Klára Magyarkirályfalván született, egy kicsinyke településen Erdélyországban, Marosvásárhely mellett. Személyisége, elszántsága is itt fejlődött ki, egészen 1990-ig, amíg a nemzetiségi konfliktusok miatt háborús helyzet nem lett szülőföldjén. Az új élet reményében jöttek Magyarországra férjével és fiával. Dolgozni akartak, nem kegyelemkenyeret. Aztán jött a törés, a férje egy augusztusi napon elhunyt, kettesben maradtak fiával. Az ősz, az egyre sötétebbé váló esték nem segítettek a magányon, így ezek az órák váltak a sütés idejévé, hiszen a közelgő karácsony is arra ösztönözte, hogy meleg illatokkal teljen meg a ház. Klára mindig is nagyon jól és nagyon szépen sütött, már lánykorában is csodák kerültek ki a keze alól, akkor is, amikor zavargások voltak az utcákon, lőttek, dübörögtek a harckocsik. Akkor ez a tevékenység talán menekülés volt a valóságból, mára pedig igazi, alkotó valóság lett belőle.

Ahogy ő mondja: műhelyük a konyhaasztal, a sütés pedig két, egyszerű, háztartási tűzhellyel történik. Az első sütések folyóiratokban fellelt receptek alapján készültek, aztán folyamatosan képezte magát.  A máz, a royal icing készítését cserszegtomaji mesterétől tanulta, aki ebben világelső, de emellett sok minden mást is elsajátított tőle.

Szinte nincs olyan nap, hogy ne foglalkozna mézeskalácsozással. Gyúr, formáz, szaggat, süt, díszít és persze csomagol is. Ha valamiért egy nap mégis kimarad, máris hiányzik neki a sütés.

Mára már nem csak a karácsonyt várva, vagy éppen a téli ünnepekre készülnek a mézesek. Klára kifogyhatatlan ötletekből, így már több jeles naphoz kapcsolódva is megjelennek süteményei. Sorra kerülnek ki keze alól a húsvéti mézesek, de sokat készít ballagásokra, születésnapokra, névnapokra, hangsúlyosabb vallási ünnepekre, így például első áldozásra, bérmálásra, konfirmálásra, vagy éppen baráti találkozókra. Egyre gyakoribb az is, hogy ifjú házasok esküvőjük emlékére ajándékozzák a násznépnek.

Személyes ajándékokat is készít, így került fel termékei palettájára a díszdoboz, amelyet a megrendelő elképzelése szerint díszít, de gyakran mondják neki azt is, hogy teljes egészében rábízzák, mert bíznak az ízlésében. Mindegy egyes, a keze alól kikerülő darab tökéletes, mindegy, hogy kétszáz egyforma kiskacsáról vagy egyedi Adventi asztali díszről van szó.

"Ezek a mézeskalácsok különleges értéket képviselnek, jóval túlmutatnak az egykori mézesbábosok kézműves termékein. Formájuk, mintakincsük, kidolgozottságuk művészi alkotásokká teszik azokat. Dísztárgyaknak készülnek, de minden egyes darab ehető. No, de kinek volna szíve beleharapni egy ilyen csodába? Nem véletlen, hogy emlékként őrizzük azokat sokáig, így különösen értékesek azok, amelyeken szépen rótt betűkkel azt is feltünteti, milyen alkalomból készültek. Persze, nem feledkezhetünk meg azokról a darabokról sem, amelyek kifejezetten étkezési céllal készültek, pontosabban ünnepi ínyencségnek. Klára ilyenkor, karácsony környékén rengeteget készít egyszerűbb, ám mindig díszített apró figurákból is, amelyek egy-egy család ünnepi asztalára kerülnek" - említett tárlatnyitó gondolatai között H. Vörös Márta igazgató.

Klára azt mondja, nem ördöngösség a tészta elkészítése és sütése, mindennek a titka a jó recept. Ha az megvan, elrontani sem lehet. Mondja ő.

