A néptánc ünnepe - XVII. Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztivál
Képgaléria megtekintése2013.05.21. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'
Közel félezer táncos részvételével, tizenhetedik alkalommal rendezték meg május 19-én a Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztivált. Idén újdonság volt a Sióagárdi Hagyományőrző Együttes, valamint az „Aranygyöngyös-aranysarkantyús" táncosok bemutatkozása a rendezvényen. A táncos forgatag előtt Marton Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke ajánlotta a nagyközönség figyelmébe a Magyarország Kincsestára sorozatban megjelent könyvet Gencsapátiról. Egy hatalmas, 315 képes galériával pillantunk vissza a színpompás eseményre.
Pünkösdvasárnap, immár 17. alkalommal rendezték meg Gencsapátiban a Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztivált. Kovács Vince polgármester nyitotta meg az országhatárokon túl is szakmai elismerésnek örvendő eseményt, s talán azzal sem tévedünk nagyot, hogy ezen a napon vélhetően Nyugat-Dunántúlon, a gencsapáti sportpálya mellett felállított sátor környékén volt a legmagasabb az egy négyzetméterre eső népviseletbe öltözött emberek száma.
Pontban 15 órakor a gencsapáti Boróka együttes zalai gyermekjáték dalai nyitották meg a népviseletek és néptáncok színes kavalkádját felvonultató fesztivált. Azt a fesztivált, ami nem verseny, még akkor sem, ha a fellépő együttesek munkáját szakmai zsűri értékelte (Antal László, a SEK ny. docense, koreográfus, néptánc pedagógus, Németh Ildikó Harangozó Gyula- és Vörösmarty-díjas táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes "Örökös tagja", Kovács Norbert „Cimbi" Örökös aranysarkantyús táncos, koreográfus, Széphalmi Zoltán örökös aranysarkantyús táncos-koreográfus).
Igazán lenyűgöző volt a sióagárdi és a vitnyédi népviselet, előbbi tánccsoport lakodalmast, utóbbi vitnyédi táncokat adott elő. A régióból érkező tánccsoportok sorát színesítette a Fajkusz Banda által kísért Sopron Táncegyüttes, akik mezőségi táncokat adtak elő, valamint a Szili Hagyományőrző Egyesület, akik helyi aratótáncokat mutattak be. A vasi néptánccsoportok közül láthattuk a kalotaszegi és hajdúsági táncokat előadó Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttest, a nicki Fergeteg Néptáncegyüttes hortobágyi gulyás táncait, a répcelaki Ümmögő Együttes Rábaközi mulatságát, az Ungaresca Senior Néptáncegyüttes cigánycsárdását, valamint az NYME-SEK Szökős Néptáncegyüttes szilágysági és bodrogközi táncait.
Volt, hogy a színpadot a legfiatalabb korosztály, a Pesovár Ernő AMI Zsendice és Kistücsök csoportja, valamint a Gencsapáti Hagyományőrzők Gezemice és Ispiláng csoportjai vették birtokba. Mindig öröm látni, hogy a felnőttek mellett az ifjabb korosztály is mennyire színvonalas műsorral készül, hiszen amit ők most megtanulnak, és egy ilyen találkozó alkalmával ellesnek az idősebbektől, azt egyszer majd ők fogják továbbadni. A magyar csoportok mellett fellépett Gradisce Horvát Kulturális Egyesület, akiktől aratótáncot láthatott a nagy számú közönség. Hatalmas sikert aratott az Ungaresca Táncegyüttes, aki kalocsai táncokat mutatott be, a program zárásaként pedig ismét a helyiek léptek a színpadra, s ízelítőt adtak a gencsapáti lakodalmas szokásokból.
Az néptáncfesztivált az "Örökös aranygyöngyösök és aranysarkantyúsok tánca" zárta Kovács Norbert „Cimbi" szerkesztésében.
A néptánc nemzeti értékeink egyik legnagyobb kincse, és ahogy párbeszéd a férfi és a női táncos között, úgy talán a különböző csoportok, települések közt is egyfajta kommunikációs eszköz lehet. A néptáncfesztivál remek alkalom arra, hogy az együttesek ne csak a kilátogató érdeklődőknek mutassák meg tudásukat, hanem egymásnak is, ezenkívül alkalmat adhat arra is, hogy a csoportok egymással találkozzanak, hisz nagyon fontos, hogy ismerjék egymást, tanuljanak egymástól, és jó kapcsolatokat ápoljanak.
A Fesztivál résztvevői voltak:Ungaresca Táncegyüttes
NYME-SEK Szökős Néptáncegyüttes
Béri Balog Ádám Néptáncegyüttes (Körmend)
Ungaresca Senior Néptáncegyüttes
Senior Néptáncegyüttes Körmend
Fergeteg Néptáncegyüttes Nick
Gradisce Horvát Kulturális Egyesület (Szentpéterfa)
Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
Dr. Pesovár Ernő AMI Zsendice csoportja
Dr. Pesovár Ernő AMI Kistücsök csoportja
Ispiláng Néptáncegyüttes Gencsapáti
Sopron Táncegyüttes
Sióagárdi Hagyományőrző Egyesület
Ümmögő Néptáncegyüttes-Répcelak
Szili Hagyományőrző Egyesület
Énekes Lenke Hagyományőrző Néptáncegyüttes-Vitnyéd
Vasi Népdalstúdió, Kökörcsin, Boróka együttesek
Perenyei Férfi Népdalkör
Rózsafa Tárogató zenekar
A fesztivál zenekara a Boglya Népzenei Együttes volt.



































































































































































































































































































































Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások