Miért éppen Skócia? - tette fel a sorozat házigazdája a kérdést. Mert a világ egyetlen más tájával sem téveszthető össze. Ez az ellentétek földje, talán ugyanúgy, mint nemzeti italuk, a whisky. Mindkettőben találkozik a tűz és a víz. Kevesen tudják, hogy Skóciában - egy főre vetítve - több látnivaló van, mint Nagy-Britannia bármely más részén.

Mielőtt megnyílt volna előttünk a 100 fotót felvonultató élménybeszámoló, rövid történelmi áttekintőt kaptunk az ország életéről.

Skócia sokáig az Angol Korona elnyomott, elfeledett tartománya volt. Uralkodói többnyire be sem tették a lábukat Skóciába. Ilyen évtizedek után egy-egy királyi látogatás a terület valóságos újrafelfedezésnek számított. 1746-ban egy levert felkelés után teljes lett az elnyomás: betiltották a fegyverviselést, és nemzeti jelképeket: a tartánt (skót szoknya) és a skót dudát. 

Noha Anglia és Skócia történelme elválaszthatatlanul összefonódott, viszonyuk a történelem folyamán nem volt egyenrangú, sőt, a skótok ma is küzdenek önállóságukért. Eklatáns példája mindennek az is, hogy 292-ben az angliai I. Edward lerohanta Skóciát, és Angliába vitte a Stone of Scone-t, a koronázási követ, Skócia fényének ölnyi zálogát, melyet Anglia csak 1996-ban adott vissza! Az önálló skót parlament létrehozásáról egy 1997-es népszavazás döntött, de pénzügyi és külpolitikai ügyekben ma is az Angol Parlament határoz.

Ebben az állandó függésben Skóciának sikerült megőriznie önálló arculatát, s bár a róluk kialakult kép meglehetősen sztereotipizált, ők igyekeznek kultúrájuk sokszínűségét hangsúlyozni. Csodálatos természeti adottságaik, történelmi emlékeik, hagyományaik magával ragadó kirándulásokra hívnak a zöld dombok közé, eldugott falvakba, varázslatos szigetekre, és pompás kastélyokba.

A beszélgetés felvezetőjében megtudtuk, hogy a 2005-ös skóciai utazást három hónapos tervezés előzte meg. Erről tanúskodott a sorozat szimbólumává váló bőröndből kivett, már-már forgatókönyvszerű útiterv is, amiben pontosan jelölve volt a napi útvonal, a látnivalók neve, megközelíthetőségük. „Mindig volt B- terv." - mesélte Laci. Mint később kiderült, szükség is volt erre...

A 18 napos utazás elsődleges célja az volt, hogy lehetőség szerint körbeutazzák Skóciát. Ez többnyire sikerült is, leszámítva az északi területeket. Az utazás Newcastle-ből indult, ahova fapados repülőjárattal érkeztek, s ahonnét jobbkormányos bérautóval távoztak. Turistakézben jobb oldali kormány - ez bizony rejt némi abszurditást, de kalandorunk elmondása szerint hamar és könnyen hozzá lehet szokni. Legfontosabb a kezdetekkor a forgalommal haladni, szokni a balra tartást és a körforgalmi szituációkat. Ennél jóval nagyobb kockázata van annak, hogy hazatértünk után nehogy balról essünk be a körforgalomba, mert bizony, akkor nem szimplán turistának fognak kikiáltani minket. Nem úgy, mint Skóciában, ahol roppant kedvesek és végletekig türelmesek a helyiek a turistákkal, még akkor is, ha az angol rendszámú autó miatt a "turista-lét" elsőre nem egyértelmű. Akkor válik azzá, amikor a kalandor a kocsi baloldalán akar beszállni, s a tudatosulás után átbattyog a jobboldalra... Ilyenkor kap egy együttérző mosolyt az eset szemtanúitól - nemhiába, nagy úr a megszokás. A közlekedésnél maradva kiderült, hogy a nemzeti parkokban, természetvédelmi területeken egysávos utak vannak, úgynevezett standing place-ekkel kialakítva. Ez nem "skótság", sokkal inkább a természet háborítatlanságának őrzése. A félkör alakú leállókba pedig félre lehet húzódni, míg a másik autó szemből elhalad. Kalandorunk úgy érezte, neki vendégként minden leállóba be kell hajtania, s elengedni a szemből jövőt - akár jobb-, akár baloldalon van kialakítva a félkörös leálló, ami olykor vicces szituációkat eredményezett, míg végül tudatosult benne: a balra tartás szabályai szerint csak a baloldaliakba kellene, illetve ahogy a forgalmi helyzet diktálja. Volt rá példa, hogy tolatni kellett...

