A rendező munkája kíméletlen, de szeretetteli – Alföldi Róbert és Jordán Tamás a színházszerdán

2015.04.30. - 12:00 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'

A rendező munkája kíméletlen, de szeretetteli – Alföldi Róbert és Jordán Tamás a színházszerdán

Megszokott dolog a teltház a színházszerdán, Alföldi Róbertre azonban az eddigieknél is többen voltak kíváncsiak. Nem csoda, hiszen az 1967-ben született színész neve igazi legenda, s az, hogy a Makrancos Katát Szombathelyen rendezi, külön öröm a város- és a környékbeliek számára. Jordán Tamással remek párost alakítottak a Café Frei színpadán, beszélgetésükből látszott, nem először teszik.

Bevezetőjében Jordán Tamás elmondta, ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, rendkívül fontos a tehetség, ugyanakkor szerencse is kell hozzá. Például biztos abban, hogy földmérő mérnökként az elsők között állná meg a helyét valahol a világban, ő azonban a színészi pályát választotta. Alföldi egyetért abban, hogy mennyire fontos a szerencse a boldogulásban, bár ő ezt inkább találkozásnak nevezte. A siker titka 20% tehetség és 80% megfelelő találkozás.

Alföldi mindig is színész szeretett volna lenni, bár a kicsiny faluban, Dunapatajon, ahol felnőtt, nem igazán találkozott színészekkel. Mégis megmagyarázhatatlanul vonzotta a pálya, a család minden bizonnyal a génjeiben hordozta a hajlamot a színészet iránt, mivel apja és nagyapja is színész akart lenni. Már az általános iskolában elkezdődtek a szerencsés találkozások az igazgatója személyében, aki egyúttal a magyar tanára is volt. Az igazgató, érdemes megjegyeznünk a nevét, Nagy Gyula, 6. osztályos korában behívatta az igazgatói irodába. A kis Róbert rendkívüli módon megrémült, mert jó tanuló volt - hamar rájött, ha jól tanul, akkor békén hagyják, és szabadon hódolhat a kedvteléseinek -, nem értette hát, mit akarhatnak tőle. Az igazgató a kezébe nyomott egy Pilinszky kötetet, kinyittatta az Apokrifnél, és felolvastatta a megszeppent nebulóval, majd megkérdezte, mit ért belőle. Ettől kezdve elindult egy beszélgetés-folyam tanár és diák között, mely a diák tehetségére épült. Nagy Gyula észrevette, hogy Alföldi egy különleges gyerek, és nem hagyta parlagon heverni. Hálával gondol Annuska nénire, a kórusvezetőjére is, aki azt a mondást hagyta örökül, hogy az éretlen búza még könnyű, felfelé tör, de az érett búzakalász meghajlik.

Szentesen (a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán) szintén jó tanárai voltak, akiktől rengeteget kapott. Aztán egyenes út következett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, amit egy év sorkatonai szolgálat után kezdett meg Horvai István és Kapás Dezső osztályában. Jordán Tamás itt közbeszúrta, őt is személyes élmény köti az Apokrifhez, Fűzfa Balázs a 12 legszebb magyar vers programjának keretében ezer gyerek szavalta el a színházigazgató vezényletével a verset. Élmény volt hallgatni Alföldi és Jordán évődő, a humort sem mellőző, ám mégis komoly dialógusát, ahogy például Alföldi kifejtette véleményét az ezer gyerekkel való versmondásról. A találkozások tovább folytatódtak, a Vígszínházban Alföldi olyan hírességekkel került össze, mint Eszenyi Enikő, Kaszás Attila, Papp Vera, Tábori Nóra. Tábori Nórához külön élmény fűzi, ugyanis amikor a Vígszínházba érkezett udvarias akart lenni - azt hallotta, illik mindenkinek bemutatkoznia -, ezért szépen odament a színészekhez, és mondta:

- Alföldi Róbert vagyok.
Tábori Nóra válasza ez volt:
- Na és, ki nem sz..ja le!

