Egy lebilincselően kalandos estét tölthetett az MMIK közönsége Tvrtkóval. Rögtön az elején leszögezte, hogy két óra elteltével csak az tapsoljon, aki úgy érzi, hogy erőt, biztatást kapott ettől az előadástól. Történeteivel igyekezett bizonyítani, hogy a mi problémáink mennyire eltörpülnek a világ számos pontján található gondokhoz képest. Egy-egy hétköznapi ember életének történetét felvillantva pedig arra kívánt rádöbbenteni minket, hogy sokan milyen kicsinyes dolgokban látjuk a problémát.

A tökéletesen megszerkesztett műsor és a néha túlhangsúlyozott előadásmód végig fenntartotta figyelmünket. A kellő pillanatban elcsattant poénok nevetésre sarkalltak bennünket, de több alkalommal a feszültség - amely szinte tapintható volt -  oldását szolgálták.

Beleláthattunk abba is, hogy milyen trükköket kellett azért bevetni, hogy olyan helyekre is bejuthassanak, ahová más nem: Tvrtko belebújt más személy bőrébe - akár egy segélyszervezet aktivistájaként vagy orosz tolmácsként kellett eladnia magát, a végső esetben korrupciót is alkalmazva. Így volt ez Toma András, az utolsó orosz hadifogoly esetében is, ahova az elmegyógyintézetbe való bejutás érdekében folyamodott ehhez. Mesélt arról is, hogy sikerült előhívni András bácsi emlékeit és így megtalálni a családját.

A hétköznapi hősökről is szólt, így Weisz Fanniról, a siket szépségkirálynőről, akinek önbizalmát - amelyet alkoholista édesapja és bántalmazásai miatt elvesztett -, mint jóbarát és pótapa olyan mértékben adta vissza, hogy saját hangján szólalt meg a parlamentben.

Beszélt Nick Vujicsicsról, a genetikai hiba folytán kéz és láb nélküli emberről, aki így is körbeutazta a világot, s sugározza az emberek felé a boldogságot. Így is lehet valaki boldog!  

Majd egy kislány bőrébe bújhattunk, akinek az üldöztetés és a menekülttábor volt a sorsa, mert édesapját - aki 56-os menekült volt - a bőrszíne miatt kivégezték. Ezt a lányt Gambián keresztül tudták Tvrtkóék kimenekíteni, miközben felkutatták az itthoni rokonokat. A lány hazahozatalának körülményeit, a halottnak hitt testvérrel való találkozását és a magyarországi rokonokat végigkövethettük egy rövid filmbejátszásban is.

Nevetve hallgattuk annak a félig magyar, félig kongói, Magyarországon élő fiatalembernek a történetét, akinek a vágya az volt, hogy kijusson az olimpiára. Tvtrkóval ezt is megcsinálták. Mivel Kongóban nincs vívó, így mint kongói állampolgárt benevezték az olimpiára és kijutott. Majd utána a téli olimpiára is, mivel Kongóban síelőből is kevés van! Mit véghez nem lehet vinni egy kis elhatározással, kapcsolatokkal?

Elképedve hallgattuk Kerri Strug amerikai tornászlány történetét, aki hitt az álmaiban, annak ellenére, hogy az alkata nem volt megfelelő ahhoz, hogy kiváló tornász válhasson belőle. Kitartása és a hite segítette abban, hogy felépült egy tornabaleset után, és rá két évre - az 1996-os atlantai olimpián - megszerezte az amerikai tornászoknak az aranyérmet. Az ő ugrásán múlott, hogy milyen helyezést ér el a csapat: első ugrása alkalmával kiment a bokája, szalagszakadást szenvedett. Könnyeivel küszködött. Lábra állni is alig bírt. Egy pillanat alatt szállt el egész Amerika reménye. Kerri súlyosan megsérült, mindenki azt gondolta, hogy nem fog nekifutni a második ugrásnak. Aztán csak azt lehetett látni, hogy Kerri és Károlyi Béla, az amerikai csapat edzője csöndben beszélgetni kezdtek valamiről. Senki sem tudta, hogyan tovább, de megtörtént a csoda! A csarnokban közel 20 ezer ember, a tévék előtt pedig a fél világ dermedt kővé, amikor az apró termetű kislány visszabotorkált a kiinduló helyére, jelezve: hogy készen áll az utolsó ugrásra. Az ugrásra, ami talán meghozza az USA számára az aranyérmet. Kerri többször kinézett edzőjére, Károlyi pedig ezt kiabálta neki: "You can do it!"  (Meg tudod csinálni!)

Kerri szakadt szalagjaival nekifutott, csak az edzésen gyakorolt kombinációt ugrotta meg, a szabály által előírt egy másodpercre beleállt az érkezésbe, majd összeesett. Az aranyat a dobogó legmagasabb fokán Károlyi Béla ölében vette át, ahonnan műteni vitték. USA először szerzett tornában aranyérmet, mindenki rettentő büszke volt Kerri Strugra, aki bár többet nem tornászott, de amikor kellett, megcsinálta! Valóra váltotta saját maga és egész Amerika álmát.

Az előadás végén 10 percre elsötétedett a terem és már nemcsak hallhattuk, hanem láthattuk is rövid bejátszásban a riportalanyokat, a helyszíneket és természetesen magát Tvtrkót a kezdetektől és a családja körében, akiktől az erőt és biztatást kapja!

Az előadás számos üzenetet hordozott magában, többek közt megerősített bennünket abban, hogy kitartással mire juthatunk, megláttatta, hogy felesleges elmerülnünk a szürke hétköznapok világában! Amit Tvrtko a program elején kért, hogy csak az tapsoljon, aki több lett ezzel az előadással, azt a közönség betartotta: hosszú ideig állva tapsolta meg a pokoli és angyali sztorik gazdáját.

S, hogy vittünk magunkkal valamit, mi sem jelezte jobban, mint az, hogy a műsort követő dedikáláson az egyik édesanya a drogelvonón lévő gyermekének a következő üzenetet íratta be Tvrtkóval: „ meg tudod csinálni"

Igen, meg tudjuk csinálni!

/Fotónk a soproni előadáson készült/