A rossznyelvek szerint minden családnak megvan a maga titka, amit nem tárnak idegenek elé. Nincs ez másként az Alving családban sem, Helene, Alving kapitány és kamarás özvegye (Kiss Mari) hosszú éveken át hordozza magában családja szörnyű titkát. Egy előítéletekkel teli, az életörömnek, értelmes tevékenységnek szűk teret engedő világban nem is tehet másként. A külvilággal szemben a kiegyensúlyozott, kötelességét méltóságteljesen viselő feleség szerepébe bújva veszi fel a harcot, ám, hogy belül milyen féreg rágta folyamatosan ezt a látszat-harmóniát, csak ő tudja. Ibsen 1881-ben írt Kísértetek című drámája nem hátborzongató horror sztori, mégis zsigereinkig hatoló. Hangulata a görög drámákra emlékeztet, a cselekmény, az elhallgatott múlt baljós véget sejtet. Fokozatosan bontakozik a tragédia, a szereplők jelleme magában hordozza az elkerülhetetlen végzetet. Ugyanakkor megjelenik egyfajta csehovi életérzés is, a város utáni vágyakozás. A történet Alvingné vidéki birtokán játszódik, ám ez a vidék nem a nyugalmat árasztó, megbékélést hozó környezet, sokkal inkább gúzsba kötő, a személyiség kibontakozását gátoló, nyomasztó hely. Az eső csak fokozza ezt a melankóliát, nem akar elállni. A szereplők el is mennének innét, meg nem is.

Amikor Asztalos Engstrand (Trokán Péter) felajánlja a lányának, hogy költözzön hozzá a városba, és dolgozzon a „hajósotthonában", Regine (Fekete Linda) visszautasítja. Nem azért, mintha nem szenvedne az eldugott hely unalmától, csakhogy szerelmes Osvaldba, Alving fiába. Engstrand és Regine között tombol a feszültség, érezhetően ki nem állhatják egymást, mindketten mélységesen megvetik, és lenézik a másikat. Regine francia kifejezéseket kever a beszédjébe, később kiderül, hogy miért. Osvald (Bajomi Nagy György) nemrégen tért haza a szülői házba, hogy anyja védőszárnyai alatt pihenéssel töltse a téli hónapokat. Megjelenik pásztor Manders (Szerémi Zoltán) is, aki a titkok kirobbantója.

Manders a család barátja, Helene (Ilona) pénzügyi tanácsadója, egyben pap is. Pap a maga konzervatív, ítélkező erkölcsiségével. Ilonával egy gyermekotthont készülnek felavatni az elhunyt férj tiszteletére, emléktábla avatással egybekötve, folynak a lázas készülődések. Manders úgy gondolja, itt az alkalom, hogy Alvingné szemére hányja, amiért annak idején elhagyta a férjét, sőt, a fiát is eltávolította hazulról. Osvald betegen tért haza, elégedetlenül a sorsával és az életével. Helene is elérkezettnek érzi az időt, hogy szembenézzen a múltjával, és a vádakra reagálva feltárja mindazt, amit eddig hétpecsétes titokként őrzött. Erős akaratú nőként van bátorsága ahhoz, hogy kimondja, ő is hibázott abban, hogy így alakult a házassága, és bevállalja, hogy az egész eddigi élete hazugságon alapult.

A szereplők játékára jellemző, hogy dialógusaikat nem csupán egymással folytatják, hanem a nézőkkel is. Mondanivalójukat a közönségnek is mondják, jelentőségteljesen rájuk pillantva, időnként hatásszünetet tartva. Zsótér Sándor rendező pontosan megtalálta az egyensúlyt a karakterek egymással és a nézőkkel folytatott párbeszéde, az elhallgatások és kimondások között. Északi hangulat keveredik a ma életérzésével, az itt és mosttal. S ha már Norvégia, akkor legyen a Beatles-től a Norwegian wood Szerémi Zoltán előadásában.

A dráma nem elhanyagolható elemei a díszletként szolgáló jókora méretű festmények, melyek folyton vándorolnak a tragédia kibontakozásának ütemében. Edvard Munch norvég festő Max Reinhardt felkérésére készített vázlatokat a Kísértetek-rendezése (Deutsches Theater, Berlin, 1906.) díszletéhez. Ezek másolatai, és a ‘NAP' c. kép másolata láthatók az előadás díszleteként. A képeket a Kecskeméti Katona József Színház díszletfestői készítették.

Az állandó helyváltoztatás egyfajta dinamikus mozgást, belső nyugtalanságot, szorongást fejez ki. A kísérteteket, melyek ott vannak bennünk is, és körülöttünk is. Azzal, hogy megnevezzük őket, még nem biztos, hogy megszabadulunk tőlük, sőt, lehet, hogy csak kinyitottuk Pandora szelencéjét, hogy kiszabaduljanak, és valami még rosszabbat zúdítsanak ránk.

Közben kiderül, Osvald gyógyíthatatlan beteg. Reginétől remél oltalmat, vigasztalást, de anyja neki is felfedi a titkot, ami lehetetlenné teszi, hogy egybekeljenek. Az eső meg egyre csak esik, Osvald rettegéstől átitatva várja, hogy felkeljen a nap. Bajomi Nagy György remek színészi játékkal jeleníti meg a sebzett lélekkel hazatért, kísértetivel viaskodó fiút. Nevetése kínlódásból fakad, kitörései elárulják, mi zajlik benne. Kiss Mari a lázadó, független, önállóságáért harcoló, a derekát sosem beadó nő szerepében tündököl. Tragédiához méltóan ő sem kerülheti el a sorsát. Szerémi Zoltán az erkölcscsősz, az egyházi értékek szenvedélyes őrzője, ám könnyen befolyásolható. Ahogy Ilona megjegyzi, olyan, mint egy nagy gyerek. Fekete Linda és Trokán Péter alakítása is kiváló.

Bár a végkifejlet talán kissé túlságosan gyorsan érkezik, a katarzis nem marad el. A darabban James Joyce Epilógusa is elhangzik, Kappanyos András fordításában, Józsa Tamás zenéjével.

„...A hitvesem fiút adott,
Cselédünk kutyakölyköt ellett.
...
Mindkettő esküszik nekem:
Én nemzettem a gyermekét,
Én meg a sorsot kérdezem:
Hogyhogy egy férges, egy meg ép?
...
Borzongok éjnek éjjelén
Kortyolván forró puncsomat,
S egy gondolat hasít belém:
Nem járt itt Manders túl sokat?...."

Henrik Ibsen: Kísértetek

GENGAGERE

(Egy szünettel - 130 perc) - egy családi dráma két felvonásban -

Szereplők:

Alvingné, Helene, Alving kapitány és kamarás özvegye/Kiss Mari
Osvald Alving, fia, festő/Bajomi Nagy György
Pásztor Manders/Szerémi Zoltán
Asztalos Engstrand/Trokán Péter
Regine Engstrand/Fekete Linda

Nyersfordítás: Boronkay Soma
Dramaturg: Ungár Júlia
Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Ügyelő: Győrváry Eszter
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
Rendezőasszisztens: Kovács Nóra
Rendező: Zsótér Sándor

Bemutató: 2016. szeptember 30. 19 óra, Márkus Emília terem