Kultuszok nemcsak a múltban keletkeztek, ma is születnek újabb és újabb gesztusok a maguk szertartásrendjével, melyek a jövő mítoszát készítik elő. Az egyik közismert hírportálon például arról számolnak be, hogy Kabai Lóránt költő, szerkesztő és irodalomszervező kapja meg elsőként a Fiatal Írók Szövetsége által alapított Csáth Géza-díjat. A díj nem más, mint egy hasított disznó, melyet a díjazottnak egy szimbolikus helyen, a Neurológiai Klinika előtt kell átvennie, és a saját vállán kell a Gólya fészek nevű helyre cipelnie. Mi ez, ha nem egy új kultusz születése? - kezdte előadását Bokányi Péter irodalomtörténész és kritikus a Genius Savariensis Szabadegyetemen.

Petri György és Hajnóczy Péter barátok voltak. Nevük azért is említésre méltó, mert már életükben kultikus figurákká váltak, ami haláluk után még jobban felerősödött. A 70-es, 80-as évek Magyarországát a gulyáskommunizmus jellemezte. Aki hajlandónak mutatkozott kompromisszumot kötni a rendszerrel, nem érte bántódás. Az írók, költők előtt két út állt, vagy elfogadták a feltételeket, és ők is belesimultak a rendszerbe, vagy nem kértek belőle, ám ezzel marginalizálták magukat. Petri és Hajnóczy azok közé tartoztak, akik nem alkudtak meg a rendszerrel. A 70-es évek irodalmi világa meglehetősen sok fiatal halottat hagyott maga mögött, közülük nem kevesen iratkoztak ki tudatosan a társadalomból, majd ezzel együtt az életből is. Mindkét út vívódással járt. Ha elfogadták a szocialista rendszer feltételeit, akkor erkölcsileg érezték magukat hullának, ha pedig nem, akkor a fizikai valóságban is kiléptek belőle. Az irodalomban ekkor kezdődik egyfajta paradigma-váltás, az átmeneti formák korszaka, a hagyományos epika már nem működik, valami újra van szükség. A lineáris történetmondás helyére újfajta stílus lép. Ekkor születik Temesi Ferenc Por című regénye, mely egy szótár-regény. Hajnóczy maga is új dolgokkal kísérletezik. A korabeli kritika nehezen fogadta ezt az újítást, „közérzet irodalomnak" nevezte, mivel elsősorban lelkiállapotot rögzítettek, és szerintük ez magánügy.

A lírában is megindult a változás, a 70-es években eltűnik a szó. Nagy László és Juhász Ferenc még tudták, hogy létezik a szó, legfeljebb nem tudjuk kimondani, helyette körülírjuk. Pilinszky még szintén foglalkozott a szavakkal, egészen a szavak szintjéig bontotta vissza a nyelvet. Petriék szerint viszont már nincsenek szavak, csak mondatok.

Petri költészetében eltűnik a pátosz, helyére az irónia és a játékosság lép, melyet felfoghatunk egyfajta depoetizálásként. A köztudat egy verstől azt várja el, hogy választékos, szép kifejezéseket használjon, emelkedett stílusban szólaljon meg, legyen jól megfogható témája, mint például a szerelem vagy a halál. Petri foglalkozik a szerelemmel és a halállal is, csak egy kicsit másként, az irodalmi nyelvről köznyelvre vált.

Az In memoriam Hajnóczy Péter című versében barátjától búcsúzik. A mondatokon átszűrődik a fájdalom és a gyász, ám a pátosz hiányzik belőle. Rímjátékokat és szójátékokat használ, csakhogy ne kelljen kimondani a fájdalmat. Az elvárásokat tehát teljesíti, csak máshogyan. A Tengerparti elég című versét már akkor írta, amikor haldoklott. Az „elég" egyrészt arra utal, hogy most már elég, másrészt az elégiára. A mű szinte posztmodernista, vendégszövegek jelennek meg benne. Itt is tapasztalhatjuk a depoetizálást, szent szövegek simulnak egy teljesen más hangvételű szövegbe, pátosz nélkül. Itt is beteljesíti az elvárásokat az érzésekkel kapcsolatban - a sorok mögül sejlik, hogy retteg a haláltól -, de a kifejezésmódja más. Nincs pátosz, csak valóság. Ha ünnepélyesen haldoklom, attól nem lesz jobb. A szerelem is profán formában jelenik meg.

„Tehát viseltes bár, de elviselhető vagy

(elvben és többnyire): ez most egy bók volt."

