A korai felkelést, az Ausztria és Szlovénia autópályáin kb. 5 óra alatt megtett mintegy 407 kilométert, a Trieszti-öböl felé vezető úton leereszkedve már a látvány is feledtetni tudja: csodálatosan kék tenger hajókkal a horizontig.

Trieszt 1918-ig a Habsburg Birodalom része volt, annak legfontosabb hajózási és hadikikötőjeként. Itt határozták meg az Adria feletti magasságot, mint a korábbi magyar magasságmérés alapját is. A város a saint-germaini békeszerződéssel került aztán 1918-tól Olaszországhoz, így bármerre megyünk, a Monarchia visszaköszön.

Talán a legjobb példa erre első állomásunkon, a Trieszttől 8 kilométerre a sziklás part egyik festői kiszögellésére épült 19. századi romantikus Miramare kastély, mely Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége Sarolta belga királyi hercegnő számára épült isztriai fehér márványból.

Miksa és Sarolta mielőtt elfoglalták volna a mexikói trónt, életük boldog periódusát töltötték itt az osztrák Adrián. A kastélyt körülvevő 22 hektáros tengerparti parkot maga Miksa tervezte és számos különleges trópusi növénnyel telepítette be.

A Miramare ma - az ausztriai műemlékkastélyokhoz képest - elég elhanyagoltnak tűnik, ráférne egy belső restauráció és egy alapos takarítás is..., de ne legyünk illúziórombolók, inkább gyönyörködjünk az elénk táruló a kilátásban!

Lassan dél lesz... Aki az igazi olaszos ízekre vágyik és szereti a tenger gyümölcseit,  - például mondjuk rántott kékkagylót enne - annak érdemes a Miramare-tól 10 percnyi autóútra (Miramare és Sistiana között) található Bellariva Trattoria-t felkeresni, ahol mindez kiváló minőségben és elviselhető áron megkapható. Az étterem méltán népszerű ezért - különösen este - ajánlatos előre asztalt foglalni.

Aki pedig kicsit konzervatívabb, - vagy már a belvárosba sietne - az Triesztben bemehet bármelyik olasz étterembe egy jó pizzára vagy tésztaételre, vagy akár friss halra, salátára is.

A kastélytól városközpontba a Viale Miramare-n juthatunk el, mely csaknem 8 kilométeren át közvetlenül a tengerparton, a bárokkal tarkított stand mellett halad el. Nagyon jó a helyijáratos buszközlekedés is: A 20 percenként járó 6-os vagy 36-os busszal 1,15 €-ért negyed óra alatt a belvárosban lehetünk.

Trieszt főterét, a Piazza dell'Unità d'Italia-t három oldalról neoklasszikus és barokk épületek veszik körül, a negyedik oldala pedig nyitott a Trieszti öbölre. Ez egyébként Európa egyik legnagyobb tengerre nyíló tere. Itt található a teljesség igénye nélkül a Városháza, a Grand Hotel Duchi d'Aosta, ahol annak idején még a nagy nőcsábász Giacomo Casanova is megszállt, és a Lloyd hajózási társaság egykori irodája is: ma a régió kormányának székhelye.

Ha már ebéd után vagyunk, feltétlenül üljünk itt le egy jó cappuccinora a híres Caffè degli Specchi teraszán, ahol James Joyce, Rainer Maria Rilke, Franz Kafka is törzsvendégnek számítottak. 2011-ben a kávézó csődbe ment: A negyed éves bérleti díj kereken 38.000 €-ra rúgott, melyet a bérlő a tulajdonos Generali biztosítótársaságnak nem tudott kifizetni, a 13 dolgozónak felmondtak. 2012 februárjában aztán jött a jó hír: A kávékirály Segafredo Zanetti átvette a Specchi-t ezzel megmentve a nagy múltú intézményt. A kávézó valóban nagyon szép, a kávé és a sütemények finomak, az árak nem kifizethetetlenek, a teraszról pazar kilátás nyílik a tengerre, az üzlet valahogyan mégsem virágzik: ottjártunkkor szinte üres volt az egész teraszrész.

Ha Olaszország, akkor fagyi! Vegyünk egy jó stracciatellát például a főtérhez közeli Bar Gelateria La Siciliana-ban és nyalogatva andalogjunk ki a tengerhez! Nézzük meg a kikötőt, ahol - ha szerencsénk van - éppen parkol egy méreteivel is tiszteletet parancsoló tengerjáró: Ott tartózkodásunkkor éppen a Concordia katasztrófája miatt elhíresült Costa hajótársaság Classica nevű hajójába szálltak be az utasok, hogy aztán Horvátország és Görögország érintésével tegyenek egy kört az Adrián.

Mindenképpen érdemes végigsétálni az Audace mólón, melyről - miközben körülvesz a tenger illata - igazán szép látványt nyújt a város. Sötétedés után pedig az elegánsan kivilágított Piazza dell'Unità d'Italia fényei innen csak igazán szemet gyönyörködtetőek.

Aztán délután gyalogosan is bejárhatjuk a város további nevezetességeit: Érdemes megnézni a római színházat, felmenni a San Giusto dombra a katedrálishoz, bekukkantani a zsinagógába - ha sok időnk van - felmenni fogaskerekűvel Opicina-ra, vásárolni a Viale 20 Settembre-n. Jól esik megpihenni a Canal Grande, a nagy csatorna partján, melynek hídján - a Ponterosso-n - James Joyce jön szembe az utazóval. Az ír író 1904 és 1920 között hosszabb rövidebb ideig Triesztben élt, ahol angolt tanított, belefolyt a város kulturális és társadalmi életébe és sok barátra lelt az olasz városban.

A nap végén a Viale Miramare-n a strandra visszamenve csobbanhatunk egyet a tengerben. A stand sziklás és hosszú, a sötétkék, sós víz hamar mélyül, van ahol eleve 1,60 méternél kezdődik.  A parti sétány járdáján, amely nyáron a strand része, szinte talpalatnyi hely sincs: az itt pihenők nagy része nem turista, hanem helybéli. Jönnek a helyijáratos buszokkal egy késő délutáni fürdőzésre. Vállukon egy-egy kisebb méretű táska vagy csak törülköző. Az ember minden generációval találkozhat, de feltűnően sok az idős ember. Jól megférnek egymás mellett itt a parton: Fürödnek, napoznak, olvasgatnak, labdáznak, kártyáznak, isznak egy sört a bárban, esznek egy könnyű snacket, békésen beszélgetnek... mint egy nagy-nagy olasz család.

Minket is megszólított jó angolsággal egy kedves idősebb trieszti hölgy: Kíváncsi volt, hogy honnan jöttünk. Beszélgetni kezdtünk. Érezhetően nagyon szereti a várost, igazi lokálpatrióta. Elmondása szerint Olaszországon belül itt él a legtöbb idős ember, mert Trieszt nyugodt és nagyon élhető... A tengerben lebegve, sőt hazafelé az autóban is - a nap képei újra felidézve - többször megfordult e sorok írójának a fejében: „Tényleg... milyen jó lehet Triesztben nyugdíjasnak lenni...sőt: nem csak nyugdíjasnak."