Ördög Nóri növekvő pocijával arányosan csökken a beszédkészsége, külön hangosan felröhögtem a mentorok bejelentésénél a „négy szakember" kifejezésen... Aha, Feró, mint szakember... Végülis olyan színvonalú ez az egész, mintha valami vidéki, városszéli kocsma karaoke-versenye lenne. Ezzel együtt azonban Nórit bármikor átvinnénk a Duna TV-re, az elképesztően ripacs, műmájer, szófosó Novák Peti helyére, a Röpülj pávába, de ez már egy másik cikksorozat tematikája lehetne...

Csobot Adél rögtön egy úgynevezett tangó-összeállítással nyit, melynek egyik különlegessége, hogy magyarul szól, másik, hogy táncol is benne. Sajnos az én személyes tetszésemet képtelen elnyerni. Ez a dal (Szívemben bomba van) pontosan az, amelyiket az elmúlt évek - számomra teljességgel érthetetlen - Budapest Bár-őrületének köszönhetően abszolút nem bírok meghallgatni (pedig ők mondjuk legalább el tudják énekelni). Argentin tangósként a tangónak ezt a másik válfaját meg nézni nem bírom, főleg úgy, hogy a szerencsétlen csitrit egy legalább 17 centis sarkú cipőbe bújtatták hozzá. Egyetlen rossz lépés, aztán soha többé nem áll lábra... Ezt a bizonytalanságot ő is érezte, mert kapaszkodott partnerébe erősen. A mix másik dala, a Sohase mondd, mint tudjuk, nem igényel énektudást, így direkt jól állt neki. Az a helyzet, hogy Adél nem énekesnő, viszont ELJÁTSSZA, hogy az. Ezzel kiválóan be lehet csapni az emberek nagy részét, nekik (no meg az rtl műsorszerkesztőinek) köszönhető, hogy itt van.

Oláh Gergőhöz nem sok mindent lehet hozzáfűzni. Reszkető kézzel kíséri önmagát zongorán, nos, valóban, a múlt hét után tényleg tartozott ezzel a dallal. A maga nemében tökéletes (nem kell túlgondolni a dalt sem, nincs benne semmi különleges, de megnyugtatóan felépített, kiválóan előadott; annak idején Caramel klisésorozata is nagyon megnyerte a közönséget.)

Szabó Dávid ezt a tök egyszerű Elton John-dalt is képes lerontani két dimenzióba. Az eleje nagyon rossz, a többi meg épp eléggé. NEM LEHET OTT a három legjobb között!

Antal Timiből, szegény párából kipréselték ezt az időzített szakítást, nyilván ma csupa szakítós, szomorkodós nótával jön. Azért az fontos, hogy minden snittben ott legyen mindenki kezében a jó nagy szolgáltatói logós mobil... Wolf Kati eurovíziós nótája pont ideillik, hát, vajon mikor találták ki ezt a tematikát? Egyébként sokkal jobban elénekli, mint az amúgy kitűnő hangú Kati. Végre a mély hangok is szépek, teltek, megformáltak. Erőteljes, végre érzelmek is vannak benne, bár Geszti Petya (a dal írója) még mindig hiányolja ezt a lány előadásából. Kár, hogy ehhez az énekléshez így ki kellett facsarni szerencsétlen leányt. Csinos a ruhája is, bár a csuklyát nem értem. Azért való igaz, 1-2 magas hangnál nehézségek adódnak, de összességében kiváló teljesítmény, főleg, hogy ez azért nem olyan egyszerű dal (mint mondjuk a Sohase mondd...). Hangról hangra hozza Wolf Katit, ami nem baj, de egy kis egyéniséget rakhatott volna bele.

A második kört Oláh Gergő nyitja a fantasztikus, utolérhetetlen Freddy Mercury (és a Queen) dalával. A kezdés gyengére sikerül, de ahogy mondani szokás, Gergő egy idő után „megérkezik", és a tőle telhető legjobbat hozza ki ebből a brutálnehéz dalból. Freddie énekesi kvalitásait ugyan nem súrolja, de ha nem ez a cél - márpedig nem ez -, akkor igazi, szórakoztató műsorba illő, minőségi produkciót kapunk.

Adél meglepő, de jó dalválasztással örvendeztet meg minket, ugyanis az Imagine-t hozza. Végre nem látni a combjait (elnézést a férfinézőktől). Persze jó érzékkel ismét olyan dalt hozott, amiben, lássuk be, nem kell túl nagyokat énekelni, de John Lennon nem is az éneklésbeli virtuozitásáról volt híres. A dal hangterjedelme nagyjából egy oktáv környékén van, ezt Adélka valamiért szűknek érzi, ezért furcsa süvöltözésekkel tűzdeli meg. Sok benne az affektálás, nem kell ezt túlnyomni, gyerekek, meg kell hagyni az eredeti, egyszerű, tiszta verziót, úgy sokkal jobb lett volna. Adél a bizsu-hang a mezőnyben, nem igazi, ál-hang, egyszerűen hihetetlen, hogy itt van... Egyetértek Gesztivel, iskolás éneklés volt, de aki egy Imagine-t csak így tud előadni, az mégis mi a búbánatos fenét keres ebben a műsorban? Pozitívum, hogy legalább az angol kiejtéssel foglalkozott (mint ahogy mindenki, a múltkori adás után, úgy látszik, felvettek egy nyelvtanárt...). Ami még nagyon bosszantó, az Adél egyszínűsége: ez NEM olyan dal, amit sugárzó mosollyal adunk elő! A kiscsibe viszont mindegy, mit énekel, hozza a kis röhincsélős arcát. Tessék, érjétek be ezzel...

