Sok minden elmondatott már az X-Faktor hazai adásairól, jó is, rossz is - előbbi kevesebb, utóbbi bőségesebb adagokban. Az eddigi adások, mint ahogy megszokhattuk, nem is annyira a versenyzőkről, mint inkább a mentorokról szóltak, főleg, hogy a négy emberből három vadiúj. Nem is vált a műsor hátrányára a vérfrissítés.

A mentorok

Geszti a maga nyugodt, gyakorlott, objektív(nek ható) stílusával jól illik az abszolút elvarázsolt, ám az elvont művész álarca mögött nagyon is hozzáértő Szikora Robi mellé. Alföldit lehet szeretni vagy nem szeretni, de az elvitathatatlan, hogy tehetséges, vérprofi, és ami fő: kimondja, amit sokan gondolunk. Tapasztalata bizony hasznos a műsorban: pontosan megfogalmazott, jó meglátásokat hoz ebbe a korábban már szinte teljesen kipréselt, műmájer világba.

A legtöbbet kritizált tag az egyetlen nő: Tóth Gabi. Nem igazán értem, miért kellene neki visszafogottabbnak lenni, talán vigyázzban ülve hallgassa végig napokon át reggeltől estig a gyalázatosabbnál gyalázatosabb, vagy éppen jobbnál jobb énekeseket? Végre valaki, aki impulzív, friss, ösztönös, és úgy tűnik, őszinte. Engem aztán nem érdekel a sminkje, a ruhája, a grimaszai. Az érdekel, hogy azt mondja, amit én is gondolok. Egyszóval: jobb, erősebb ez a csapat, mint Malek Miki ázottveréb-stílusa, vagy Nagy Feró öreges dünnyögése idején. Szerintem.

A versenyzők? Csak mint eddig... Jók is, rosszak is. Sose fogom érteni, egyúttal persze pontosan tudom, miért engedik be ezeket az asztalramászós, ruhából kidagadó, önkritika nélküli, kifejezetten ellenszenvesen viselkedő embereket. Vitatkoztak sokan sok fórumon már arról, hogy mennyire szép dolog kinevetni valakit, aki nem tud énekelni, mozogni, mégis előáll a produkciójával. Kedveseim! Felnőtt, cselekvőképes emberek úgy, és ott röhögtetik ki magukat - akár tévénézők milliói előtt -, ahogy, és ahol szeretnék. Aki ide bejön, aláír egy szerződést, amiben ezt és szereplésének minden következményét vállalja. Innentől kezdve, úgy érzem, nem érdemes sajnálni őket, bár sokan valóban szánnivalóak. (Akadnak persze csendesebb őrültek is, mint pl. Sárközi József, aki kifejezetten aranyos, de ettől még bosszantó, hogy továbbjut.)

Láttuk Csobot Adél több utódját is, nagyon kíváncsian várom, mi lesz velük. Megjöttek a különböző híres emberek gyerekei, meg jó pár színész is, meg más műsorokból ismert valakik - kellemesen meglepve tapasztaltam, hogy nem mindenkit juttattak automatikusan tovább a mentorok.

A legjobb 150 végül nagy nehezen kiválasztódott, és elérkezett az úgynevezett „Tábor" első napja. Kicsit arculcsapás, hogy a zsűritagok rögtön a legelején hazaküldenek kb 70 embert, miután újranézték a felvett produkcióikat. Nem mondom, hogy nem érdemelték meg (érthetetlen módon Sárközi innen is továbbment), de azért ezt illett volna előre tudniuk, igaz, akkor nem érkeztünk volna el a szokásos, szinte már hiányolt (na jó, nem...) könnyes, elkeseredett, dramatikus képsorokhoz. Viszonylag aljas húzás volt, bár tény, hogy Alföldi véleménye valamelyest alátámasztotta a dolgot („minek kínozzuk egymást, ha tudjuk, hogy nem fog menni"?).

Egyszer fent, egyszer lent

A 100 legjobb közé jutottakat alkalmi triókra osztják, és mindenki kap egy dalt, amit másnapra úgy be kell tanulnia, hogy élőben, társaival együtt, de szólóban is működjön. A zenekarok ugyanezeket a dalokat max 2 perces átdolgozásban kell, hogy előadják. Nem könnyű feladat, érthető, hogy a szerencsétlen versenyzők nyúzottak, fáradtak, kialvatlanok. Másnap azonnali döntés születik a színpadi bemutatkozások után: maradnak vagy mennek. Tét: a legjobb 50 közé jutás.

Ezek az előadások a verseny eddigi legizgalmasabb pillanatai, kár, hogy nem mutatják őket végig a televízióban. Itt bizony már nem a jól, adott esetben évek alatt begyakorolt, tökéletesre fejlesztett dalokról van szó, hanem arról, hogy ki hogyan érvényesíti az adottságait (és itt nem a hosszú lábakról beszélek, mert abból volt bőven), hogy gazdálkodik a tehetségével, egyúttal mennyire tud csapatban dolgozni, és mennyire működik mások mellett is a kisugárzása. Vannak nagy meglepetések és óriási csalódások is. Itt kitűnik, hogy ki az egyslágeres, és ki az, akiben rejlik valami, aki képes koncentrálni, aki színpadra való, aki kitartó. Nem kerülhetjük el itt sem a könnyes búcsúzásokat, a csalódott, elkeseredett arcokat, de ezekre már (sajnos? szerencsére?) immunizálódtunk az elmúlt évadok alatt.

