2012. 12. hetének szombatján annak ellenére, hogy Petőfi Sándor és a magyar nép dicsőséges 1848-as történelmi tetteinek köszönhetően munkával telne a „pirosak" és „sárgák" napja, egy nem hivatalos lelki fanatizmussal átitatott munkaszüneti napra ébredhetünk majd.

Visszautalva az első két szóra, valójában mit is takar a meccshét fogalma? A meccsnap az meccsnap, mióta világ a világ, amióta elvakult szellemiséggel tudnak szorítani tömegek a sport bármely területén működő csapatnak, ez így van. A meccshéten nem csak a meccsnap más, hanem a többi hat is.

Hétfő reggel a naptár lép egy lapot, és nehéz lenne a hétvégi megbékélésből felébredt tekintettel is nem észre venni, hogy az új oldal szombatjához kicsit vastagabban, felkiáltójellel lezártan oda van satírozva: Falco-Körmend!

A meccshét nyitánya nagyjából hétfő reggel 6-7 órára tehető ezek alapján. A gyomor görcsbe rándul, a még leragadt pupillák vásznán elindul a film a csarnokban megélt atmoszféráról, a lelátó nem létező illata ismét otthont talál az „ébredő orrban", az idő elkezd megállni, lelassulnak az órák, a másodpercek versenyt futnak a csigával. Hétfőn még „csak" 5-10 telefon szól a hétvégi „ütközetről", ami nyilván a napok múlásával az adrenalin emelkedésével egyenes arányban növekszik. Kedden és szerdán a naptáron is rövidül a távolság, előjönnek az elmebajra utaló jelek, miszerint a reggeli juhbeles mellé eddig mustár volt a körítés, de a piros oldalt képviselve meccshéten azért ez mégsem járja, ketchup váltja fel a jól megszokott mechanizmust.

A másik oldal ennek ellentettjét éli meg, és ez így is van rendjén. A meccshét derekán az elmeállapot bomlását tovább tetőzi a vasúti sorompó vörösen villogó lámpájára való rácsodálkozás, hogy azon a napon ennél szebbet még nem látott az emberfia (reméljük, a közlekedési lámpa sárgája nem inspirál gáztaposásra...). Szóval kezd bonyolódni minden. A közértben a málnaszörp lesz a nyerő választás, a másik oldal a fantás üveg kupakját csavargatja ziláltan a szurker. Szerda délután ráeszmélés következik a tényre, hogy a belépőjegy még nincs odahaza a páncélszekrény lelakatolt ajtaja mögött, kapkodó telefonhívás veszi kezdetét, mikor is az ördög hangja duruzsol vissza az apró hangszóróból: elfogyott a jegy. Hirtelen Besenyő István örökzöldje képez ormótlan belső hangot: noooormális? Megkezdődik a multinacionális telefontársaságok eszement szponzorálása, vajon kinél is maradhatott jegy? Van -e olyan szellemileg (némileg) korlátozott egyén a közösségben, aki a meccshét közepén úgy dönt a briliánst érő papírdarab birtokában, hogy szombaton inkább mégis felássa a kiskertet?? Matekórán a valószínűségszámítás oktatásakor erre úgy 2 %-ot adnának, kicsit felfelé kerekítve.

De ismét jön a belső hang, hogy megoldjuk, nyugi, eddig is bent voltunk, most sem lesz másképp. Egy jegy lesz. Egy jegy mindig van. Az élet emelte a tétet, de mi ráígérünk, és nem ijedünk meg az akadálytól. Szerda este előkerülnek régi meccsek felvételei, odahaza kezdik nem érteni, hogy miért is lehet érdekes egy olyan mérkőzést immáron századjára végignézni, amit a lejátszó lemez nélkül is leadna már, de nem baj, nem is kell érteni, ez így jó, ahogy van. Meccshét van. Belefér minden. Csütörtökön a telefontársaság már dörzsöli a markát, jó lesz ez a hónap, egyel hosszabb lesz a numerikus karakterek száma a sárga cetlin, de ez legfeljebb majd csak hónap végén lesz kellemetlen, ám arra most nincs idő, hogy gondolkodjunk, és lelkileg rá is készüljünk a szombatra.

Az óra elkezd visszafelé járni - vagy csak úgy tűnik, de ez a valószínűbb -, a mentális összeomlás tünetei kiütköznek minden kimondott szón, és megtett mozdulatokon. A vacsora eperlekvárral megkent magozott meggy, nyakon öntve vörösborral. Nagy a baj. Az éjszaka egy téli álom hosszúságával vetekszik, de péntek reggel a naptár kezd egész szép képet rajzolni, már csak egy éjszaka választ el a meccsnaptól. A péntekről nem írnék, az a fentiek továbbfejlődése miatt vállalhatatlan, ezért kényszerzubbony és két hét sötétzárka járna nálunk sanyarúbb sorsú országokban...

Szombat - meccsnap. Minden gyönyörű, ami piros, a sárga színt a retina már nem érzékeli. A másik oldalnál a vörös pigmentek tűnnek el a világmindenségből. A féltve őrzött sál reggeli kivasalására nyilván nagy szükség van, mivel napközben 55-nél többször nem fog meggyűrődni, de azért a törődést nem szabad elhanyagolni. Az addigra spártai harcban megszerzett jegyet gondos odafigyeléssel elhelyezzük a nadrág farzsebében, majd biztos ami biztos alapon percenként ellenőrizzük, hogy megvan -e még. Az ateista - bár nem hisz a nála nagyobb erőkben, de - ezen a délelőttön kis időre megtér, a vallásos sálját rózsafüzérként használva imát mond a négyszer tíz percért, ami hamarosan eljön.

Indulás. Sál az ablakban, jegy a farzsebben. A csarnok parkolója megtelik élettel, a csapos fáradhatatlanul méri a védőitalokat, hogy a lelátóra beérve az addig csak személyekből eggyé forrott közös akaratot sugárzó közösség hatodik emberként a parkettre tudja dobni szívét és lelkét a negyvenedik percre várt sikerért. Szép ez a hét, feledtet, emlékeztet, erősít és támogat.

Az előzőeket leszámítva egyébként minden rendben, a napok azon 5 percében, amíg nem gondolunk a szombatra, teljesen a megszokott kerékvágásban mennek dolgok, úgyhogy csak túléljük ezt a hetet. A játékosok meccsheti lélekútját nem ismerem, de minden bizonnyal hasonlatos a szurkolókéval, talán a vörösboros, lekváros meggyet leszámítva.

Meccshét van Vas megyében, a sport egy helyre üldözi a megyét szombat délután.  Remélhetőleg, nagyon hosszú éveken át történik még így.