Rengeteg ezzel foglalkozó könyv közül választhatnak a szülők, ha írott tanácsokkal is meg szeretnének ismerkedni.
Melinda Blau, Tracy Hogg: a Suttogó titka című könyvében elhangzik talán az a mondat, amit minden édesanyának érdemes megfogadni: "Kezdd úgy, ahogy folytatni szeretnéd". Ha semmi mást nem is olvas el, és végig gondolja, hogy szeretné nevelni majd gyermekét, és előbbre lát, mint ami a jelenben történik, egészen biztosan boldog, ám az elején nagyon nehéz és következetességet igénylő szülői sorsra számíthat.

Mi az első, és legfontosabb körkérdés minden gyerekes szülőnél? Mennyit alszik éjszakánként a csöppség. Babakocsit tologató anyukák rémtörténetei az "éjjel hatszor, nyolcszor keltem fel" és az "én gyerekem sose alszik" kezdetű mondatokkal biztosan hihetők. De gondolom, ha nem is mindenkinél, de van más út is... Első és legfontosabb dolog hogy a gyereknek legyen saját ágya. Az az övé, legyen ott 1-2 plüss játék, aminek ismeri az illatát, a formáját, ami mindig ugyanaz. Ha sír, nyilván a szülők kiveszik, meggyőződnek arról, hogy minden rendben van-e, és a kisgyerek egy idő után a közelségüktől meg is nyugszik. Nem jó módszer, ha ilyenkor, miután megnyugodott, még mindig tartogatjuk, hogy nehogy újra sírjon. Érdemes megpróbálni visszatenni az ágyába... 10-ből 9 alkalommal egészen biztosan újra sírni fog.

Odaülhetünk mellé, és benyúlhatunk a kiságyába, megsimogatni, megfogni a kis kezét, hogy érezze, hogy ott vagyunk, és ő jó helyen van. A megoldás azonban ne az legyen, hogy akkor mellénk vesszük... Egy kisgyereknek meg kell adni az esélyt arra, hogy saját magától is meg tudjon nyugodni. És kezdjük úgy, mint ahogy folytatni szeretnénk. Mindenki bizonyára ismer olyan szülőket, ahol a 3-4, akár 5-6 éves gyerek is a szülők közt alszik. A saját kiságyhoz szoktatás biztosan fárasztó, de higgye el mindenki, hogy megéri...

Egy idő után gyermekünk majd külön etetőszékben ül majd az asztalnál, és velünk együtt "egyedül" falja fel a neki készített igazán ízletes zöldségpépeket. Valószínű, hogy az első próbálkozásokkor, mikor kanalat adunk a kezébe, azonnal számolgatni kezdjük, hogy vajon melyik lenne az a festő, aki a legolcsóbban tudna ismét konyhát varázsolni nekünk. Ha ilyenkor helyette oldjuk meg ezt a "feladatot" akkor is festethetünk majd, csak sokkal később...

Egy kisgyerek imád a babakocsiban ülni, és szereti ha tolják. Egy darabig. Aztán önállóan szeretné felfedezni a sétálás örömét. Csak úgy kisgyerekesen, nem törődve olyan lényegtelen dolgokkal, mint autók, motorok, vagy a szomszéd kisgyerek, aki köztudottan ezerrel száguld végig a járdán rollerrel... Ilyenkor fogjuk a kezét - néha nem kis feladat - de hagyjuk, hadd sétáljon. Ne legyen "kényelmesebb" a 3-4 éves gyereket is babakocsiban tolni, vagy felvenni. Kezdjük úgy, ahogy folytatni szeretnénk. Biztosan nehezebb megértetni egy négy évessel, aki már nagyonis tudatában van annak, hogy mit akar, hogy mostantól nincs babakocsi. Sok anyuka mondja, hogy azért tolja inkább a gyereket, mert így a sorok közepén hagyja a boltban, és nem tudja lerámolni a csokikat a polcról. Nyilván mikor szülők lettünk, arra is vállalkoztunk, hogy ezt megtanítjuk majd, hogy sajnos nem lehet minden csoki a gyermekünké...

A következetesség, az időben történt változások nagyon nehezek, ám elkerülhetetlenek ahhoz, hogy valakiből bölcsődés, óvódás, iskolás, és majd felnőtt váljon. Ne féljük a változástól, mert a gyermeknevelésben ez az egyetlen dolog, ami állandó.

Még egy jó gondolat, amit talán érdemes megfontolni: Hagyd olyannak a gyermekedet, amilyen úgyis. No, nem úgy kell érteni, ha szemtelen, hagyjuk rá. Nem erről van szó. De egy folyton rohangáló 3 évesnek talán nem a város legkisebb udvarral rendelkező oviját kell választani, hogy "leszokjon" az állandó rohanásról. Ha ő szeret rohanni, hát hadd tegye. Ha van egy visszahúzódóbb, otthon egy könyv mellett órákig elülő csemeténk, nem jó ötlet kick-boxra iratni, hogy elevenséget tanuljon. Neki egy nyugodt, gyerekek közt elülő óvónéni remek választás lehet. Erősítsük minden gyerekben azt a habitust, ami neki adatott. Hiszen ha látja, hogy elfogadjuk, szeretjük olyannak, amilyen, és lehetőséget adunk neki saját kis szárnyai kibontakoztatására, akkor egy teljes életet élő felnőtt válik majd belőle. Lehet, hogy könyvet ír majd, vagy szurkolhatunk neki az olimpián...