„Bazári emberiség, megrészegedsz hiúságodtól, magad is hiúság vagy, és úgy gyönyörködsz magadban, mintha lakoznék benned valaki. De elég a hóhér látása meg egy szemed előtt meglóbált kis parázs, hogy kiöklendezz magadból mindent, mert nincs benned semmi, ami nem omlik azonnal össze."
/Antoine de Saint-Exupéry: Citadella/

Folytatva ott, ahol a múltkor abbahagytam, és a válogatós adásokat átugorva rögtön a tárgyra, azaz a táborra térek. Ennek roppant egyszerű oka van: a válogatásról az eddig leírtakon kívül mást nagyon nem lehet elmondani. A négy (vágott) adás sűrű és változatos volt, de én a lényeget, azaz a bejutottakat szeretném alaposabban megvizsgálni. A zsűri előtti rosta arra szolgál, hogy azokat, akik bármivel is kecsegtetnek, összegyűjtsék ebbe a többnapos táborba, ahol aztán további próbatételek elé állnak, így mutatva meg alaposabban azt, ami bennük - jó esetben - lakozik. A magam részéről a koncepciónak ezt a részét jónak tartom: a rostán akadjanak fenn azok, akikben van valami plusz, ebben a pár napban viszont már tényleg csak azok maradjanak a víz felszínén, akik mindezen túl roppant szívósak, kitartóak, igazán akarnak, és igazán tudnak is (ideális esetben). Aki ebbe a 130 főbe bejutott, véleményem szerint már elmondhatja magáról, hogy kapott egy jó adag pozitív visszajelzést arról, hogy amit csinál, amit tud, az jelent valamit, az ér valamit. (Még akkor is így érzem, ha a beválogatottak egy részét személy szerint nem tartottam érdemesnek erre: könyörgöm, a Barna ikrek mégis mi a fenét keresnek itt? Kedves, szimpatikus emberek, de az O sole mio-n kívül itt mást is kellett volna nyújtani, és ezzel minden jelentkezőnek tisztában kellett lennie. Elfogadom, hogy a tévéképernyőn és élőben más lehet az emberről a benyomás, más az a kisugárzás, amit az ember érzékel ott és itt, plusz kénytelen vagyok elfogadni azt is, hogy van egy szerkesztői koncepció: válogassunk be testvéreket, szerelmespárokat, majd szedjük szét, versenyeztessük, vagy hagyjuk együtt őket, stb.)

Fotó: xfaktor.org

Igyekszem kerülni most már önmagam ismétlését, szóval megpróbálom figyelmen kívül hagyni a sok hatásvadász, nyálas és túlzott beharangozót, a néző érzelmi zsarolását, lelki terrorizálását, az erőltetett, kényszerített könnyeket, ezzel a mondattal tehát vegyük úgy, hogy mindezek elítélését és utálását letudtam. Nekem hangok kellenek, zene kell... és nagyon kell.

A tábor minden bizonnyal a versenyzőknek és a mentoroknak is nagyon fárasztó volt mind fizikailag, mind lelkileg. Nem egyszerű dolog a többnapos, folyamatos stressz alatt nemhogy kiegyensúlyozottan, de mind jobban és jobban teljesíteni. Itt azok érvényesülhetnek, akik nem lőtték el az összes töltényüket a válogatón, hanem van tartalékuk, van még bennük kraft -vagy nincs, de, mint látni fogjuk, a zsűrit (no meg az adás készítőit) esetenként ez sem zavarta...

