Karneválszínház 2025 - Goldoni vígjátéka nyolcszor a Vármegyeházán

2025.05.22. - 00:20 | vaskarika.hu

Karneválszínház 2025 - Goldoni vígjátéka nyolcszor a Vármegyeházán

A halhatatlan Carlo Goldoni hallatlanul vicces komédiáját Nagy Cili rendezi, sok-sok halálosan jó zenével, Bezerédi Zoltán és a szombathelyi társulat "felhalborítóan" szórakoztató összjátékával.

CHIOGGIAI KALAMAJKA
- zenés kikötői csetepaté egy részben - Mészöly Dezső fordítása alapján

A Velence melletti kis halászfaluban a lányok várják haza a fiúkat, akik hónapokig a tengeren halásznak. A lányok az időt némi munkával és még több pletykálkodással ütik el. Az arra járó matróz, Toffolo gyorsan össze is ugrasztja őket, mert van mersze az egyik lánynak venni egy cső főtt kukoricát. Pedig Toffolonak valójában egy másik lány, Checca tetszik, Checcának meg Titta-Nane, akinek viszont már van kedvese, Lucietta, az ő a testvére, Beppe ráadásul Orsettát szereti, akinek a nővére, Libera, annak a Fortunatónak a felesége, akinek a szomszédja nem más, mint Pasqua asszony, akinek a férje, Toni pedig éppen annak a halászbárkának a tulajdonosa, amivel pillanatokon belül megérkeznek a szóban forgó fiúk is - csak hogy még egyszerűbb legyen a helyzet. A szerelmesek összevesznek, a szomszédok megsértődnek egymásra, és egyáltalán, mindenki megharagszik mindenkire. Ember legyen a talpán, aki kibogozza, ki kivel veszik össze és miért. Ez az ember a talpán pedig nem más, mint Isidoro, a város nagyra becsült jegyzője, aki minden erejével megpróbál tisztán látni és igazságot szolgáltatni ebben a nagy kalamajkában. Csak a végén nehogy halul süljön el a dolog. Halkan megjegyeznénk, hogy Isidoro szerepében a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Bezerédi Zoltánt láthatja majd a nagyérdemű.  
Ha eljönnek, Önök is csak néznek majd, mint hal a szatyorban!

Bemutató: 2025. augusztus 14., Vármegyeháza udvara

Rendező: Nagy Cili
Szereplők: Horváth Ákos, Hajdu Péter István, Herman Flóra, Balogh János, Orosz Róbert, Domokos Zsolt, Nagy-Bakonyi Boglárka, Mari Dorottya, Kuttner Bálint, Szabó Tibor, Némedi Árpád, Bezerédi Zoltán m.v., Szabó Róbert Endre

A jegyértékesítés kezdete: 2025. május 19. (hétfő).

Jegyár: 6.900 Ft

Kedvezmények:

A 2025/2026-os évadra megvásárolt bérlet tulajdonosai bérletenként 1.000 Ft kedvezményt kapnak a karneválszínházi jegy árából. 

A karneválszínházi előadásra beváltható a 2025/2026-os szabadbérlet és érvényes a Szent Márton-kártya is.  

Előadás időpontok:

2025. augusztus 14. (csütörtök) 18:00 - esőnap: 08. 15. (péntek) 15:00
2025. augusztus 15. (péntek) 18:00 - esőnap: 08. 16. (szombat) 15:00
2025. augusztus 16. (szombat) 18:00 - esőnap: 08. 19. (kedd) 15:00
2025. augusztus 19. (kedd) 18:00 - esőnap: 08. 20. (szerda) 15:00
2025. augusztus 20. (szerda) 18:00 - esőnap: 08. 21. (csütörtök) 15:00
2025. augusztus 21. (csütörtök) 18:00 - esőnap: 08. 22. (péntek) 14:00
2025. augusztus 22. (péntek) 17:00 - esőnap: 08. 23. (szombat) 14:00
2025. augusztus 23. (szombat) 17:00 - esőnap: 08. 24. (vasárnap) 11:00

Jegyár: 6.900 Ft, a Weöres Sándor Színház 2025/26-os évadára megváltott bérlet felmutatásával5.900 Ft. 

Jegy- és bérlet foglalással kapcsolatban kérjük, keressék jegyirodánk munkatársait!
 
A jegyiroda 2025. június 14-től augusztus 3-ig zárva.
Nyitás: 2025. augusztus 4-én.

Új hozzászólás