Az NYME Savaria Egyetemi Központ könyvtára a Márai-program támogatásával négy előadásból álló sorozatot indított, Ínyencségek korunk szellemi kínálatából címmel. Első alkalommal március 20-án Lackó Krisztinával beszélgetett Balázs Géza egyetemi tanár a magyar helyesírásról. Laczkó Krisztina az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Mai Magyar Nyelv Tanszékén egyetemi docensként dolgozik, az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának tagja. Oktatómunkájában leíró grammatikával foglalkozik: morfológiával, szófajtannal, szintaxissal, és tagja az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékén működő funkcionális-kognitív nyelvészeti műhelynek. 2004-ben jelent meg az Osiris Kiadó gondozásában a Mártonfi Attilával közösen készített könyve, a Helyesírás. A könyv a Magyar Nyelv Kézikönyvtára című tízkötetes sorozat első könyve. A könyvsorozat célja a magyar nyelv teljes bemutatása. A kötet két részből áll: egy magyarázó, leíró részből, és egy szótárból. A tanácsadó az 1984-es szabályzatot veszi alapul - mivel ezt használjuk most is -, a helyesírás különböző kérdéseiben igazítja el az olvasót. 

Balázs Géza érdekességképpen elmesélte, hogy az első magyar írott szabályzat 1832-ben született, Vörösmartyék idejében, ám ez nem egy átfogó, az egész lakosságra kiterjedő szabályozás volt, csupán az elit, az írással foglalkozó réteget érintette. A Magyar helyesirás' és szóragasztás' főbb szabályai címmel jelentette meg a Magyar Tudós Társaság a korszakhatárnak tekintett kiadványát, hiszen az azt megelőző korszakot a régi magyar helyesírásnak, az azt követőt pedig mai magyar helyesírásnak tekintjük. Ekkoriban dúlt a jottista-ypszilonista háború, vagyis a szóelemzés vagy a kiejtés elve érvényesüljön a helyesírásban. Például a kertje szót úgy írjuk-e, hogy kertje vagy kerttye.

A Magyar helyesírás szabályai című kötet legutóbbi, 11. kiadása tehát 1984-ben jelent meg. Készülőben van az új, a 12. kiadás, melyben néhány változtatást hajtottak végre. Időszerűvé vált az új kötet megjelenése, hiszen a nyelv nem statikus rendszer, a társadalomba beágyazottan él, tehát követnie kell annak változásait. A technika korában ugyanolyan szükségünk van a nyelvre, sőt mivel az interneten az írás maradt az egyik fő kommunikációs eszköz (email, chat), az írás presztízs értékűvé vált. Egy ismeretlen ember, akiről szinte semmit sem tudok, a helyesírásával árulja el magáról, hogy kicsoda. Magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, ha képtelen alapvető szavakat helyesen leírni. Természetes kialakult a net nyelve a maga rövidítéseivel és összevonásaival, de Laczkó Judit szerint ez nem rontja el a helyesírásra való képességünket. Egy kommentben helyénvaló, ha valaki azt írja tetszik helyett, hogy teccik, de ilyenkor látszik, hogy csak a netes nyelvet használta. Sokkal kellemetlenebb, ha az önéletrajzunkban azt írjuk, mondjuk, hogy hosszú ideig voltam „baráccságban" X. Y-nal. Írásunk ilyenkor könnyen végezheti a szemétgyűjtőben, vagy az iratmegsemmisítőben.

A 12. kiadás tehát apróbb részekben eltér az előzőtől. A helyesírási szabályok megalkotásakor a kiejtést, a szóelemzést és a hagyományt veszik figyelembe, ugyanakkor nem elhanyagolható az egyszerűsítés sem. Ahol három azonos mássalhangzó kerül egymás mellé, ott egyszerűsítésre törekszünk. Például senki sem írja három „r"-el, hogy orra esik. De az már három „l" hogy váll-lövés, igaz, kötőjelet teszünk közé. Ilyen szó például a strucc-család, szintén kötőjellel. Az egyszerűsítés szabályi szerint összetételi határokon, vezetéknévnél, idegen tulajdonneveknél nem egyszerűsítünk. Az új szabályzat szerint a magyar tulajdonneveknél sem lesz egyszerűsítés. Szabályozásra kerülnek olyan szavak, melyekkel eddig nem foglalkoztak, például az informatika szavai, díjak nevei stb.

Egy helyesírási szabályzat szerkesztése hatalmas munkával jár. Készítői sokszor vérremenő vitákat folytatnak egy-egy szó írásáról. Például, hogy a sétálóutcát egybeírjuk, vagy különírjuk. Egybeírás, különírás nagy gondot okoz diákoknak és felnőtteknek egyaránt. Laczkó Krisztina azt javasolja, ne magoljuk be a szabályzatot, erre amúgy is képtelenek lennénk, hanem ismerjük meg az alapvető szabályokat, és tudjuk használni a könyvet, amikor szükségünk van rá. Még a nyelvész sem mindenható, volt úgy, hogy őt is megzavarták, hogy például az affektál szót hány „f"-el írjuk. Vagy említhetnénk a boros pohár esetét. Nos, külön írva egy poharat jelent, amire éppen bor cseppent. A borospohár pedig az a pohár, amiből a bort isszuk. Minden szakmának megvan a maga nyelve. Egy kartográfusnak például fontos, hogy hogyan írjuk a földrajzi neveket, de hétköznapi embernek nem kell tudni egy eldugott település folyójának a nevét. Orvosoknál egy leletben a rosszul kitett vessző akár valakinek az életébe is kerülhet. Lackó Krisztina már bírásági perben is részt vett szakértőként, szintén egy vessző miatt. Ha ismerjük az adott szakma rendszerét, szakszavait, máris könnyebbé válik a helyzetünk. Például a fekete rigó két szó, de a sárgarigót egybeírjuk. Ez azért van, mert eltérő rendszertani kategóriába tartoznak. A fekete rigó a rigófélék családjába tartozik, de a sárgarigó nem. 

A magyar nyelvre tehát szükségünk van, ne féljünk használni! Ha szükséges, használjuk a szövegszerkesztők helyesírás ellenőrzőjét, de ne tekintsük szentírásnak. Ha nem javít ki valamit, még nem biztos, hogy jó, vagy ellenkezőleg, olyan szavakat is aláhúzhat, amiket helyesen írtunk. Azt mondják, ki ahány nyelvet beszél, annyi embert ér. A legfontosabb azonban az anyanyelv ismerete.