Már az első feladatban meg lehetett mondani, hogy kik lesznek azok, akik borítékolhatóan továbbmennek ebből a káoszból. Ötösével színpadra állni, és egy előre megbeszélt, megtanult dalt felosztani egymás közt, majd meggyőzően előadni: itt igazán megmutatkozik az, ha valaki túl gyenge, gyakorlatlan, hamis, vagy mű. Érdekelne, hogy az ötös csoportokat random osztották-e be, vagy volt valami, ami szerint válogattak, de a lényegen igazából nem változtat. Rengeteg hamis hang, baki és egyéb probléma került adásba, pedig nyilvánvalóan a legnagyobb részét nem is láthattuk a versenyzőknek. Volt itt szövegtévesztés, versszak-problémák, túltolás, alultolás, fulladozás... Mindenesetre az olyan hangok már itt megmutatkoztak, mint például Meggyes Csaba a maga 18 évével, aki olyan jó alapanyag, hogy rajta már csak egy keveset kéne gyúrni. A Fóris-Ferenczi testvérek közül Gábornak hangja is van, Johanna viszont nagy karakter, eredeti és vagány. Kiss Ernő Zsolt, aki civilben táncművész, az első feladatban kifejezetten jó volt. Danics Dóra a maga furcsa, kisugárzástalan megjelenésével gyönyörűen énekelt már itt is. Zámbó Krisztián érdekes kakukktojása az egész műsornak (mondom ezt most már több élő adás tapasztalatával), itt viszont még kifejezetten jó volt - kár, hogy az ő ötös csoportjából kizárólag őt mutatták, azért érdekelt volna a másik négy versenyző is. Jáger Kinga egyértelműen megcsillantotta rátermettségét és tehetségét, plusz az ő csoportjában a fiúk még vokáloztak is alá, ez egy ilyen versenyben külön kiemelendő. Már korábban, a válogatókon is feltűnt természetesen a P.J.Z., és itt ráadásul még énekelni is tudtak. Kovács Erika érdekes, aranyos, fura, de tiszta hangja és ereje is nyomot hagyott a nézőben, bár a szerkesztők inkább sajnos a „ki a hibás" sztorival helyezték őt előtérbe. Persze mese nincs: Oláh Gergő már az első megmérettetésen egyértelműen kenterbe verte a komplett mezőnyt varázslatos hangjával és könnyedségével. Csobot Adél őfruskasága is kitűnt, csak ő az énekelni nem tudásával és hamisságával. Hiába a válogatóra jól betanult dal, itt láthattuk első jelét a mentorok tökéletes elfogultságának (vagy a szerkesztői utasításnak); Malek Miklós többet várt tőle, mint énekestől, merthogy ő aztán tud énekelni. Mármint Adél. Ezt a részt háromszor visszapörgettem, hogy jól hallottam-e, de sajnos jól...

Fotó: origo.hu

Az első feladat után ítéletet hirdettek a mentorok, a 130 versenyzőből 100-an maradhattak a további napokra. (Sajnos a néző nem láthatta az összes produkciót, de személy szerint a látottak alapján is bőven több, mint 30 jelöltet kirúgtam volna - ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy nem volt könnyű meló.) Mindenkivel név szerint közölték a döntést, miszerint maradhatnak vagy mehetnek, mindezt természetesen a nagy örömökről és bánatokról készült megrázónak szánt felvételekkel, különös tekintettel a Fóris-testvérekre (mentori nyilatkozatokkal tűzdelve), meg persze Csobot Adélra. Komolyan, én nem tudom, hogy ezt a lányt ki tolja ennyire, de nála százszor jobb hangokat kitessékeltek már az első napon...

No mindegy, a tábor második napja a műsor egyik negatív csúcspontja volt - szerintem. Többórás táncedzés egy énekversenynek aposztrofált műsorban? Mi a bánatnak, könyörgöm? Mert ilyen még nem volt? Rózsaillatú habfürdőzés se volt még, mégse ez lett a vége. Világos, aki színpadon akar érvényesülni, az próbálja meg feltalálni magát, de szívesen megnézném Nagy Ferót vagy Keresztes Ildikót, ahogy éneklés közben a színpadon denszel (megnyugtatok mindenkit, nem csinálják, épp elégszer láttam mindkettőt). Nem tartom korrektnek olyasmit követelni valakitől, amit mi, úgymond mentorok nem tudunk teljesíteni. Geszti szerint aki nem tudja betanulni rendesen a koreográfiát a későbbiekben, az el fog bukni, de azt is vegyük figyelembe, hogy egy előre betanult lépésekből álló mozgásnál szintetikusabb, művibb dolgot el nem tudok képzelni, főleg ha azt is begyakoroltatják, hogy mikor melyik kamerába kell majd nézni (és mint tudjuk, ezt teszik).

