A 2015-ös Eurovíziós verseny hazai válogatója évek óta egyre növekvő nézettséggel zajlik, és azt leszámítva, hogy a zsűri és/vagy a szavazó nézők véleményével nem mindig értünk egyet, azért azt mindenképpen értékeljük, hogy a műsor eddig képes volt érdekes és szórakoztató, sőt: izgalmas is lenni. Reméljük, ez a mostani versenyen sem lesz másként.

ÍV (Katona-Zsombori Éva): Fire

Orsó: A mostanában egyre inkább divatba jövő elektronikus-jazzes vonulatot erősíti az angol nyelvű dal. Az énekesnő a jazz-underground berkekben régóta ismert előadó, a bemutatkozását érdemes elolvasni a verseny hivatalos oldalán. Jellegzetes, erős, markáns, tiszta hangja biztosan sokaknak lesz ismerős a dal hallatán. Egyébként a dal maga egyszerű, letisztult, a stílushoz illően kellemes, kilógó részek és kiugró ívek nélkül, ami ez esetben kifejezetten szerencsés. Érdekes dal, viszont kérdéses, hogy mennyire lesznek rá vevők a nem titkoltan más műfajokat favorizáló zsűritagok.

Harle: Az első taktusok után azt hittem, valami klassz soul dallal örvendeztet meg Éva, azaz művésznevén ÍV. A hang eltalált, sőt, kimondottan hatalmába kerített, és a dal is szép lassan körbefont jó értelemben vett minimalizmusával. Nincsenek benne tolakodó, kiugró részek, hagyja a hangot, az előadót érvényesülni. Én megvettem!

Éliás Gyula JR. Feat Fourtissimo - Run to you

Orsó: A magam részéről nagyon kedvelem Éliás JR-t, ő az a művész, aki kifejezetten jellegzetes, felismerhető és szerethető stílusban alkot és énekel - Magyarországon nem sok ilyen férfi énekhang hallható. A dal maga jó tempójú, táncolható, ritmusos, funkys nóta, én a magam elfogultságával azonnal megvettem, ráadásul afelől sincs kétségem, hogy gyakorlott előadóként az élő énekléssel sem lesz itt probléma.

Harle: A dal iskolapéldája annak, hogy egy képzett, remek orgánumú énekes miként tud játszi könnyedséggel átlépni az Eurovíziós szintet jelképező léc felett. Éliás mesternek ehhez ugyanis tényleg csak lépnie kellett egy kellemeset, nekifutásról és ugrásról felesleges is beszélni. Ami a dalt illeti: egy refrén ennél sablonosabban építkezni már nem is tudna, a verze pedig csak simán unalmas - tehát tökéletesen megfelel a mércének. Hiába a jó, "cefrében áztatott" hang, az előadóban ennél véleményem szerint jóval több van. Ez egy kisujjgyakorlat neki, amit élőben is simán lehoz. Pedig még csak azt sem mondhatjuk rá, hogy ez a stílus lejárt lemez, mert a mai "ménsztrímben" már évtizedek óta semmi újdonság nincsen. Csak ismétlés van. Ja, nem. Remake.

Mujahid Zoli - Beside you

Orsó: A Megasztár óta a magam részéről nem igazán követtem Zoli munkásságát. A dal maga egy kellemes, de felejthető popdal kellemes énekhanggal, nekem egyelőre semmi több. Ha én zsűri lennék, nem sok mindenre emlékeznék belőle a műsor végén.

Harle: Zoltán duplán kisebbség, ergo esélyes. És ezt komolyan mondom, látva az utóbbi évek trendjét. A vén Jurópnak érdekes figurák kellenek, mintha kényszeresen olyat keresne, ami nem megszokott, szürke, "átlageurópai", hanem "egzotikus". Legyen az szőrös arcú szextárgy, svéd állampolgárságú marokkói, túlértékelt dán mezítlábas felsőtízezres tünde, vagy éppen a leszbikusok jogaiért kiálló Harry Potter (utóbbi dal előtt maximális respektem, imádtam!!). Zoltán is coming out-olt, de ez a legkisebb "baj". Illetve ez egyáltalán nem az. Ellenben a dal. Nagymamáknak délutáni pulóverhorgolós, nagypapáknak ebéd utáni horkolós. Mindkét esetben máshova megy a figyelem. Ez a baj. A hang kellemes, semmi kétségem afelől, hogy élőben is jól szólal meg, de úgy gondolom önmagában ez kevés. A többit a marketing és a rádióadók majd eldöntik.

Pankastic! - Kicsi a világ, de nagy világ

Orsó: Érdekes formáció, nem sok hasonlót hallottam még eddig; ez a jazz-népzene-cigányzene-swing kavalkád kifejezetten izgalmas lehet a műsorban. Garanciát ad erre a tagok személye is, hiszen egytől egyik profi, gyakorlott zenészek. A dalról meg vagy jót, vagy semmit.

Harle: Django-pop, áll a dalhoz adott mankóban a stílust behatárolandó. Merész. Egzotikus. A bandanév is jó. Django nem a tarantinós csávó, hanem az 40-es évek egyik legnagyobb dzsesszgitár-fenoménje, Reinhardt utónévvel. Ami zavar: az énekesnő kiejtése. Hangulat és zenei változatosság szempontjából viszont elsőrangú a dal. Zeneileg jól reprezentálná az országot, s talán onnan is kapnánk szavazatot, ahonnan eddig soha (Franciaország).

Fool Moon - Back 2 right

Orsó: A „kedvencem", Rácz Gergő nevével fémjelzett Fool Moon megjelenésére kifejezetten számítottam az idei versenyben is. Mindenképpen elismerendő, amit a műfajban eddig véghezvittek, színvonalas produkcióik, kreatív feldolgozásaik nekem is tetszenek, csak azt nem értem, hogy akkor miért nem lehet egy normális dalt írni a versenyre legalább? Nekem ez megint olyan nyálas semmilyenre sikeredett sajnos. (Pedig a bemutatkozásukban végigveszik a 12 éve alakult csapat összes sikerét, és az bizony hosszú lista, még talán csak a római pápával nem dolgoztak együtt.)

Harle: Nem rossz ez, sőt, rövid! A poharak viszont hiányoznak, így bukó.

Proof of Life - Hol a határ

Orsó: Ez is egy érdekes megjelenés, nekem valójában egészen bejön ez az elektronikus alapokkal jól megtámogatott, izgalmas zene, bár általában elvből utálom azokat a dalokat, amelyekben a „még" és a „már" megjelenik, főleg ha sorvégeken („valaki látja még" ... „valaki látja már" stb.). Ettől függetlenül mégis kétszer hallgattam meg, szóval a fene tudja, ezek szerint mégis lehet benne valami. A rapbetét külön említést érdemel, hiszen plusz izgalmat visz a dalba.

Harle: Hát itt van, megérkezett, minden Eurovíziós Dalfesztivál-előválogatók stílusszabásza, Őkrajczárpétersége. Ez az év sem szűkölködik - mi viszont szűkölünk emiatt - KraPé-dalokban, amik közül eme lenti talán a legjobb. A bandatagok bemutatkozásában szerepel két gitáros is, ám én a gitárokat hallom ki a dalból a legkevésbé, a susogós-pöszítős énekhang sokkal jobban viszi a figyelmem. A rapbetét viszont betalálós. A fentiek ellenére mégis azt kell mondjam: a stíluson belül egy izmos elektromasszát főztek a digitális kuktában! Ez a nóta bizony komoly esélyes!