Alföldi hálásan gondol a Vígszínházra, nem kellett végigjárnia a szamárlétrát, rögtön az elején nagyszerű lehetőségekhez jutott, amit annak is köszönhetett, hogy a többi színész kíváncsi volt rá, ezért egyenrangúként kezelték. Az idősebb generációval (Garas Dezső, Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari) is megtalálta a hangot, módszere a tiszteletteljes modor némi pofátlansággal bevált, az öregek hittek benne. Alföldi rendezőként is megtalálja kollégáival a hangot, bár ha rendez, jóval határozottabbnak és szigorúbbnak kell lennie. Egyszer például ráordított Jordánra, hogy négykézláb másszon be a színpadra, amit Jordán Tamás meg is tett, és a siker sem maradt el. A lámpaláz, az izgulás a színészi lét természetes velejárója. Jordán elmesélte, a Cserepes Margit házassága című fejes Endre darabban egy kártyavárat kellett volna felépítenie, de annyira félt Törőcsik Maritól, hogy sehogy sem akart sikerülni. Kaposváron is rettenetesen izgult a Szent Johanna előadásai előtt, mígnem egyszer odaállt a tükör elé, és elbeszélgetett magával arról, hogy nem kell aggódnia. A félórás önmagába nézés után a félelem megszűnt, és többet nem fordult elő.

Alföldi úgy gondolja, ha rendezőként belevág egy feladatba, akkor már nem szabad nyüszögni, arra gondolni, hogy jaj, mi lesz, hanem csinálni kell határozottan, és a színészek végre is hajtják, amit mond. Alföldit némelyek vérengző színházigazgatóként tartják számon, mert amikor a Nemzeti Színház élére került, 18 embert elbocsátott, ám ő ezt a mai napig nem bánta meg. Nem azért rúgta ki őket, mert nem voltak jó színészek vagy emberileg volt velük problémája, egyszerűen a szakmai elképzelésük, ízlésük nem egyezett a színészetet illetően. Hogy nem a harag vezérelte, mutatja az is, hogy néhányukkal most együtt dolgozik Szombathelyen. A legjobb a tiszta helyzet, amikor mindenki tudja, mit miért. Annak a 4-5 embernek, akit kíméletből megtartott, egy év múlva kellett távoznia, mert a felemás helyzet semmi jót nem szült. A rendező és az igazgató munkája kíméletlen, de szeretetteli.

Alföldi a Makrancos Katáról is mesélt. A darab kiválasztásában a személyes elfogultság is közrejátszott, Bánfalvy Eszter személyében. A Makrancos Kata nem egy tündi-bündi, évődős mű a férfi-női kapcsolatról, hanem kemény valóság, erőszakkal fűszerezve. Eleve elrettentő, hogy egy társadalomban az a normális, hogy azt, aki kilóg közülünk, mindenáron át akarjuk formálni, ha kell, akár erőszakkal is. A darab a férfi-nő viszonyt taglalja, azt, hogy miként vélekednek a nőkről a férfiak, és melyek azok a módszerek, melyek egy rakoncátlan csajt megzabolázhatnak, mennyire elfogadott a hétköznapi erőszak, és az agresszió hogyan képes átformálni valakit. A Makrancos Katában bepillantást nyerhetünk az élet sötétebb, kínzásokkal teli oldalába.

Alföldi rendezése minőséget fémjelez, bátran ajánljuk mindenkinek a Makrancos Katát.

/Fotóink a Weöres Sándor Színházban készültek/

Alföldi Róberttel készített interjúnk itt olvasható:

Alföldi Róbert: A színház mindig jelen idejű

2015.04.27. - 14:45 | Kocsis Marcell, Egervári György - Fotók: Büki László 'Harlequin', WSSZ

Alföldi Róbert: A színház mindig jelen idejű

„Aki színházat csinál, az nem nagyon néz vissza. Mindig azzal foglalkozik, ami az adott pillanatban van." Az év első igazán tavaszi, sőt szinte nyári napján ültünk ki a Weöres Sándor Színház teraszára, ahol Alföldi Róbert és Panka kutyája fogadott minket.

Új hozzászólás