A körmendi csarnoknak mindig is volt egyfajta megfoghatatlan, érthetetlen és megmagyarázhatatlan romantikája. Mi, akik ezt csupán átvettük, vagy mondhatnánk úgy, hogy belecsöppentünk, ajándékként fogadtuk, és hordozzuk magunkkal az érzést. Ez az a hely, ahol barátokra leltünk, ahol átéltünk ezer meg egy, és talán még egy csatát, diadalmenetet, vagy épp egy szomorú „bukást". A kis terem levegője össze nem párosítható más sportcsarnok szellemével, bár lehet, hogy csak azért, mert ez a miénk.

Amiről most írni szeretnék, az a körmendi kosárlabdának a múltba gyökerező, és még ma is hűen élő rivalizálása lenne egy szomszédvárral, Zalaegerszeggel. Körmend-Zete, vagy Zete-Körmend. Minden évben legalább kétszer eljön az a nap, amit mind Vasban, mind pedig Zalában augusztus 20-i, vagy március 15-i magasságokba emelnek.

Történt pedig, hogy 1987 előtt budapesti csapaton kívül még nem nyert senki bajnokságot. Két csapat létezett csupán, akiknek volt rá esélye, hogy a fővárosi egyeduralmat megtörje, és még a szocializmus végén a sporton keresztül is tudassa, hogy új világ közeleg, változások várhatók. Persze ez túl sarkalatos, és talán nem is igaz, de így huszonpár év után az emlékek ezt művelik velünk. Ez a két csapat a Körmend, és a Zalaegerszeg volt. Valahol itt vette kezdetét a rivalizálás, amin csak emelt a tény, hogy két szomszédos megyéről van szó. S hogy 1987 milyen változásokat hozott? A Körmend lett az ország első vidéki bajnoka, legyőzve az addig bevehetetlennek vélt Honvéd várát, majd rá egy évre a Zalaegerszeg nyert bajnoki címet, és ezzel meg is kezdődött, vagy talán még intenzívebb lett a két megye csapatainak rivalizálása.

Ezt követően hosszú éveken keresztül mindkét csapat az ország legjobbjai közé tartozott, és a kosártársadalom feszült tekintete a rangadókon mindig a nyugati végekre vetült. Sokan vannak mindkét oldalon, akik ezeken a csatákon keresztül lettek rabjai a kosárlabdának, és értették meg, hogy a sport nem csupán magáról a játékról szól - összetartást, összetartozást hozhat a szürke hétköznapok közé. Még most is emlékszem, mikor általános iskolásként a „meccshéten", már hétfőn csak az járt az ember fejében, hogy szombaton utazunk Egerszegre, vagy épp a Zete jön Körmendre. Azok a hetek nagyjából el is teltek azzal, hogy be legyenek szerezve a jegyek (mivel nem kis harcok folytak a tikettekért) és rákészüljünk a meccsre. Legalább annyi erő lett megmozgatva a lelátón helyet foglalókban, mint kik a pályán feszültek egymásnak.

A Körmend-Zete egy fogalommá vált. Mindkét oldalon. Ezzel együtt születtek szűnni nem akaró emlékek, történetek és legfőképp legendák. Mindenkinek megvannak az önmagában hordozott érzései egy-egy mérkőzésről, vagy megtörtént eseményről. A '90-es években átélt, a szó legszorosabb értelmében vett teltházak, a felejthetetlen 7000-es mérkőzés Zalaegerszegen (persze lehet, hogy ez a szám kissé túlzott, de jó így aposztrofálni), mikoris a legenda szerint 7000-en nyomorogtunk a városi sportcsarnokban. Szép idők voltak, és pont ezeket az álmokat hajtjuk és kutatjuk minden áldott rangadón, hogy gyökeret verjük egy újabb jövőbeli szép emléknek, vagy épp legendának.

A világban mindenhol így van ez, a rivalizálás elengedhetetlen része a sportnak, a lényegébe van belevésve, hogy jobb akar lenni valaki a másiknál, megmutatni a saját értékeit. Aztán persze a végén csak egy győzhet, de a legyőzöttet pedig pont az erősíti, hogy bár elmúlt az alkalom, de jön újabb, és van miért visszavágni, és a köztes időben pont ez a „csakazértismegmutatom" vágyakozás ad erőt a munkához, hogy valóban a következő rangadón őt áztassa a győzelem mámorának tengere.

Ezek a napok kiemelkednek a meccsnapok közül. Ilyenkor egy kicsit szorosabbra húzzuk a szurkolói sálat, a jobb tenyér erősebben vág oda a balnak, a hangszálak még intenzívebb rezonanciát vesznek fel, a pályán lévők pedig „hadtestbe" állnak, hogy a „csata" végére hősként rogyhassanak le a parkettre. Ma ismét egy ilyen nap van, Körmend-Zete.

Bár kissé beárnyékolja a napot, és a zalaegerszegiek egész évét, hogy a mostanra életszerűvé vált anyagi gondok nehezítik mindennapjaikat, s ezáltal a tabella végén állnak, de mégis, ma 6 órától legalább 2 óráig ennek semmi jelentősége nem lesz, mert állhat bárhol a két csapat, az egymás elleni mérkőzéseknek mindig megvan a rangja és a célja. Azért, mert ez a Körmend-Zete.