"Én pedig azt mondom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Bizonyára sokan vannak olyanok, mint én, akik megpróbálkoztunk már többször a mézeskalács sütésével, de vagy szétfolyt, vagy kemény lett, mint a kő, vagy tört a tészta aprócska darabokra, vagy beleremegtünk a nyújtásba. Aztán ha mégis, valami vállalható alakzatot sikerült kivennünk a sütőből, egészen biztos, hogy a díszítés lett csálé, elcsúszott. Már, ha egyáltalán a tésztán maradt. Mert van, hogy lefolyik. Hogy lepereg. Hogy beissza a tészta. Hogy reped, hogy törik.... Aztán hagyjuk az egészet a csudába és gyönyörű rumos-mézes golyóink lesznek, kókuszba forgatva. Nos, ilyenkor áldás nekünk Sesták Kláránk. Mert neki nem törik, nem folyik, nem ragad. És megkérjük... Ő pedig, ha ereje és tűzhelyének kapacitása engedi, megsüti.

A mézeskalács története

A méz sokáig pótolhatatlan édesítőszer volt, az egyik legértékesebb alapanyagként tekintettek rá. Ezért megbecsülték, nagy jelentőséget, sőt misztikus erőt is tulajdonítottak neki. Régészeti leletek azt bizonyítják, hogy már az ókorban is használták a mézet tészták, sütemények, lepények készítéséhez. Az első mézeskalács feltehetően mézből, lisztből, vízből kevert kása volt, amelyet forró kövön szárítottak.

Az ókori görögök a halottaik szájába is mézes süteményt tettek, ezzel engesztelték ki az alvilág szigorú őrét, Kerberoszt, a háromfejű kutyát, akinek nyaka körül kígyók tekeregnek. De Pallas Athéné templomát őrző sárkánykígyót is mézeskaláccsal táplálták.

Más ásatások során találtak mézesbábokat is, amelyeket az ókori rómaiak az isteneknek sütöttek felajánlásként. Ezeket általában állatformára sütötték és az igazi állatok helyett „áldozták" az isteneiknek.

Magyarországon az aquincumi ásatások során is találtak több mézeskalács-sütésre használt, égetett cserépformát.

A mivel a méz drága volt, csak ünnepekkor készítettek belőle süteményt. Az 1200-as évektől vallásos tárgyú figurákat, életképeket ábrázoló mézeskalácsokat készítettek.

Úgy tartják, hogy az Árpád-házi királyok idején a saját méhészettel rendelkező kolostorokban, később az azok körül kialakult településeken készítettek méhviaszfigurákat, mézes italokat és mézes süteményeket. Mátyás király idején a fűszerekhez bécsi közvetítéssel jutottak a mézeskalácsosok.

Később „mézesbábos" céhek alakultak ki, amelyek díszítéseket készítettek a süteményekre, így azok kedvelt ajándékká váltak.

A magyarországi mézeskalácsos céhek a XVII. század elején német és osztrák hatásra alakultak ki.

A mézeskalács kialakításához és díszítéséhez használt formák általában keményfából készültek és ütőfának hívták őket. Ezeket a kézművesmesterek vagy segédjeik faragták. Legjellegzetesebb formák a kerek alakú tányérok, a lovast ábrázoló huszárok, a pólyás babák, valamint a szívalakúak voltak. A XIX. századtól jelentek meg a híres betyárok ábrázolásai, mivel ekkor már a vásárlóközönség főleg parasztokból állt.

A nagy, színes, tükrös szívek a vidéki fiatalság szerelmi ajándékai közé tartoztak, melyeket vásárokon, búcsúkon és piacokon árusítottak. Hasonló népszerűségnek örvendtek a pólyásbabák vagy huszárok figurái amellett, hogy a vallási kegyhelyeken mézeskalácsból készült olvasókat, füzéreket is árusítottak. A díszítésnek is megvolt a maga szimbolikája. Például a dekorációként használt cukorrózsák a szerelmet, a nefelejcsvirágok pedig a hűséget jelképezték.