Szabó Dávid a Nyálusz Maximusz figurát mutatta be. Az FLM és a szép emlékű Császár Előd (aki később az ősmagyar hangzású Shane 54-re változtatta a nevét) szereplése amúgy is a magyar popzene egyik mélypontja volt, de Dávidnak még ezt is sikerült alulmúlnia. A súlytalanság csimborasszója ő, ez az igazi otthona: színes ruhák, nulla éneklés, párzó mozgások a csípővel, és noha most nem látjuk, de biztos vagyok benne, hogy a festett kockahas is ott van az öltözéke alatt. Könyörgöm, somebody stop him... Botrányos. Ezt a rágógumiszínű és -ízű szart, hát ez rettenetes. A mentora tényleg nem ért rá a héten, ahogy Malek Miklós találóan megjegyzi.

Antal Timi és az All by myself elképesztő vállalkozás, reméljük, megugorja a lécet (mondjuk hasonlítsuk már ezt is össze az Imagine-nel...). Érdekes egy 18 éves lánytól azt hallani, hogy „When I was young...", de lépjünk ezen túl, nem sok olyan, tiniknek való dal van, ami Antal Timi hangjára lenne méretezve... Tudomásul kell venni, hogy igenis ma ő Magyarország egyik legjobb hangja! X-Faktor ide vagy oda, nagyon tehetséges a lány. A díva-stílusú, óriási volumenű, nagy éneklést igénylő dalok állnak jól neki, mint amilyen a mostani is. A végére ugyan picit elfogy az erő, de ezt valószínűleg még az eredeti énekesek sem tudnák élőben így elnyomni.

Az értékelhetetlen közös playback után (blőőő) a Belmondo, és a leírhatatlanul affektálós, playbeckelős Czutor Zoli kommentálhatatlan extra(gagyi) produkciója következik. Még jó, hogy ott a mikrofon előtte, de az elektroakusztikus gitár nincs bekötve sehova. Nem baj, lényeg, hogy ez a nívótlan dal kapta az Artisjus-díjat tavaly (érdekes, hogy Zoli éppen ott vezetőségi tag, de mindegy). 

Cseppet sem lep meg, hogy a verseny vége felé a két legrosszabb, Adél és Dávid párbajozik egymással. Kár, hogy nem eshetnek ki azonnal mindketten, úgy talán még helyrebillenne a mérleg nyelve.

Dávid párbajdala egy Kasza Tibi-dal, akit ugyan számos megmozdulásáért minimum 40 év közmunkával büntetnénk, de ez a dal kifejezetten jól állt Dávidnak. Az eleje kellemes, a mélyebb hangok ismét jól szólnak, mint már annyiszor. Nem kéne a felső hangokat erőltetni, vagy egy röpke 10 évnyi énektanulással végre illene megszerezni azt a technikai tudást, ami ezt a kisegér-hangú nyekergést eltünteti. A suszter és a kaptafa tipikus esete, ugyanis az őszintének ható előadás felvonultatja a tapasztalt operett- és musicalénekes színpadi eszköztárának java részét. Jó párbajdal, küzdött vele, benne és érte rendesen.

Adél a My funny valentine-nal jön, ami olyan hamis, hogy fáj, és csak jajgatok, miközben próbálom végighallgatni ezt a végtelenül buta, tehetségtelen és üres éneklést. Nem lehet nagy éneklést igénylő cuccokat adni valakinek, aki NEM TUD énekelni. Ez a szám ráadásul nem is nagyon éneklős, viszont az értéke nulla, zéró.

Sosem gondoltam volna, hogy Dávidnak fogok drukkolni, mert kettejük közül most ő teljesített jobban, de természetesen az előzetes számítások beváltak, mégis a fiú esik ki. Érdekes, valószínűleg neki nem ezt mondták a műsor előtt, mert nagyon meglepődik, és egy-két másodpercig nem is találja az ide illő, megbocsátó, „nyugodt vesztes"-arckifejezést. Ez a dolog most Ferón bukott el. Vagy rengeteg pénzt kap azért, hogy a döntésképtelen majmot alakítsa, vagy tényleg AZ. Adél meg, bármilyen szar is, ma, Magyarországon, 2012-ben a három legjobb között lehet. No more comment.

Előző írásunk:

X-Faktor: „Hírájem, villjú szendmí enéndzsel" - Magánvéleményözön - 10. rész

2012.12.02. - 12:30 | Orsó - Fotók: xfaktor.rtlklub.hu

Az a baj ezzel az egész műsorral, hogy az eddigiek közül még ez volt a legjobb - első adásnak elmenne; az énekesek első megpróbáltatásának elmenne. De így? A top 5-nél tartunk, és még mindig Stone-t elemezgetjük? Egy vigasztal: már nem sokáig...