Persze, hosszú idő elteltével lehet majd anekdotázni a bajnoki aranyak után hajnalban elfogyasztott hurka-kolbász-kovászos uborkákon, azon, hogy az Ákos így vagy úgy tette volna, ám most még nincs itt az idő.

Áll a Pécsi Városi Sportcsarnok bejáratánál egy szobor. "A kosárlabdázónő", ez a címe. Ki sem kell mondani, Horváth Juditot, a pécsi kosárlabdázás legendáját ábrázolja. 1997. szeptember 12-ét mutatta a naptár, amikor Juci meghalt, egy átkozott közlekedési balesetben. Kapitánya és irányítója nélküli csapata, a Dáliák, gyakorlatilag reménytelen helyzetben vágtak neki a bajnokságnak. A kupadöntőben nyolc ponttal vezetett az ellenfél, a hazai pályán játszó csodacsapat. A Duna TV szakkommentátora a tévében azt mondta: "Bevallom, szerintem nincs már esélye a Pécsnek". Ekkor jött az a legendás időkérés, a nagy párostól, Rátgébertől és Fűzytől. Hogy aztán a csapat felszántsa a pályát, vetődjön, küzdjön. A kiharcolt hosszabbítás már csodának számított, ami azután történt, az pedig földöntúli csodának. Nyert a Pécs, s a város hősnőit végeláthatatlan embertömeg köszöntötte Pécsen. Az aranyért. Jucika emlékéért.

Fotó: gyorikosar.hu

Ákos a nagy fa árnyékában dolgozott. Kitartóan, alázattal. Akkor is, később is.
Aztán nagy sokára - szinte már váratlanul - előlépett. Övé lett a pálca, övé a versenyhegedű. Jött, látott, és győzött. A Pécs csapatával, aztán a győri lányokkal is. Aki látta új csapata bajnoki diadalát, sosem felejti. Az a csarnok jelkép. Ugyanaz a csarnok, ahol a kapitányuk nélkül felálló pécsi lányok is nyertek. Az összekötő kapocs egyetlen ember: Fűzy Ákos.

Az egykori nagy diadal kapcsán azt írtam: földöntúli csoda. Ha létezik Mennyország, Ákos magával viszi ezt oda.
Tegnap este ültünk az asztalnál, Feleségem gyengéden simogatta legkisebb gyermekünk buksiját. Szavak nélkül, szemében könnyekkel. Gyöngyi életének, sokak életének meghatározó része tört apró darabokra. Összerakhatatlan darabokra.

Legutóbb, amikor meccsen jártam, éppen Ákos feleségével néztem a győri lányok meccsét. Anikó szívet melengetően beszélt férjéről, csodálatos gyermekei - Fanni, Fédra és Fruzsi - édesapjáról. Érződött minden szaván, hogy tényleg nagyon szeretik egymást. Ők ketten. Ők öten. Ákos tényleg nagyszerű ember volt. Volt. Istenem, volt. A legkegyetlenebb szó most. És az adat:

Fűzy Ákos,
született Pécsen, 1963. november 28-án,
meghalt Győrben, 2013. szeptember 7-én.

Született a városban, melyet büszkévé tett. Elment közülünk ott, ahová a diadalt elvitte.

Isten nyugosztaljon, Fűzy Ákos!

Ezúton szeretném kifejezni mély részvétemet Fűzy Ákos és Tapodi Péter családjának. A megsérült kosaras lányoknak mielőbbi felépülést remélek.

Mert a pécsiek dala, a mi dalunk, most Nektek is szól:

"Az nem lehet soha,
Hogy egyedül legyetek
Nem olyan nagy csoda, ha
Szeretünk titeket

Olyan kevés van már
Amit ennyire lehet
Még az se kell, hogy mindig,
Mindent ti nyerjetek meg."

Foto: pecsma.hu

Tudom, hogy ez lesz most a legkeményebb meccs, amely nem az aranyról, a bajnoki címről, a diadalról szól. Nem is a kosárlabdáról. Hanem az emberi nagyságról. Álljatok fel. Ákoshoz és Péterhez méltón! Sok erőt hozzá! Meg tudjátok csinálni!

/Vujity Tvrtko szíves hozzájárulásával/