Az örökzöld mindenütt megél, csodák lengik körül, naiv meséket vagy misztikus történeteket mond róluk a nép. Régen szőtt, ma is élő legendákat, amelyek összefogják a közösségeket, meglágyítják a lelkeket. Hány fenyő mesét ismer a világ! Hány pálma történetet!

Közeledünk karácsonyhoz, a keresztény misztérium nagy ünnepéhez. A mindennapok adnak jelzéseket, hogy néhány hét és eljön. Egyre korábban rakják ki az áruházak és a kereskedők az ünnep mellé rendelt portékákat, egyre hivalkodóbbak, csalogatóbbak a kirakatok. Nyitogatják a pénztárcákat, számolnak az asszonyok, anyák, hogy mire telik, és örömben, szép ajándékozásban legyen része a családnak.

A szimbólumok egyre nagyobb jelentőséget kapnak, mert figyelmeztetnek az ünnep közeledtére. Ilyen az adventi koszorú, ami rövid időn belül meghonosodott nálunk is. Vásárolják, vagy otthon közösen készítik el a családok. Ajtón függve vendégváró koszorúként, vagy az asztalra helyezve intenek négy szál gyertyával az ünnep közelségére. Szüleink, nagyszüleink nem ismerték ezt a jelképet, de a szögesdrót megszűnésével „átballagott" hozzánk a határon, német területről.

Johann H. Wichern evangélikus lelkész egy fenyővel díszített szekérkereket függesztett fel, és arra 23 gyertyát helyezett, amelyek nemcsak a vasárnapokat jelezték, hanem a köztük lévő hétköznapokat is. Naponta eggyel több gyertyát gyújtott meg. Szenteste előtt égett mind a huszonhárom a karácsonyra várakozás jeleként.

Még van néhány nap az első gyertya a lobbanásáig. Készül a lélek, gondjai között is hittel, reménnyel, szeretettel, a langyos november végen a fehér karácsonyra.