A mézeskalácsház és a gonosz boszorka meséje valós történeten alapul

A mézeskalácsházikók igazi különlegességnek számítanak, akár dekorációnak szeretnénk az ünnepekre, akár későbbi elfogyasztásra szánjuk, de vajon miért készítjük ilyenkor. Honnan ered ez a szokás?

A magyarázat nem mindennapi; A Grimm testvérek gyűjtése által világhírűvé lett a mese, amiben a gonosz boszorka az erdei mézeskalács házikóba csalja a testvérpárt, Jancsit és Juliskát. A történet eredete a 17. századra nyúlik vissza, valós főszereplője egy Katherina Shrader nevű mézeskalács készítő, akinek erdei háza egy jól menő sütöde volt. Egy korábbi udvarlója, aki maga is mézeskalács készítő volt, bosszúból boszorkányság vádjával feljelentette az asszonyt. A boszorkányperben a nő ellen felhozott vádak között az is szerepelt, hogy férfiakat csal a házába, hogy felhizlalja őket. Katherinát börtönbe csukták, kínvallatással próbálták kiszedni belőle a vallomást, de ő minden vádat tagadott, végül felmentették. Vádlója, Hans Malzer azonban nem nyugodott bele az ítéletbe, s egy alkalommal húgával ellátogatott Katherina házába, megölte az asszonyt, és hogy a holttestet eltüntesse, az egyik kemencébe vetette. Így lett a középkori bűntényből előbb horrorisztikus mese, majd a karácsonyi készülődés egyik romantikus eleme.

Jó, ha tudjuk:

A mézeskalács és a puszedli nem egy és ugyanaz. Az utóbbi egy kerek barna tészta, általában díszítés nélkül. De volt, hogy egyszerűen csak villával készítettek rá díszítést.

A mézesbáb tulajdonképpen egy pólyást ábrázoló mézeskalács baba, amit régen a legények a lányoknak vettek. A báb tésztája általában sokkal vastagabb.

Régen nagyon sok bölcsőt csináltak mézeskalácsból, ma már ez a forma szinte alig fellelhető. Ugyanez igaz a csizmára, papucsra, kocsira, hintóra, ollóra, oroszlánra, órára, pipára, puskára, sellőre, szivarra

Cigánynak a kissé megégett mézeskalácstésztát szokták nevezni.

A csipke, a csipkézés a mézeskalács szélén lévő hullámos díszítés (a tányéron és a szíven van például).

A drukkolóval a sima tészta felületét díszítették és elsősorban Nyíregyházán volt elterjedt. Fejet nyomtak vele leginkább.

A pudli az a kisasztal volt, amelyen a mézeskalácsos a vásárokon árult.

Az úgynevezett burgonyacukorral készült eiz a piros, tükrös szív felületének díszítőanyaga. Általában a gárbdeszkán eizolták a szíveket.

Régen a mézeskalácsosok a tészta formára vágására, alakítására a kibökni szót használták.

Lengolni egyet jelentett a tészta kinyújtásával.

Margaróni egy olyan sütemény, amelyet a mézeskalácsosok kvázi cukrászsüteményként árultak és ma mandula- vagy mogyorós-, dióscsóknak mondanánk.

Az offer egy mézeskalácsosok által készített viasz fogadalmi tárgy. Általában Máriapócson árulták.

Öregségi sorrend. Nem volt kérdés a vásárokban, hogy kinek milyen helye van és hol, hiszen az árukat általában az iparengedély kiadásának sorrendjében pakolták le.

A riszálás (liszt dörzsöléssel történő tisztítása), a ramflizás (recés végű díszítőkinyomóval dolgozni), snurfol (összeugrik a tészta), streiholás (az eizolt tészta díszítésének első lépése) mind-mind mézeskalácsos munkához köthető kifejezés.