Vasárnap kora délután, a kánikulai melegben igyekeztünk Sárvárra, egy rendhagyó fotókiállítás megnyitójára. Érkezésünkkor örömmel konstatáltuk, hogy az emberpróbáló időjárás dacára sokan voltunk így ezzel. A Sárvárikum címmel nyíló tárlat két helybéli fotós, Makrai Tamás (Vaskarika) és Tóth Zoltán (Láthatatlan Sárvár) objektívén keresztül szubjektíven mutatja be a hangulatos fürdőváros színes, változatos mindennapjait. A két - egymást tökéletesen kiegészítő - kiállító szubjektív látás- és láttatás módja esetükben pozitív csengésű máskép(p) látás. 

A két fényíró 56 kiállított alkotása emlékképként villantja fel mind a sárvári kulturális élet bőkezű kínálatát, mind a „szürke" hétköznapok, „egyszerű" csodáit, amik mellett talán a ma mindig siető embere csak elrohanna. Mint minden vizuális művészet, így a fotózás sajátja is, hogy alakítja látásunkat, a minket körülölelő világ észlelését. A legtöbb információt közvetítő fény-érzékiségünk művészi szinten való reprodukálásának szintjeiről érdemtelen lenne vitatkozni, hiszen művészetről akkor beszélhetünk, amikor a befogadóban az alkotás elindít egy folyamatot, érzéseket, gondolatokat vált ki, miközben elmerül bennük. Ergo erősen szubjektív fogalom.

A Sárvárikum első, majd újabb szemrevételezését követően is kijelenthető: teljességgel kerek, izgalmas, érzelem- és gondolatgerjesztő. Mindannyian látjuk azt, amit ők látnak, mégis az ő lencséjükön át látni valahogy más, és amikor ezt érezzük, abban a pillanatban történik meg a művészet láthatatlan mezsgyéjének átlépése, a lélek lebegése, élményeink értelmes egésszé szervezése.

A most nyílt fotótárlat egyfajta értékmentésként is felfogható. A mindennapok pillanatainak óvása azáltal, hogy ráeszméltet: rohan az idő, s elfelejtünk fókuszálni a jelen boldogság-értékeire, áramlat-élményeire, amik a múlt emlékeiként a jelenkor képformátumban tárolt mementói, lelkünk fotóalbumában.

A kiállítás július végéig várja a nyitott fényolvasókat! 

(Bangó Mária 'Mira')

Mottó I.: A naivot éppúgy nem menti fel tudatlansága, mint a tudatlant naivitása.

Mottó II.: "A művészet az emberi önvaló tökéletességének visszatükröződése. Benne megtalálható minden vágy végső célja, és ez az, ami visszacseng: a tökéletesség időtlen harmóniája." (ismeretlen szerző)

Kár szépíteni: ez a világ az önkifejezésről és az autodidaktizmusról szól. A közösségi terek mind-mind arra inspirálnak, hogy eleddig rejtett, vagy lényedből épp csak kipislantó képességeidet megmutasd, s a magad módján tökélyre fejleszd. S ha mindez megvan, akkor jöhet az első küldetés: okozz élményt vele. Mint mindennek, ami "alkotásként teljesedik ki", ennek is ára van. Nem feltétlen az anyagi, sokkal inkább a véleménybeli, kritikai "ár" az, amit megérez az arra érzékeny "létrehozó én". 

Napjaink legdivatosabb hobbija a fotográfia (hacsak a véleményalkotást nem könyveljük el hobbiként....), melyre a fentiek súlyozottan igazak.

Régóta tudom, hogy nem feltétlen az a jó, az a minőségi, ami populáris. Sőt! A 'majd dönt a hallgató/látogató/fogyasztó/stb.' sem igazán kizárólagos fokmérője egy alkotásnak. Már nem. Ugyanakkor a pozitív amatőr törekvéseket lenéző, elitista és olykor kirekesztően távolságtartó magatartás legalább annyira visszatetsző, mint a túlértékelt dilettantizmus. Akkor vajon mi dönt arról (bárkiben is), hogy mi a szép, mi az esztétikus, és mi az élményteli? Talán a tolerancia, s az ebből fakadó, a képen fokozatosan felsejlő pillanat húsba (szembe) hatolása. A fotókon megörökített cselekmény nem más, mint a pillanatba öltött "vizuális remény", melynek semmihez nem fogható ajándéka, hogy türelmes szemlélődéssel előbb-utóbb láttat. S nem biztos, hogy mindenkiben ugyanazt. 

Alkotói oldalon fejben dől el minden fotó. Ettől alkotó a kép készítője. Alkotó, de nem feltétlen művész! 

"A művészet szó tágabb értelemben minden alkotó célú emberi igyekezetre vonatkoztatható. Ebből a széles perspektívából a művészet kulturális, történelmi vagy földrajzi környezettől függően általános fogalomként használható az összes teremtő szándékra, amit emberi törekvés mozgat.
...
A művészet szót ma általában esztétikai értelemben használjuk. Ennek a szűkebb értelmű fogalomnak azonban nincsen egységes, mindenki által elfogadott meghatározása. A szűkebben vett művészet határai nem tisztázottak, számos emberi termék határesetet jelent, amikor nehéz eldönteni, hogy műalkotásnak tekinthető-e vagy sem."

Hogy miért-e kitérő? Utaltunk rá, ösztönözni kell az egyént az alkotó tevékenységre, legyen az bármilyen szintű is! Nem elriasztani kell, hanem inspirálni, megszerettetni és helyén kezelni. Művészt akkor nevezni művésznek, ha erre szakmailag predesztinálva van, egy hobbifotóst pedig akkor is alkotónak, ha amatőr. Ám még akkor sem feltétlen művésznek, ha profi.

Amatőr alkotók tárlatán a magasművészet ideológiáival dobálózni megmosolyogtató, sőt! Egyenesen szerencsétlen üzenete van a fotográfia magas szinten jegyzett művelőinek - olykor nem kevés szakmai féltékenységtől "szagló" - meglátásaival példálózni és diszkriminálni. Bizonytalanságot szül a látogatóban, ugyanakkor nincs helye és közege az őszinte, s az amatőr csúcsalkotás szintjénél feljebb nem kívánkozó tárlat alkotásai kapcsán az "álművész attitűdnek", mint rossz, ám viruló jelenség felemlegetésének. Még akkor is, ha mindannyian tudjuk: létezik. Nem elegáns, nincs ott a helye, téves asszociációkat szül - arról nem is beszélve, hogy a kiállítókra nézve is árnyékot vethet. Aki vett már fényképezőgépet a kezébe, s fénytelen helyeken várt feszülten a pillanatra, tudja: mindent, ami a "végén kijött", nem kevés agymunka előzött meg. És olykor nem kevés szerencse. 

Azt ígértük, méltatunk és elmélkedünk. Mindkettőt markánsan megtettük. A T. Olvasóknak - nemcsak a sárváriaknak -, pedig üzenjük, hogy szánjanak egy órát arra, mit tart bemutatásra fontosnak a város kulturális vérkeringésében eseményről-eseményre "áramló", s ott magas szinten reprodukáló két médium fotósa, s milyen perspektívából teszik élménytelivé mindezt. 

Mottó III.: Fényképezőgéppel nem szennyezel tengert, nem pusztítasz élőlényt, nem tágítod az ózonlyukat, s nem robbantasz ki "világválságot"...

Fotózz, s a világ fényre derül! ;)

(Büki László 'Harlequin')