Erdélyi élmények: a Madarasi-Hargita
Képgaléria megtekintése2021.07.19. - 00:45 | Misel
A Hargita vulkáni hegyvonulat Erdélyben, a Keleti-Kárpátokban. Határai északon a Libán-tető, keleten a Csíki-medence, délkeleten a Torjai-hágó, délen a Hatod-hágó, nyugaton a Görgény-Hargita-fennsík. A hegyvonulat hossza a gerinc mentén mintegy 70 kilométer, szélessége 20-25 kilométer. Amiről most szót ejtek, az a Központi-Hargita részét képező, és egyben a legmagasabb pontját jelentő Madaras-Hargita a maga 1801 méter magasával.
Kultikus hely és zarándokutak célpontja. Amellett, hogy kitűnő kirándulóhely, ahonnan festői kilátás nyílik a környező, kékbe merülő hegyekre, egyben a történelmi határ legkeletibb pontja is. Éppen ez a tény teszi aztán, hogy az ide látogató magyarok nemcsak felkaptatnak a köves úton is jól megközelíthető csúcsig, hanem emléket is akarnak hagyni maguk után. A turul szobros emlékmű mögött valóságos kopjafaerdő fogadja a látogatókat, számukat mintegy 300-ra becsülik. Természetesen, mint minden hazánkfiára, erősen hat a szívünkre a látvány, és nemzeti érzéseket kelt a közömbösebb lelkekben is.
A kopjafákon, melyek igazából a halál jelképei, itt mindenütt piros-fehér-zöld szalagok lengenek, apró táblácskák, feliratok, idézetek láthatók. Emlékművek, melyek kőből rakott apró kupacoktól a méteres oszlopokig mindenfélék. Mi is meghatódtunk a látványtól, és magunk is elhelyeztük szalagjainkat az ismerősök által állított kopjafán éppúgy, ahogy a turul szobor alatt. Amikor ott jártunk, szokatlanul szép volt az idő, és ragyogóan, melegen sütött a nap, ami itt fenn elég ritkaságnak számít. Egyre-másra hallottunk magyar szót, köszöntöttük egymást, beszédbe elegyedtünk, valamiféle megrendüléssel a hely és a találkozás miatt, eltöltődve ünnepélyességgel és nemzeti büszkeséggel.
Ami nekünk, magyaroknak zarándokhely, az a helyieknek természetvédelem alatt álló táj. Nemrég hallottam, hogy bizony komoly konfliktusok forrása lett az egyre szaporodó kopjafák erdeje. A terület tulajdonviszonyai is zavarosak egyelőre: egy része a csíkmadarasi közbirtokosságé, másik része még „per alatt van", jogos visszaigénylője Ugron Istvánné Bánffy Mária. Míg az előzők hajlanának a kialakult helyzet elfogadására némi korlátozással, addig az Ugron család ragaszkodik a hely eredeti állapotának visszaállításához. Utóbbit támogatják a környezetvédők is, tekintve, hogy Natura 2000-es terület, és mert elvárásuk szerint úgy illik járni a természetben, hogy a lehető legkisebb nyomot hagyjuk benne. Ezzel az érvvel, persze, nehéz lenne vitába szállni...
Több alkalommal is történt egyeztetés a felek között, de megegyezés nem született. Tulajdonképpen még a turizmusból élők is az érintetlenségben meghagyott tető mellett érvelnek, és történészi vélemények is amellett szólnak, hogy igazából nincs a helynek történelmi jelentősége, tehát emlékhellyé tenni sem érdemes. Végül felmerült egy olyan megoldási ötlet, miszerint csak a szentegyházi, a zetelaki, a kápolnásfalui és a csíkmadarasi kereszt maradhatna, valamint az egykori vármegyéket szimbolizáló 64 kopjafa a csúcson, de végső döntés még nem született az ügyben.
Addig is, ha valaki Erdélyországban járna, semmiképpen ne hagyja ki a felkeresésre érdemes helyek közül, mert életre szóló élményben lesz része!
Kapcsolódó írásaink:
"Nemessé tehet a király, de székellyé csak az Isten!" - Barangolás Erdélyben
2021.07.13. - 07:25 | Misel
Ahogyan minden muzulmánnak életében legalább egyszer el kell zarándokolnia Mekkába, úgy minden magyar ember számára üdvös lenne megjárni Erdélyországot. Aztán ha eljutott oda, valószínűleg visszatér, ha teheti, mert nemcsak a hely szépsége, a helyiek vendégszeretete ragadja meg az embert, hanem az a fájdalmas felismerés is eltöltheti, hogy idehaza milyen restanciában vagyunk hazaszeretet dolgában, és nem árt néha leckét kapni belőle a szomszédban.
Erdélyi arcok, emberi sorsok: az idegenvezető és a rezesember
2021.07.14. - 07:15 | Misel
Amikor utazom, vagy idegen földön járok, érdekel minden, ami más, a mi kultúránktól eltérő, ami régi. Én is afféle vagyok, aki bedugja az orrát az összes várkapun, múzeum- és templomajtón. Mégis, bárhol vagyok is, leginkább az arcok ragadnak meg, a tekintetek. Erdélyi utamról két igazán eltérőt hoztam most.
Nem érdemes medvével vitatkozni, mert úgyis félbeszakít! - Medvék Erdélyben
2021.07.15. - 07:15 | Misel
A medve nagyon szép állat, kedves pofijának, bumfordi alakjának ki tudna ellenállni? A valóságban azonban a medve nem játék, hanem egy 300-400 kilós vadállat, aki emberre, állatra egyaránt veszélyes lehet. Ha viccesen akarnám elvenni a dolog élét, azt is mondhatnám, hogy nem érdemes a medvével vitatkozni, mert úgyis félbeszakít! Erdélyben jó párat lencsevégre kaptam.
"Házad lehet bárhol, de hazád csak itt" - Székelykapuk Erdélyben
2021.07.16. - 07:20 | Misel
Aligha van emblematikusabb tárgya Erdélynek, mint a mindenütt megtalálható székelykapu. Ázsiából eredeztetik, ahonnan az elvándorló hun, avar, magyar, török és egyéb törzsek terjesztették el a népvándorlásuk útvonalán, elterjedése éppen ezért a hunok által benépesített Székelyföldön a legjellemzőbb.
Erdélyi élmények: Petőfi körtefája
2021.07.17. - 01:00 | Misel
A legenda, amely vallási témájú kisepikai mű volt valaha, az újkori időkben a nem bizonyítható, de nagy populáris érdeklődésre számot tartó, félig igaz történetet jelenti. Ezek a legendák éltetik aztán az emlékezetet, meséjükkel elringatják képzeletünket, és visszarepítenek régi korok, hősök, és a gyermekkor világába. Ilyen legenda fűződik a Székelykeresztúron található Petőfi körtefájához is.
Új hozzászólás