A vendégszeretet és a korrektség a szállásokra is igaz - minden annyiba kerül, amennyiért visszaigazolták, nincsenek bujtatott, rejtett költségek. Az előítéletetekkel ellentétben - a jól bejáratott skót viccek ebben vastagon ludasak - a skótok tehát egyáltalán nem "skótok". Pontosan annyit kérnek, amennyi jár. Főzni is remekül tudnak, s igazán megadják a módját a főétel előtti "starter"-nek is (sárgadinnye meggylekvárral, állítólag mennyei).

A Bed & Breakfast szálláshelyek kontinentális, vagy úgynevezett full scottish breakfast reggelit kínáltak. Utazónk müzlit, felvágottat és vajat úgy gondolta, itthon is doszt fogyaszt, de skót bőségtálat nagy eséllyel csak Skóciában. Így a szállások kb. 70 %-át kitevő B&B helyeken jött a tükörtojás-sonka-kolbász-grillezett zöldségek (gomba, paradicsom) vajas pirítós, valamint az a bizonyos black pudding. Ez utóbbi érdekes dolog, cirka az út felénél esett le kalandorunknak, hogy ez nem más, mint a disznóölésekből nálunk is jól ismert véres hurka... csak kicsit más az ízesítése, így nehezebben volt "azonosítható".

Ha valaki többnyire Skócia történelmi látnivalóit, épített örökségeit keresné fel, érdemes kiváltani a Historic Scotland Pass-t, amivel a legtöbb várrom, kastély és nevezetesség szinte "ingyen" látogató, így a jegypénztáraknál való sorbanállást is megspórolhatjuk. Ráadásul a bérletbe nyomott műemlék-pecsétek külön emlékként is tanúskodnak megtett utunkról.

Szó esett a skót szoknyáról és a whiskyről is. Ahogy megtudtuk, a kockás szoknya egy skót egyértelmű és csalhatatlan ismertetője bárhol a világon. Mindazonáltal sem a kilt sem a tartán szó nem skót eredetű, mint ahogy a szoknya sem. Eredetileg a kelták használtak kockás anyagot, talán tőlük vették át a hódító skótok a mintát, de szoknyára utaló nyomot nem lehetett találni a kelták öltözködésében. Az egyetlen kicsit is valószínű "elmélet" szerint talán a római legiósok tunikája motiválhatta a szoknya kialakulását. 

Az angolok mindenesetre igyekeztek tűzzel-vassal "lebeszélni" a skótokat nemzeti ruhadarabukról. 1782. július 1-e óta ismét szabad a szoknya viselése - amit végül Sir Walter Scott tett nemzeti viseletté -, ahogy a highlanderek (felföldi emberek) fogalmaztak: "többé nem kell az embertelen alföldi ruhában (értsd: nadrágban) járnunk".

A skót whiskyről tudni kell, hogy csak Skóciában desztillált, érlelt és palackozott whisky lehet, amit minimum 3 évig és egy napig tölgyhordóban érleltek. Többnyire kétszer, két és félszer, ritkábban háromszor párolják le.

