"Vegyszerszagú" tárlatra érkezünk a Bernstein Béla Kulturális Központba. A falakon fekete-fehér fotók fogadtak - szuggesztív portrék és életképek -, amik a terembe nosztalgiát, a 70-es évek levegőjét pumpálták, s talán az sem elrugaszkodott meglátás, hogy a korszakra jellemző, mindent elsöprő szabadságvágy és szexuális forradalom vizuális zöngéi is "keblükre ölelték" tekintetünket. Mívesség, finom érzékenység és vaskos realizmus fogadta minden pillanatban a rácsodálkozást, a pillanatba felejtkezést - mindaz, ami nem egy gombnyomásra történik. 

Valahogy így is képzeltük. Betoppanunk egy tárlatra, ami visszarepít, ha nem is a fotózás hőskorába, de mindenképp abba a korszakba, ahol fotózni a festészettel volt egyenrangú művészi tevékenység. Amikor a fotós személye, szellemisége, alkotói látásmódja mágnesként vonzotta a többi művészeti ág képviselőjét, s ezek a találkozások, időtöltések szinte kiprovokálták maguknak a filmre vagy épp vászonra szánt témákat. 

A képeken visszahozott idő romantikája és fesztelen természetessége, ami legelőször elbűvöli a látogatót. Mindig úgy gondoltuk, az az igazán ható tárlat, amire ha először belépünk, nem az ott levő ismerősök üdvözlésének adunk prioritást, hanem az alkotások szemvonzásának. Aztán jöhetnek ők, az ismerősök, a sztorik, az anekdoták, majd újra, immár mélyebben beszippantva a tárlat anyaga.

Márkus Sándor, Dr. Takátsné dr. Tenki Mária, Grünwald Zsolt (balról jobbra)

Így volt ez most is. Másként talán nem is lehetne ráhangolódni azokra a gondolatokra, amik az alkotó munkáját, művészetét méltatják. Kell egy találkozás, egy "első élmény", hogy az írott sorokkal párosíthatóak legyenek a képek. Kell egy kötés, egy szál, ami alkotói szellemiséget és alkotást összekapcsol bennünk.

Igazán az tudja értékelni ezeket a fotókat, aki ezt a szálat (jól) megragadja, s egy picit ismeri az analóg fotózásban rejlő "varázslást", az előhívás "kémiáját". A steril digitális fotókon edződött szemünk ilyenkor mindig rácsodálkozik a filmről előhívott kép semmihez sem fogható tónusgazdagságára, hangulatára, "sokszürkeségére". 

Hajlamosak vagyunk ilyenkor átértékelni, felülvizsgálni azt, hogy ami digitális, az nem feltétlen fejlődés, sokkal inkább kényelmi (és könnyű pénzkereseti) állapot. Ezzel együtt tudjuk azt is, hogy aki ma gépet vesz kezébe, az javarészt sokkal könnyebben lemond a művészi kihívásokról... kivételeket természetesen ismerünk, fájdalom, a "lakossági fotózás" okozta vizuális sokkot is.

Spiegler Tibor szerint - aki a tárlatnyitó gondolatokat osztotta meg a hallgatósággal -, a 70-es években létezett egy "digitális Dallos", analóg technikával. Mert, hiszen itt van a lényeg, az egyéni látásmódban, a nagyon magas szintű technikai tudásban és a gép mögött álló emberben. Ez a kvalitás adott alapot egy nagy jelentőségű budapesti bemutatkozásra is 35 évvel ezelőtt. A Ferencvárosi Pincetárlat volt a befogadó, és ugyanaz az izgalom járt át mindenkit, aki az akkori kiállítás sikerén dolgozott, mint ami most. A különbség az volt - s ez egyben a korszak báját is mutatja -, hogy akkor nem sikerült a képek felrakásához damilt szerezni. Jobb híján dróttal oldották meg a felfüggesztéseket, ami viszont elütött a faltól. A fotó vezesse a szemet, ne a felfüggesztés elve alapján Spiegler Tibor lefestette fehérre a képhuzalokat, a tárlatot pedig Albertini Béla fotótörténész, esztéta Dallos László fotóművész és Spiegler Tibor festőművész közös tárlataként nyitotta meg... 

Az itt látható képekben ezek az emberek és ezek a történetek is benne vannak. Meg még mi minden más, és ki mindenki...

"Különleges kapcsolatom van a fotókkal. Sokszor mondják, hogy a fotók egy pillanatot, állandóságot örökítenek meg. Számomra a fotók a változást, a változatosságot, a folyamatokat, az átértékelődést jelentik. Viszonyítási alap az adott pillanat, amelyet a kép megörökít és ehhez mérem az eltelt idő alatt bekövetkezett változásokat, fogalmakat, vizuális tartalmakat, gondolatokat. Amikor egy fotót nézek, a szememmel gondolkodom, értékelek, elemzek, nagyítok, fókuszálok, előhívok. Fényképezem a fényképet."

Mindez úgy igaz, ahogy Dallos László életrajzában is áll, miszerint „egész lényemmel akarok fényképezni". Jó érzés, hogy ezek a képek 35 év elteltével ismét a falon vannak, és az is, ahogy értő kezek tárlattá formálták.

Spiegler Tibor (középen), mellette jobbról Dallos László

Kapcsolódó írásunk:

Zsidó Fesztivál Szombathely 5774 és Roma Kulturális és Tolerancia Fesztivál 2013 (nov. 10-17.)

2013.11.03. - 12:15 | vaskarika.hu

Helyszín: Szombathely

Dátum: 2013.11.10 - 17.

November 10-17. között rendezik meg Szombathelyen a Zsidó Fesztivált, mely idén több ponton is összekapcsolódik a Roma Kulturális és Tolerancia Fesztivállal - így hangsúlyt kap az a sokszínűség, ami Vas megyében is fellelhető a zsidóság és a romák kultúrája révén.