„A tehetségtelenek szerénysége és a vénasszonyok erénye fabatkát sem ér." (Horváth Imre)

Két égbekiáltó dologgal szembesülünk rögtön a műsor elején: Nóri rúzsával, és Keresztes Ildi hajával. Előbbi olyannyira obszcén, hogy az áldott állapotot tökéletesen figyelmen kívül hagyva az átlagnéző önkéntelenül (még nőként is) odafigyel Ördög Nóra szájára, attól függetlenül, hogy maximálisan érdektelen dolgokról beszél. Utóbbi szintén ebbe a kategóriába tartozik, szerintem egy hirtelen jött pásztoróra után nem volt idő rendbehozni a frizurát, amit egyébként ezen indokkal abszolúte megbocsátanánk Ildikónak. (Ellenben erős a gyanúm, hogy említett frizura többórás kemény fodrászkodás eredménye, így viszont üzenném a fodrásznak, hogy a fent vázolt módszer kellemesebb, olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb, élvezetesebb és egyszerűbb is...)

A hosszas reklámozást, szövegelést és felesleges időrablást átugorva rögtön a tárgya térek. Oláh Gergő első szereplése (mint tudjuk, ma mindenki dupláz) sajnálatos módon igen sok kívánnivalót hagy maga után. Ismét hoz egy olyan dalt, ami szinte értékelhetetlen: átlagstílus, átlagnóta, Geszti ugyan „aktuális popslágernek" titulálja, de attól nem lesz jobb. Gergő eddigi legrosszabb produkcióját nyújtja, és ezen az sem változtat, hogy később megtudjuk, gondok voltak a torkával (úgy látszik, most ez a divat, a Voice is ettől hangos újabban...). Sajnálom, de ez most nemigen jön át. Gergő talán tartalékolja az energiát a második számra, ezt mondjuk meg lehet érteni, de nem ennyire láthatóan kéne ezt tennie. Nehéz lehet nyitószámnak lenni, de a show lényege mégis az, hogy mindig, minden körülmények közt maximumot hozni. Másrészt viszont megnyugtat, hogy Gergő is ember, sebezhető, nem tökéletes. Ettől még a szimpátiám iránta semmit nem csökkent.

Adélkácska szörnyű előzetes kisfilmje annyira nyálas a sok nevetgéléssel, hogy már én szégyellem magam helyette... Értem én, hogy sokan szeretik, semmi bajom ezzel, de basszus, hol ebből az emberből egyetlen, csak egyetlen őszinte, tiszta gesztus? Hol?!? Az éneklése amúgy nagyságrendekkel jobb, mint korábban bármikor. Ebben a stílusban otthon van, nem kockáztattak (érthető módon); irigylésre méltó, hogy valaki 18 évesen rátaláljon arra  a közegre, ahol a legotthonosabban mozog. Malek Miki anyukája énekelte ezt a dalt annak idején, ami sajnos a mostani közönségnek valószínűleg semmit nem mond, és ez nagyon sajnálatos, de hát ez a közönség juttatta ide ezt az öt résztvevőt, így nem csodálkozom.

Stone Charlie dalát hozza, ami összességében az eddigi legjobb választás. Igaz, Charlie nem túl jó énekes, és az is igaz, hogy még így is ezerszer jobb Stone-nál, plusz még HITELES is, ami Stone egyetlen énekléssel töltött másodpercéről sem mondható el. Ő egyszerűen „vendéglátós". Neki ez a stílusa. Ezt kellene csinálnia. Oda beleférne, ide nem. Olyan, mint a veszteségmentes zenei fájl és az 56 kbps-es mp3 közti különbség: nagyjából tudod, miről van szó, de szinte minden hiányzik belőle. Gesztivel értek egyet: Stone nagyon szűk keretek között, bár ott bizonyos biztonsággal mozog. Ferótól azért megkérdezném: Feró, mi a franc van már?!?