Az üvegen látunk kormeghatározást, pl. 12 years old, ez azt jelenti, hogy abban a whiskyben a felhasznált legfiatalabb whisky 12 évet pihent tölgyfahordóban. A kor mindig a legfiatalabbat jelenti! Tehát egy 12 éves whiskyben is lehet 20, 30 éves whisky, de a törvény szerint mindig a legfiatalabbat kell feltüntetni.

A Balvenie-kastély kapcsán szó esett a The Balvenie és a Glenfiddich whiskykről - mindkét whisky a maga nemében prémium kategóriába tartozik, mindkettő single malt whisky. A Single malt a világon az egyik legnépszerűbb whisky típus, jellemzője, hogy a whisky árpamalátából készül és egyetlen lepárlótól származik (de több hordóból).

A legértékesebb kategória a single cask. Ez azt jelenti, hogy a malátawhisky, amit a palackba töltöttek, egyetlen hordóból származik.

A természeti látnivalók kapcsán megtudtuk, hogy Skóciában a 914 m feletti hegycsúcsokat Munrónak hívják gyűjtőnéven. Jelenleg 284 ilyen csúcs van az országban. Nevét onnan kapta, hogy elsőként a Skót Hegymászó Klub elnöke, Sir Hugh Munro fényképezte le őket. Skócia legmagasabb pontja egyébként az 1344m magas Ben Nevis.

A több mint másfél órás előadás alatt a szép számú közönség sok-sok érdekességet hallhatott, és fotót láthatott Skócia fenséges kastélyairól, véráztatta várromjairól, rejtélyes tavairól, érintetlen tájairól.

Blair kastélyról, ami Skócia egyik legnépszerűbb látnivalója, például megtudhattuk, hogy a skót történelemben is fontos szerepet játszott stratégiailag, földrajzi fekvése miatt (a felföldre vezető legfontosabb út mentén fekszik). Járt itt Stuart Mária, és vendégeskedett itt Viktória királynő és Albert herceg is. A királyi párt Atholl hatodik hercege látta vendégül 3 hétig, és az uralkodó ekkor adományozott az atholli férfiaknak egy zászlót, és azt a jogot, hogy fegyvert viseljenek. Így jött létre az Atholl Highlanders, amely ma Európa egyetlen magánhadserege!

St. Andrews városáról megtudtuk, hogy a golf fővárosa, valamint itt állt az ország legnagyobb katedrálisa, aminek romjai ma is őrzik az egykori vallásháborúk nyomait. Falai előtt gyakran egy helybeli dudás fiú fújja magányos skótdudáját.

A várossal kapcsolatos legérdekesebb történet azonban a zászlajához kötődik. A település nevét Skócia védőszentjéről, Szent Andrásról kapta, kinek relikviái - három ujja és egy foga - itt találhatók. Szent András halászból lett Keresztelő Szent János követőjévé, majd Krisztus hívévé. Jézus halála után útra kelt és igét hirdetett. A legendák szerint Patraszban feszítették X alakú keresztre - melyet ezért hívnak András-keresztnek -, miután azt mondta, nem méltó arra, hogy ugyanúgy haljon meg, mint Jézus. A kereszt Skócia egyik szimbóluma, lobogóján is szerepel. Az pedig kimondottan egyedi jelenség, hogy a nemzeti zászló azonos St. Andrews zászlajával. Az azonosság annyira teljes, hogy e kis városban egyetlen közös zászlót tesznek ki a két eltérő célra.

Az előadás végén a Cafe Frei üzemeltetői sem voltak "skótok": születésnapja alkalmából meglepetéssel kedveskedtek e havi kalandoruknak, aki örömmel hívta meg minden kedves hallgatóját egy-egy szelet gesztenyetortára.

Ha sikerült felkelteni az érdeklődést Skócia iránt, akkor várjuk vissza a T. Olvasót honlapunk hasábjaira, ugyanis egy "Szabó család hosszúságú" sorozatra vállalkozva, képekkel gazdagon illusztráltan mutatja be portálunk Skócia látnivalóit, melyből két részt már olvasói elé tárt.

Az előadás vetített képei itt megtekinthetők!