Büki László

Én kicsit mondok, mert mindenki más nagyot mond(ott)...
Először egy személyes élményt emelnék ki, ami nekem nemcsak kulturális esemény volt, hanem fotóélmény és egyben zarándokhely is. Ez pedig a Szent Márton temető. Az itt eltöltött 5 alkalom közel 15-20 órája, Torjay Valter helytörténeti tényfeltárása és anekdotázása, valamint a műemlékjellegű sírkert látványa olyan kulturális lábnyomot hagyott maga után, aminél nagyobbat csak Ötzi tudna. Személyesen.
A másik kiemelkedő kulturális esemény Michael Flatley ír táncshow-ja volt az Arena Savariában, elsősorban azért, mert egyhamar nem fogok ehhez hasonló fénypompával és virtuozitással elegy táncshow-t látni. Szombathely igazán szerencsés lehet, hogy befogadhatta Michael Flatley társulatát, és belecsöppenhetett a kelta mondavilág tánccal és lenyűgöző látványossággal elmesélt titkaiba.
A harmadik pedig a szívemcsücske velemi Gesztenyeünnep, ami egy Mini Kapolcs, hömpölygő tömeggel, pikk-pakk parkolással, jófajta portékákkal, felülmúlhatatlan forralt bor-sült gesztenye párossal, meseszerető felnőttekkel, felnőttszerető mesékkel, koncertekkel - egy háromgenerációs fesztivál.

dART

Természetesen megkerülhetetlenül a nyárvégi Savaria Karnevál - méretével, sokszínűségével. Mindenki megtalálhatta az ízlésnek megfelelő előadást, rendezvényt, performance-t. Tetszett, hogy voltak újdonságok (diadalív, szobrok), hogy figyelembe vették a karneválkártyához kötődő ellenérzéseket, és nem erőltették.
A legnagyobb érdeklődést kiváltó jelmezes felvonulásra azonban ráférne némi vérfrissítés. Jó volt benne, hogy a korábbiakkal ellentétben nem nyúlt hosszúra, mint a rétestészta, így az útvonal második felénél helyetfoglalókhoz viszonylag gyorsan elért a menet. Célszerű lenne csökkenteni a helykitöltő római- és barokk-kori polgárok számát. Talán kevesebb (költséges) vendéglégiós is elég volna. A vendégek nagy része helyi, vagy környékbeli, akik miatt a legiósok frissíthetnének a szokásos „pajzsütögetéses" produkciójukon. Akár felderítők bevetésével, akik vonulás előtt feltérképeznék az útvonalat (ez enyhíthetné a várakozás perceit), vagy különféle harci alakzatot mutatnának be, menetelés közben, de a sikeres háremrablás egyes elemei is beépíthetők lennének a menetbe.
A kb. 6-7 évvel ezelőtti felvonuláson léptek fel afrikai táncosok fűszoknyában dobokkal, akik táncukkal valami hihetetlen hangulatot csináltak. Talán kissé nehezen volt illeszthető a karnevál történelmi koncepciójába, de akiknek mosolyt, jókedvet varázsoltak az arcára, azok ezt nem firtatták. A karneváli hangulathoz viszont illik. Ha egyszer egy brazil szambatáncosnő csapat vonulna táncolva a menetben, az lenne a csúcs. De azt se bánná senki, ha kubaiak lennének, vagy akár valamelyik szombathelyi tánciskola növendékei. A belső Uránia udvaron tavaly hatalmas tömeget vonzott a salsa oktatás, meg sem számlálható a neves helyi táncoktatók száma (klasszikus, latin, hastánc, zumba stb), Szombathely tánctársadalmára lehetne építeni.

Szerintem az év legkiemelkedőbb kulturális eseményei közé tartozott a júniusi MediaWave Fesztivál, ami a rendezvény idejére Szombathelyre irányította az országos média szemét. A júniusi médiahullám után azonban nem maradtunk sokáig fesztivál nélkül, hisz július végén a sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál nyitotta meg kapuit, majd augusztusban a megye legrégebbi történelmi fesztiválja, a Savaria Karnevál, melynek sikere továbbra is töretlen. A sokszínű forgatag, a rengeteg program és persze a karneváli hangulat mindig magával ragadja az embert, akármennyire is tiltakozik ellene. E három kulturális esemény közül azonban nem tudnék kiemelni egyet se, mindegyik épp annyira volt kiemelkedő, mint a másik kettő.