Szabó Dávid és a csodás Ricky Martin-dal a következő produkció. Dávid az Operettszínházba való, nem értem, miért nem maradt ott, mikor itt nem jó, ott meg igen. Itt most jól felöltöztették Ricky Martinnak, megvan a csípőmozgás is (ismerjük a felvételt, ahonnan ezt lebányászták), mindössze két dolog hiányzik: a hang és az életérzés. Bocsássa meg a világ, Ricky nem a legjobb énekes a világon, de azért a latin macsó figurát (értelemszerűen) kiválóan hozza! Ezzel együtt ugye hiteles a műfajban is, amit sajnos Dávidról nem lehet elmondani. Ennek a hangnak mindössze két dimenziója van. Nincs mögötte öröm, nincs mögötte tartalom, se érzelem, se értelem.

Antal Timi nagy meglepetést okoz a népdallal. Ez igen. Jó választás ebbe a kiüresedett, hazug műsorba. Megbocsátom az elektromos hegedűt, a gitárt, sőt, az égig érő cipőt is (ezúton könyörgöm sírva a stylistoknak: néha adjanak valami normális cipőt is a lányokra!). Kicsit ugyan Rúzsa Magdi-utánérzés az ötlet, meg egy cseppet hatásvadász (énekeljen már népdalt a határon túli lány, mert ugye az Alföldön, vagy Vas megyében, vagy Pécs környékén nincsen ilyen kultúra, csak arrafelé, természetesen), de megelőlegezek neki egy Repülj páva-különdíjat, mert szépen énekelt. Timi nem népdalénekes, fogadjuk el. Ehhez képest gyönyörűen megoldja ezt a dalt, nem kell ebbe több szenvedély, ez így szép és jó.

Oláh Gergő második dala a Nagy utazás, amit én élből utálok, mondjuk ő erre a két percre majdnem meg tudja velem szerettetni; érdemes volt tehát tartalékolni egy kis energiát. Jó hangja van Gergőnek, vérbeli énekes, ez van. Vannak az előadásban hamis hangok, sőt, egy NAGYON hamis hang is, de ezek kivételével élvezetes produkciót nyújt. Érdekes (és a dal hibáit mutatja), hogy csak ott kifejezetten jó Gergő, ahol olyasmiket énekel, amik eredendően nincsenek benne a dalban: improvizációk, kitartott hangok, nos ezek azok, amikért én nagyon szeretem őt. Nem szabad belekényszeríteni ilyen rossz keretek közé.

„Combos" Adél egy jellegtelen Kylie Minogue-dallal áll ki másodjára a színpadra, ami számára tökéletes választás: énekelni nem kell benne, csak riszálni. Sebaj, ez jól megy. Ő az első dalába beleadott mindent, erre már nem is maradt kraft. Miki persze boldog; ha rosszmájú lennék, kétértelműen mondanám, hogy Adél tette azzá... És milyen igazam lenne!

Stone és az ő érzelmes oldala következik az eléggé színes ma esti palettán. Sajnos rögtön az első két sornál fennakad a szemöldököm, mert ezt hallom: „Dö vájzmen szed dzsászt vókdiszvéj tu dö dávn of dö láájt" és így tovább. Hogy lehetne érzelmes ez a szegény ember, amikor azt se tudja, mi a fenét énekel (már ugye ha és amennyiben...)? A kitartott hangja jó, ez az egyetlen értékelhető mozzanat a megmozdulásában. Ez az angol még azt a kevés kis élvezetet is megöli, amit fel lehetne fedezni Stone nehezen értékelhető előadásában. Pedig a Scorpions-szám jó dalválasztás lett volna. És tudod, Ildi, ez egy magyar show-műsor. Nem kötelező angolul énekelni, főleg ha a delikvens se angolul nem tud, se énekelni... Geszti meg is fogalmazza a véleményemet, köszönöm.

Antal Timi második próbálkozása sajnos kritikán alulira sikeredik: a dal az ő tökéletes ellentéte. Túl mély az eleje, meg igazából nem is nagyon kezdődik el ez a nóta (hát valljuk be, Beyoncénak sem ez a szám a karrierje csúcsa). Ebben a dalban nem kell énekelni, csak segget meg cicit kéne rázni; gyakorlatilag Adélnak való lenne. Hogy hogy kerülünk át a közepén a Crazy-be, azt nem tudom, de ez a zene Adél combjaira, és nem Timi hangjára van méretezve. Szörnyű, főleg, hogy dicsérik a mentorok, kivéve Keresztes Ildikót, akivel ezúttal egyetértek.