Jó lenne látni azokat a szempontokat, hogy kit miért raknak össze a másik kettővel, vajon ki dönti el, ki kivel szerepel? Voltak ugyanis irtózatosan rossz, és kimagasló csapatok is. Pl. egyik kedvenc a mackós rendész, BK-Szabi és a rapper srác triója. Perfekt!

Az egyik gigantikus kérdőjel Molnár Attila. Persze, aki komolytalan, kishitű, flegma, annak nem itt van a helye, ez egyértelmű. Hibázott is, pedig ez a dal jól állt neki. Egy körre azért még tovább lehetett volna vinni, hátha végre magára talál, láthattuk volna, mit tud? Ráadásul a műsor bulvárfaktorát is megdobta volna, akkor is, ha nagyot ég, de akkor is, ha sikeresen szerepel. Kár, hogy kiszórták már itt, fura figura volt, de szerintem látjuk még...

Ami új és véleményem szerint pozitív húzás, hogy zenekarokat is beengedtek végre a műsorba. A Maddox ígéretes, a Speak up nekem kicsit túl szenvedős, a Superman-pólós MDC-t jól eltalálta a dal, amit kaptak a táborban. Sajnos a válogatón nem láttuk a belevaló énekesnőkkel szereplő Folkfunk Superstars, vagy a Wild Rhytm Smokers zenekarokat, pedig mindkettő továbbjutott a legjobb 50 közé, és abból, amit láttunk, arra következtethetünk, hogy nem érdemtelenül. A gyulai Sunset Strip kitűnő heavy metal zenéje felébresztette nemcsak a mentorokat, de a tévé előtt már majdnem alvó nézőket is. Metal forever!

Teher alatt nő...?

A tipikusan megjelenő problémák ebben a fordulóban: fáradtság, kialvatlanság, koncentrációs nehézségek, szöveggondok, hogy az össze nem illő, hamis hangokat és a nem elvégzett munkát, a félig megkreált produkciókat ne is említsük. Egy sose hallott, sose énekelt, angol nyelvű dal esetében én tuti elvéreznék, szövegtanulás terén kifejezett antitalentum lévén, ezért megértem azokat, akiknek nem megy. Más kérdés persze, hogy vannak lusták, vagy akik nemes egyszerűséggel magasról tesznek arra, hogy itt és most bizony ez a feladat. Én ugyan nem ítélnék szövegtudás alapján, merthogy nem szokása az előadóknak, hogy koncert előtt egy nappal tanulgassanak szöveget, így felesleges tehernek érzem a versenyzőkre, másfelől viszont valami alapján szelektálni kell, és itt nem elég, ha valaki „csak" jól énekel. (Emlékezzünk vissza, valamelyik évben táncolni kellett, az is mi a fene volt...?!?)

Danics Dóra távozását tavaly nagyon mérgesen fogadta a közönség (köztük én is, főleg az olcsó Csobot A. fényében), remélem, most eléri, amit csak lehet. Akik viszont valamiért nagyon bökik a csőröm, azok a Lili nevű lányok, többen is. Volt itt nyávogás, volt itt mesterkéltség, bár ki tudja, a bevágott pillanatokból melyik volt valós, és melyik nem. Vannak viszont remek hangú tizenéves (!) lányok - ki gondolta volna, hogy pont azokról a jelöltekről derül ki, hogy milyen jók is, akikre egyáltalán nem emlékszik az átlagnéző?

Persze, mint már volt róla szó, nem elég a jó hang: magabiztosnak, erősnek kell lenni, vagy legalábbis késznek arra, hogy mindez előjöjjön az emberből. Az érdekes Fat Phoenix például a válogatón egyedi, jó műsort adott, bár a neten fellelhető dalaik nekem túl elektronikusak - igaz, a maguk stílusában valóban jók. A dalátdolgozás ez alkalommal „túl jól" sikerült: nem is igazán lehetett ráismerni az eredetire. Viszont kitűnő zenészekről van szó, remek énekhangról, megérdemelt az esély és a továbbjutás. Majd meglátjuk.

Bulvárfaktor

Mindig van egy-egy aktuális párocska, akinek az egyik tagja továbbjut, a másik nem, vagy olyan, akik a műsor során jönnek össze (és aztán külön csapatokba kerülve további drámai szituációkba keverednek). Ettől persze se jobbak, se rosszabbak nem lesznek, maximum a műsorszerkesztőket utáljuk jobban. De hogy a Bytheway nyálasságát felül lehet-e ezekkel a szerelmi szálakkal múlni, azt kétlem... Nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy jól énekelnek, de könyörgöm, szóljon már nekik valaki, hogy 2013-at írunk, nem a 90-es éveket.

A vasárnapi adás természetesen újabb mélydrámát tartalmaz majd: az 50 legjobb helyett véletlenül 60-at sikerült továbbjuttatni. Mostaztánmilesz! A közönség előtti meghallgatások, és az ezzel járó nagy leégések és mennybemenetelek estéje lesz ez. Folyt. köv. tehát.