A legkiemelkedőbb esemény, (de inkább eseménysorozat) számomra a Kőszegi Várszínház volt 2011-ben. A szabadtéri előadások hangulata valahogy mindig kicsit más, kicsit jobb. A teljesség igénye nélkül felüdítő szórakozást nyújtott a Sörgyári Capriccio, a Hair, vagy a jampi életérzés a '60-as évekből, a Made in Hungária is. Nagyszerű szervezés, jól összeválogatott darabok, kulturális táplálkozás fülledt nyári estékre. Alig várom a következő évadot!  

A Hiperkarma moziaulás koncertje. Miért? Ezért: "Lehetne nagy szavakat. Mondhatnánk: kultzenekar. Sokaknak dob+basszus. Nekünk Lidocain. Érzéstelenítő szív(ritmus)zavarokra. Sosem voltunk senkik, mindenhonnan jöttünk. Sokan. Magára váratott pillanat lett valós, hat év elteltével. Láttam, hallottam, remegtem, kiabáltam. Kiabáltunk. Csak az kiabál, aki fél?" 

2011. december 17-én a VAD FRUTTIK-koncert az AGORA - Savaria Filmszínházban. A zenekar három éve a semmiből tűnt fel, és ebben az évben óriásit fejlődtek hangzásban. és népszerűségben is. Ahogy a koncert után írtuk: "A Fruttikból jön valami elemi. A sok átlátszó, üres négyakkordokat stílusosan értelmetlen szövegekkel megerőszakoló, divatból fenntartott zenekar azt a hangulatot törekszik izzadsággal elérni, amit a Vad Fruttik alsóhangon kiránt a sejhajából."

Habár a Csík zenekar nem mondható éppen könnyűzenének, de mostanában mégiscsak abba a kategóriába sorolják. Tegyük hozzá: valószínűleg ez is fogja több-kevesebb idő után a vesztét okozni. Ezzel szemben viszont azt mondanám, hogy a Csík zenekar olyan adventi koncertet adott decemberben, a szombathelyi Székesegyházban, hogy az csak kevés zenekarnak adatik meg. Az adventi koncert magával ragadott és visszahozta a régi zenekarról őrzött emlékeket - nem voltak benne popcsapatok átdolgozásai, csupán saját és alkalomhoz illő dalok kerültek a repertoárba, ezzel kiérdemelve nálam az év könnyűzenei koncertjét, még akkor is, ha nem kimondottan könnyűzenei együttesről beszélünk.

Nem néztem vissza, de szerintem minden évben a Lamantin Jazz Fesztivált írom ide, ami Szombathely legpiacképesebb kulturális exportcikke a Mediawave mellett. Idén az első nap különösen kedves volt számomra. Ezért: "Két okból is feledhetetlen este volt a június 22-i: elsősorban a koncertek nyújtotta zenei élmény, másodsorban pedig egy Leslie-effektes Hammond B3-as orgona miatt, melyet nem mindennap lát teljes valójában halandó zenebarát.

A Mediawave-t emelném ki, nem egy produkciót, hanem az egész rendezvényt. Akkora koncert-, kiállítás-, és filmdömping volt június elején Szombathelyen, ami arra az egy hétre Magyarország kulturális fővárosává emelte. Országos sajtót kapott, legtöbb napi-, és hetilap beszámolt a 'véves' kultúrtörténésekről. Soha nem hallott együttesek, szólisták léptek fel, és nemcsak koncerttermekben, hanem a város Fő terén is.

Ha a „komolyabb" zenei műfajok vízére evezünk, akkor véleményem szerint a Benkó Dixieland Band március végi, szombathelyi koncertje vitte el a pálmát. Ha átnézünk a nagybőgő másik oldalára is, akkor kiemelkedőnek tartom a szeptember végén, Sárváron rendezett rockabilly-bulit - a Wild Tiger Night-ot. Kiváló zenekarok és a pinup lányok divatbemutatója fémjelezte az estét.

A komolyzenei előadások közül a Varázsfuvola vitte a prímet. Profi előadók, fantasztikus látványvilág, kitűnő helyszín. Az Iseum újra régi fényében tündökölhetett, és egy álom vált valóra. Az Éj Királynője szerepében Miklósa Erika lépett színpadra, aki szinte fél világot bejárta már. Színvonalas produkció, igényes köntösben, reméljük idén is sikerül kihasználni az Iseum-kert nyújtotta új lehetőségeket.  