Szabó Dávid magyarul énekel, aminek örülünk (ő sem az az angol-fenomén). Az eleje rendben van, de ezt már megszoktuk, mint ahogy azt is kénytelenek vagyunk újra elviselni, hogy később, a hangosabb, magasabb részeknél már csak nyekereg szegény. Élettelen éneklés, ráadásul pár helyen nagyon szar, oda nem illő hajlításokkal próbál operálni. Mű. Hiányos. Demjénnek sem tökéletes a hangja, de egyrészt ő ezért nagyon sokat tett, másrészt ő hosszú évtizedek óta nyúzza azt a torkot. Dávid adottságai a színházba kiválóak lennének, ott kellett volna maradnia a kaptafánál.

A közös produkció megint kiveri nálam a biztosítékot. MINEK A MIKROFON, ha mindenki számára nyilvánvaló, hogy playback az egész? Minek ez a bohóckodás? Az már csak hab a tortán, hogy a roppant bonyolult „1 lépés jobbra, 1 balra" című koreográfiát Stone lazán képes elrontani... Ehh...

Wolf Kati extrája ugyanezeket a kérdéseket veti fel bennem. Ha valaki sokmillió ember előtt képes az Eurovízióban élőben tolni (nem is rosszul), akkor itt miért nem hagyják? Innentől hiteltelen, üres az egész, és ezen a színpadkép, meg a magasba emelkedés sem javít. Kár. Azt már meg sem kérdezem, hogy mi a fenének odarakni csellistákat meg más hangszereseket, mikor úgysem játszanak...?

A párbajban abszolút a megjósolt eredmény születik: Dávid és Stone között dől el ma minden. Stone párbajdala magyarul szól (köszönöm, Uram!); igen, csodák vannak, pl. hogy itt voltál ebben a versenyben, kedves Stone. Egyébként jó a dalválasztás: „Hol van a szó, ami elmondaná, amit érzek belül...?" (Azt hiszem, azokat a szavakat még nem találták ki...). Egy másodperc törtrészéig még valami érzelmet is átsuhanni vélek az arcán, de lehet, hogy rosszul láttam... Ő már tudja, hogy kiesik, mint ahogy mentora is, aki sűrűn törölgeti menetrendszerű könnyeit.

Dávid - a bájgúnár, akit itt következetesen „popsztáralkat-nak titulálnak" - gyér taps után kezd bele párbajdalába, ami szintén jó választás, és illik is hozzá. Kell egy kis színház, nincs még elég kulissza, álarc meg műmosoly, persze. Szakmázik egy kicsit, hozza a jól megtanult fogásokat, amiből talán soha nem lesz képes kimászni. Önmagához képest jól énekel, persze ettől még mindig nem lesz elég jó.

Ahogy megjósoltuk: Stone megy ma haza. Ideje volt; ő sem bánja, mi meg pláne nem. A következő héten kiesik Szabó Dávid, aztán Csobot Adél, és a döntőben Antal Timi, valamint Oláh Gergő közt dől el, ki lesz az év hangja - a magyar kereskedelmi televíziózás mélypontjának tekinthető tehetségkutatóban, 2012-ben.

Előző rész:

X-Faktor: A túlfeszített húr - Magánvéleményözön - 9. rész

2012.11.26. - 06:00 | Orsó - Fotók: xfaktor.rtlklub.hu

Hogy ma, 2012-ben egy televíziós tehetségkutató top 6 versenyzőjében ott lehet Stone, Zámbó Krisztián, Szabó Dávid, vagy Csobot Adél, az egyszerűen olyan nyilvánvaló csalás, hogy azon csodálkozom, hogy van még bőr bizonyos arcokon. Számomra fontos (volt) a hitelesség, amit immáron mind a négy mentor elveszített. Ezzel csak az a baj, hogy őket most már sem mint zeneszerzőt, sem mint előadót nem vagyok képes őszintén tisztelni. Kár.