódnak, nem lehet átlépni a fokozatokat és nem is akarom. Mindegyikből tanulok és ez jó érzés.

Sok sikert!

Köszi.

/VG nyomán jumboW/