1999-es évvel kezdődött minden, amikor egy szlovén-magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor során Bajzik Zsolt - aki akkor a Vas Megyei Levéltár munkatársa volt - egy majdnem teljesen összedőlt házban megtalálta a körülbelül 400 darabot kitevő üzenetváltást, amelyek képeslap, levelezőlap vagy sima levél formájában íródtak Jankó Zsigmond és Kovács Matild között az I. világháború során. A dokumentumok 85 éven át harcoltak az enyészettel, porral, rágcsálókkal, míg sikerült őket kimenteni a romok alól. A mentés után a Maribori Területi Levéltárban landoltak, ahol 2014-ben a lendvai Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézettel közösen, Söveges Lipovsek Gordana főlevéltáros szakmai irányításával kötetté gyúrva kiadásra került a forrásanyag.

Bajzik Zsolt a bevezetőben elmondta, hogy a könyvben a körülbelül 400 fennmaradt levélből 288 került beválogatásra és 800 példányban nyomtatták ki, amelyből szinte már csak pár darab megvásárolható, jól tükrözve ezzel népszerűségét. Felépítése tematikusan tagolt, a könyv végén név- és helymutatót tartalmaz.

A történész szívesen nosztalgiázott saját katonaéveiről, ahol a levelezés volt a legizgalmasabb és a legfontosabb kommunikációs csatorna a családdal, barátokkal, barátnőkkel/feleséggel. Ebből a szempontból Zsiga igen termékeny volt, ugyanis a dátumozásból kitűnik, hogy ha ideje engedte, hetente akár több levelet is küldött feleségének, aki igyekezett mindig válaszolni ezekre, bár nem mindig engedte szabadideje a gyors reagálást a munka és a mindennapi teendők mellett. Mivel igen sokat írt, a dátumozás és a helyjelölés miatt nyomon lehetett követni a 48. gyalogezred útját, ahol katonaként szolgált. Kiemelésre került, hogy Zsiga a harctéren is meg tudta őrizni humorát, amelyről számos levél sorai tanúskodnak. Például nagyon tréfásan írta feleségének, hogy a lövészárokban tetvek, bolhák „zaklatták", amelyeket olyan nehéz volt kiirtani, hogy biztosra vette, feleségének is visz haza ajándékul. A címadásról megtudtuk, hogy Zsiga mérhetetlen honvágyát tükrözi, amelyen nem csodálkozhat a kedves olvasó, hiszen a háborúban töltött 2 év alatt (1914-1916) mindössze 5 (!) nap szabadság jutott neki! 

A következőkben Gordana mesélt a szerkesztés munkálatairól, a történetről, és hogy miért is fűzi különleges viszony a szereplőkhöz. 2011-ben fogalmazódott meg a gondolat a megtalált levelek közkinccsé tételére. A könyv elkészülési előzményének tekinthető, hogy 2013-tól a Népújságban hetente megjelent egy-egy levél az összegyűjtött anyagból.  A nagyobb munkába való fejesugrás ezután következett. Gordana visszaemlékezése szerint először a Zsiga, majd a Matild leveleket szelektálták kronologikusan, dátum szerint, és utána következhetett a tematikai rendszerezés, amely végső szerkezeti formát adott a kötetnek. A levelek nyelvezetét modernizálták, mivel például ritkán használtak írásjeleket és nagy kezdőbetűket, de a katonai nyelvjárási szavakat érintetlenül hagyták.

Ezután dióhéjban megtudhattuk Zsiga kalandos, veszélyes háborús történetét: 1914-ben galíciai frontra kerülés, betegség, kórház, egy időre így „kikerült"a háborúból, újra visszament, közben haza is látogatott, első tűzvonalban harcolt, odesszai front, megint szabadság, majd végül már nem kellett visszamennie. Érdekességként kiemelte a szerkesztőnő, hogy a férj, amikor hazalátogatott Tildához, az összes, feleségétől kapott levelet hazahozta. Ebből is érezni, hogy milyen hűséggel és szeretettel volt a férfi a szeretett nő iránt: még a háború viharába is igyekezett megőrizni mind a leveleket, mind pedig velük együtt a szerelmet. Gyakori a levelekben a romantikus túlfűtöttség, amitől minden mai nő biztosan „elolvadna".

„Immár mást nem írhatok, mint hogy nagyon szeretlek!"

„Az én gondolataim mindig Veled vannak."

A férj soraiban gyakran bukkanhatunk álmodozásra, sőt fantáziálásra a szeretett nővel kapcsolatban, amelyből kikövetkeztethető: mennyire vágyott a háború utáni együttlétre.

„Álmaimban folyton Veled szerelmeskedem."

Zsigmondot a szerelem mellett Isten és a belé vetett hit éltette, amelyre szintén sok utalás található. Érezhető ezekben a levelekben, hogy a férj úgy gondolta, az Isten tette próbára a szerelmüket a háború akadályával. A nagy szerelemben megjelenik a Zsiga féltékenysége Tildával szemben, mivel katonatársaitól gyakran hallotta, hogy feleségeik távollétükben hűtlenek voltak, ezért ő is aggodalmaskodott emiatt.

A pár utóéletéről megtudtuk, hogy 1920-ban született egy fiúk, Elek, akinek későbbi felesége alkoholra váltotta a családi vagyont, ezzel kisemmizve a Jankó családot. A legrosszabb momentum az utótörténetben, amikor 1927-ben Zsiga elvesztette szerelmét, aki nagyon fiatalon, 32 évesen hunyt el. A tragédia után nem nősült újra, nem alapított családot és a fiával való levelezés tanúskodik rossz lelkiállapotáról, amely egész élete végéig elkísérte. Végül 1970-ben, nagy nyomorban távozott az élők sorából. Az 1975-ös évektől házuk lakatlanul állt, többször is kifosztásra került, elkezdett vásni, omladozni és várta a kitartó kutatókat, hogy megtalálják a mélyebb romok alatti valódi kincseket.

Az elhangzottak után a kérdésekből megtudtuk, hogy nem tudni pontosan, lesz-e szlovén nyelvű kötet, valamint eddig a könyvet Mariborban, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, valamint most, Szombathelyen mutatták be az érdeklődő közönségnek.

A záró etapban egy kis játékra is sor került! A közönség nyelvjárási ismereteit tette próbára Bajzik Zsolt. Nyugati (muravidéki, hetési) tájszavak köznyelvi megfelelőjét kellett megtalálni a közönségnek, így megtudhattuk, hogy a csörge a töpörtyű, a sindő a cserép, a faszolás pedig az ellátmány vételezését jelentette.

Sokat jelentett a kötet szempontjából, hogy a szerkesztőnek egészen különleges kapcsolata alakult ki a történettel és a szereplőkkel. Elmondása szerint, amikor a későbbiekben is kézbe veszi a leveleket, mindig talál benne olyat, ami újra elvarázsolja. Az olvasó a Vágyakozás a lövészárokból c. könyvvel egy igazán izgalmas, kalandos - olykor veszélyes -, romantikus love storyt kap, amely garantáltan magával ragadja!