Múzsák kertje 2014 - Múzeumok a múzeumparkban
Képgaléria megtekintése2014.09.22. - 21:55 | Nagy Zoltán - Fotók: Dart, Nagy Zoltán
Szeptember 21-én a Kulturális Örökség Napjai program részeként került sor a Múzsák kertje rendezvényre, ami a rendkívül szép napsütésben vonzotta a múzeumlátogatókat. A Savaria Múzeum parkjában meglepetések, játékok, kézműves foglalkozások, bemutatók, koncertek, a múzeum épületében pedig új időszaki kiállítás és A hónap műtárgyához kapcsolódó színes program várta a látogatókat.
A kezdés után két órával érkezett meg a mostanában már megszokott eső, de a szervezők uralták a helyzetet, és az egész rendezvényt pillanatok alatt áttelepítették az épületbe, így minden tervezett további program zavartalanul folytatódhatott. Az első napos időszak alkalmat adott a néprajzi, történettudományi, régészeti, állományvédelmi és restaurátor, közművelődési és marketing osztályok bemutatkozására, valamint a Képtár, Iseum, Smidt
Múzeum, Vasi Skanzen, Romkert, Látványtár, és a Múzeumbogár klub pavilonjainak meglátogatására.
Két zenei műsort is sikerült a szabadban megtartani, és amint rövid időre megállt az eső, a harcászati bemutatót is megnézhettük. Az ezt követő koncertekre, előadásokra, tárlatvezetésre, és az „Újra élő történelem" című kiállítás megnyitójára már odabent került sor. A 10-11. századi leletek és rekonstrukciók bemutatásán a Nyugati Gyepű Pajzsa Egyesület működött közre.
Közben a gyermekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt. A jókedvünket a zord időjárás sem tudta elvenni, a frissen préselt must íze pedig hazáig elkísért.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat














































































Új hozzászólás