Hezitáltam a Chicago és a Mediawave-n fellépett Béres Márta one girl show-ja közt, végül utóbbi mellbedobással villantott Roxie Hart-nak. Szóval Béres Márta. Kuriózum. Egyszerláthatós. Marylin Monroe, a szado, a pornó, avagy egy szerethető, izgalmas utazást láttunk a túlzások és realitások talaján.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Chicago című előadásának premierje okozta számomra a 2011-es év kulturális csúcsélményét. A darab kitűnően lett „összerakva", a rendezés, színészeink lelkes játéka, éneke, tánca, jelmeze, a koreoráfia mind-mind csillagos ötös. A musical annyira pörög a színpadon, hogy a teljes befogadáshoz többszöri megtekintés kell, és mindig újat fog nyújtani.
Kiemelném még a 2011. szeptember 11-én, a Magyar Dal Napján előadott Magma Tűzszínház: Galagonya című táncszínházát. A Savaria Karneválon a szombat esti vihar miatt elmaradt előadást szép számú közönség nézte végig Szombathely Fő terén. Drávai Zója és Farkas Linda tűztáncosok elvarázsolták a publikumot, a zene a tánc és a különleges jelmezek pedig egy mesevilágba repítették a nézőket.

Az Ungaresca Táncegyüttes évzáró gálájára tenném a voksomat. Előadásuk minden pillanatomat a színpadra szegezte.

Nagy meglepetést okozott az Weöres Sándor színház Chicago című előadása. Nem is terveztem megnézni a darabot, mivel nem igazán ragad magával a kor hangulata, mégis a véletlen folytán két jegyhez jutottam az egyik előadásra. Nagyon „egyben volt" a produkció, annak ellenére, hogy Velma szerepét éppen Tánczos Adrienn játszotta, (az eredeti szereposztásban Fekete Linda szerepelt) aki csupán néhány nap gyakorlás után lépett színpadra a társulattal. A darab minden perce leköt és élvezhető, nem érdemes kihagyni!

Kettőt mondok, és annyi is lesz belőle. Elsőként az Irokéz Galéria utolsó tárlatát említeném, amit Vida Gabi szavaival indokolnék: "A Thököly utca közepén volt egy biztos pont, ahova ha az ember feljárt, biztosan "képben" maradt. Mind kortárs művészeti szempontból, mind pedig közösségileg is. Úgy néz ki, többé ez már nem lesz így. Ez sem. Lovas Ilona tárlata volt az Irokéz Galéria „utolsó tangója".
Másodikként az MMIK december végi EGY E'stés tárlatát, melyen helyi alkotóművészek valódi és ízalkotásaival kerülhettünk közelebbi kapcsolatba. Utóbbival közvetlen kapcsolatba, ugyanis a tárlatnyitó után elfogyaszthattuk a galériahosszon szemet és ínyt csiklandozó étkeket.

Robert Capa Képtárbeli tárlata, január végén. Sokan megtanulták tőle, hogyan kell az elfelejtett embereket felejthetetlenül megörökíteni. Fotográfusi nagysága abban is rejlett, hogy a háború arctalanságában is arcot adott az embereknek. Elég közel volt a katonákhoz, a civilekhez, a megörökítendő pillanatokhoz. 50-70 év távolából, közeli tükörben mutatva tárta elénk a katonaélet pillanatait, a híres és névtelen katonák fronton és a front mögött megkeresett emberi arcát. Közvetlen, együttérző képkockái a civilek szenvedéseiről, majd a borzalmakból újjáéledő hétköznapi élet mozzanatairól, arcairól az élet igenléséről, a háború tagadásáról szólnak. Fotói által kiemelkedő jelentőségű kortörténeti tárlat jutott el Szombathelyre.

Fotósként Szipál Martin és tanítványainak tárlatát emelném ki, ami március 24-én nyílt meg a Képtárban. Óriási megtiszteltetés a városnak, hogy a fotóművészet egyik emblematikus figurája itt állította ki műveit, és mutatta be tanítványait. Szombathely egyébként azért is bírt kiemelt fontossággal az életében, mert annak idején, 1956-ban a városon keresztül távozott az országból a tengerentúlra, a siker és a csillogás felé.