Egy korszak, legyen akármilyen rövid, mindig úgy nő az emberhez, mint egy ág a fához, ami lehet, hogy nem a legszembetűnőbb a fa egészét nézve. Akár helyettesíthetőnek is gondolhatnánk, olyasminek, ami nélkül vagy helyett ugyanúgy teljes lehet az a fa. De nem lenne ugyanaz a fa, s lehet, hogy a legszebb virágát nem tudja kibontani anélkül az ág nélkül.

Ez egy személyeskedésben gyökerező írás. Más nem is tudna lenni. És nem is akar. Tárgyilagos beszámolókból van úgyis elég. Igazából a legtöbb esetben mindenből termékleírásokat, ismertetőket kapunk. Reklám, eladási ráta, brand építés, márkahűség. Építsd a személyi kultuszodat, hátha egyszer másokkal is sikerül elhitetned, hogy az vagy, akinek képzeled magad.

Én sosem jártam el szórakozni, vagy ahogy mondani szokás: bulizni. S nem is hiányzott az életemből. Az elmúlt közel másfél évben pedig az változott meg, hogy ezután bizony fog. S mindez tagadhatatlanul és kizárólag Pavelkovits Petra érdeme, és mindazé, amit létrehozott, és létrehoztunk mi, akik fel-felbukkantunk azokon az eseményeken és estéken, amik tehetséges előadókról szóltak, gondolatokról és művészetről, zenéről és táncról.

Egy szórakozóhely minősége nem a székeken és asztalokon, a bárpulton vagy az árlapon mutatkozik meg. Egy szórakozóhelyet az minősít, ahogy a vendégeket kezelik, ahogy az előadókat tisztelik, ahogy megtelik lélekkel és szellemiséggel egy egyszerű „kocsma". S ez az, amit kevesen mondhatnak el magukról. Hogy oda olyan vendégek vagy inkább barátok járnak, akik örömmel vallják magukat Magházasnak, mintha ez valamiféle titkos társaság lenne. És erre az érzésre lenne - vagy van - szüksége szerintem - főleg manapság - mindenkinek. Nem kozmetikai cégekhez, szépészeti centrumokhoz, bevásárlóközpontokhoz és márkákhoz akarunk hűek lenni, hanem végre valamihez, aminek tényleg van értelme, és életünkre gyakorolt hatása (szinte) kézzel fogható, de mindenképp szolgálja a mi javunkat, és mi is szolgáljuk az övét. Nem csak kiveszünk belőle vagy táplálunk egy olyan gépezetet, amiben pont mi vagyunk a legkevésbé fontosak. A Magház esetében mindez azért működött csodásan, és egyedülálló módon (és talán sajnos pont emiatt ilyen rövid ideig), mert ott a személyi kultusz helyett közösséget és szellemiséget építettünk, egyfajta békelázadás zajlott mindaz ellen, ami nap mint nap meghatározza a hétköznapjainkat, és a külvilágnak nevezett birodalom jelentős részét.

Ez egy személyeskedésen alapuló iromány, lehet, hogy amit írok, nem így van. De lehet, hogy igen. Nem ez a lényeg.

A lényeg az alma húsa alatt van, a legegyszerűbb és legnagyszerűbb gyümölcs belsejében. Vékony falú burok, ahol a mag biztonságban van, otthon érzi magát. Része az almának, ami nélküle csak egy üres gyümölcshús. Nagyszerű kölcsönhatás, ahogy nagyszerű az is, hogy egy szórakozóhelyet be lehet zárni, át lehet nevezni, lehet tulajdonosváltás, profitorientált vezetés, ez sem a szellemiségét nem tudja semmissé tenni, sem pedig a közösséget, ami felépült. Továbbá ott van az a számos élmény, emlék. Áttáncolt esték, végigtombolt koncertek, kiállításmegnyitók, találkozások és inspirációk; érzések, melyek elhitették, hogy nem kell olyannak lennünk amilyenek nem vagyunk, sem mások, sem pedig önmagunk kedvéért.

Március 28-a van, eléggé este ahhoz, hogy belépjünk az ajtón, felszökdeljünk a jól ismert lépcsőkön, és ismét mosolyogva köszöntsük egymást egy másik szőkével, és belefeledkezve az éjszakába örüljünk annak, ami nem volt, és talán lesz, hanem annak, ami (bennünk) van...

Kapcsolódó írásunk:

Egy álom vége - Áprilistól új névvel és profillal fut a Magház

2014.03.19. - 13:40 | Büki László 'Harlequin' - Fotók: Magház

A Magház átalakul, profilt, nevet vált. Péntekenként egy darabig még maradnak a koncertek, amolyan rendezvénysorozatként, szombaton viszont már diszkó várja a látogatókat. A Magház megmutatta, hogy „kedvesnek lenni menő", de lelke-motorja, Pavelkovits Petra nem ültet már több (kulturális) magot az Óperint utcai kultúrszentélybe, viszont...