Külön érdekessége a tánctanulásnak, hogy a későbbi mentorházasok 98%-a az első két sorban mozog, hogy a majdani nézők (ne feledjük, nem élő adás!) minél jobban láthassák őket... No comment. Közben néhányaknak nehézsége támad, természetesen, nekik aztán jóságosan a lelkükre beszél valamelyik mentor. Szó mi szó, a végére mindenki tönkrefáradt, és mire oda jutott a nap, hogy no, akkor mutassuk be a zsűrinek, hogy mit tanultunk, már szinte senkiben nem volt egy szusznyi erő, hogy bármit is jól csináljon. Szegény koreográfus panaszkodik, hogy égni fog a pofája a mentorok előtt (drágám, csak meg kellett ehhez szólalnod, más tennivalód nem is volt). Még Zámbó Krisztiánból kap a szerencsétlen néző egy nyakonöntésnyit, miszerint ő az apukája halálakor sírt utoljára, de most már megint majdnem... Minden egyes leszúrásnál (amiből van bőven) nagytotált kapunk Adélka döbbent, sírásközeli arcáról, hogy jól megjegyezzük, és majd később szurkoljunk neki (nem tesszük). A fiúknál számomra Szabó Dávid emelkedik ki ripacsságával, az énekhangjára ugyan nem emlékszem, de a tánccal nagyon igyekszik, mondjuk hiába.

Fotó: xfaktor.org

A nap végére mindenki levonhatja azt a tanulságot, amit minden épeszű ember kettő másodperc alatt magától is kitalálhatott volna: fél nap alatt senkiből nem lesz színpadi táncos, főleg ha az illető énekes. Nem tudom, kinek az ötlete volt ez a táncolós feladat, de javaslom, ha legközelebb lesz valami Megatánc-féle műsor (akármelyik csatornán), akkor a táncosoknak majd tanítsanak hangképzést. Persze a mentorok, szerencsétlenek, végigszenvedték a bénábbnál bénább produkciókat, aztán meg bejelentették, hogy egyébként a továbbjutás nem függ a tánctanulós eredményektől... Köszönjük, Emese, az egész napos elvesztegetett időt.

A következő rosta a versenyzőket elfelezi: 50-en maradnak, 50-en mennek. A mentorok ultramodern technikával megtámogatva nézik újra a produkciókat, és döntenek, majd négy csoportra osztják a jelölteket, és csoportos eredményhirdetés következik. A négy csoportból elvileg kettő megy tovább, az egyik csoportot azonnal hazaküldik; a maradékból az egyik továbbjutó csoport elején persze hogy Zámbó Krisztián áll, a másik csoport szélén a kamera közvetlen közelében - nyilván „véletlenül"  - Csobot Adélt láthatjuk állandóan... Úgy tűnik, hogy ez a két versenyző meghatározó lesz a későbbiek során, akármit is gondol vagy hall a néző (és a mentor). A másik érdekesség ennél a pontnál, hogy a negyedik csoportot sem küldik haza, illetőleg: csak szólóban küldenék haza, ha nem vállalnák azt, hogy a továbbiakban csapatokban versenyeznek. Nyilván nem jelentkezett elég sok vagy elég jó csapat erre a kategóriára, ilyenkor aztán beindul a mesterséges gyártás olyan nevekkel, mint Spirit, meg Wonderfool, vagy By the way (láthatjuk, mind ősi magyar szó). Mindenesetre a második nap is véget ért, a maradék ötven versenyző (meg csapat) továbbmehet a harmadik napra.

Holnap folytatjuk...

X-Faktor: ami ugyan nem öl, de butít - Magánvéleményözön - 2. rész

2012.10.30. - 01:30 | Orso - Fotók: x-faktor.org

Szégyen és gyalázat emberekkel játékszerként bánni, nyilvánosan megalázni, és berántani őket az egész mocskos díszletvilágba... A kereskedelmi televíziózás, úgy tűnik, nem engedheti meg magának, hogy a nagy művészek bölcs tanácsait megfogadja, pedig jobban tenné, ha hallgatna Mozart véleményére: „A zene még a legrosszabb pillanatokban se szabad, hogy bántó legyen a fülnek; ellenben védenie és kényeztetnie kell azt. Így a zene örökké zene marad."