Hajnóczy Péter 38 évesen halt meg. A halál kilovagolt Perzsiából különleges regény, a cselekmény 3 szálon fut. Van egyszer a jelen: az alkoholbeteg író a papírja fölött ül, a másik szál a múltban zajlik, amikor még lett volna lehetősége, hogy normális életet éljen egy szerelem révén, a 3. szál pedig szürreális víziók sorozata, a súlyos beteg látomásai. A történetszálak viszonya a fontos, az egyes történetek között formálódik a jelentés. Az alkoholbeteg vívódása hatja át, ugyanúgy, ahogy Csáth Gézánál a drog: tudom, hogy nem szabad, de nem tudom nem megtenni. A hangya és a tücsök című novellája egy La Fontaine-átirat. A parafrázis szintén posztmodern gesztus. A novellában kiválóan jeleníti meg a 70-es évek Magyarországát, divatját, életvitelét pátosz nélkül.

„A hangya kicsit kopott, naftalin szagú, de panofixbéléses télikabátot viselt - júliusban vette leszállított áron a Bizományi Áruházban, akár a vízhatlan síbakancsát -, a tücsök viszont láthatóan didergett vékony és béleletlen vászondzsekijében."

„- A feleségem kötötte - mondta. - Ügyes asszony: nézi a televíziót és közben mindig köt vagy horgol valamit. Maga, úgy tudom, nőtlen és albérletben lakik."

A klasszikus mese új értelmet nyer, a végén a csattanóval.

Petri és Hajnóczy jó példa arra, hogy ilyen is lehet az irodalom.

„Ez egy nagyon jó előadás volt"jegyezte meg valaki, miközben kifelé igyekeztünk, hogy újra visszatérjünk a hétköznapi életbe - pátosz nélkül.

Petri György:

TENGERPARTI ELÉG

Te női mivoltod fogyatkozásával

küszködsz verejtékezve - hosszú kín,

mert nagyon nő vagy -, én meg a

férfiasságom maradékát őrizgetem:

döntőképesség, gyors ügyintézés, szükség esetén erély,

ilyesmikre gondolok csupán, a hím

elrestült bennem, és nem is restelkedik

petyhüdöttségén. Ész? Még egy kevéske.

Erő? Annyi sem. Oly szent akarat?

Nyista. Nuku. Már egy szemernyi sem.

Úgy értem, hogy nem szent. Bátorkodom

szorítkozni a természetes önzésre

(bármit is értsünk azon, hogy ,,természetes").

Fiatal hölgy nem kell: vagy lelkes liba,

vagy pedig csak a pénzemre pályázik.

Te csak beosztani akarod a pénzemet meg engem is,

de tapintatosan. Tehát viseltes bár, de elviselhető vagy

(elvben és többnyire): ez most egy bók volt.

Mondhatnám: tárgyilagos és visszafogott

szerelemnek megemésztő tüze bánt,

s minő egybeesés! kedvenc virágod a tulipánt.

Én penig alkoholista vagyok, mint Cs. V. M.,

csak én testben jutottam el a kupresszusos partokra,

nem a gümőkór lázhullámain.

E sorokat is egy olajfák övezte,

tengerre néző teraszon írom.

Petőfi meg sohasem látott tengert,

ami mégiscsak égbekiáltó disznóság

(már ha volna értelme beleüvölteni

Isten vattával bedugott fülébe.)

Shelley belefulladt. Én a kelleténél jobban úszom.

Van pénzem. Mi rosszat mondhatnék még magamról?

Ritkán tisztálkodom, gyakran piszkoskodom.

Van étvágyam és ízlésem, szeretek

középnagylábon élni (ez elkerülhetetlen is,

mert negyvenhármas lábam van), sőt,

minden megszorítás és peremfeltétel

nélkül szeretek élni, csak úgy, mint az állat.

Ráadásul a haláltól sem félek.

Egyfajta orvosi kíváncsisággal

regisztrálom az életfunkciók

fokozatos apadtát/megszűnését.

Wittgenstein megkerülte a problémát

(,,A halál nem eseménye az életnek.")

a lapos definíciós megoldásával.

Na de a haldoklás. Az bizony

esemény. Méghozzá a javából!

Mennyi izgalmas és tovább nem adható tapasztalat!

Hozzá fogható csak egyszer akad.

Hogy képzelhetném, hogy mindezt megúszom

s e törekvő világban lehetek

szándéktalan, szelíd és élveteg,

hogy békén sörözöm, vagy szürcsölöm az ouzóm,

és a megérdemelt büntetés elmarad.

Hajnóczy Péter:

A hangya és a tücsök

A novemberi szél a zörgő faágakról éppen az utolsó fonnyadt-száradt leveleket tépte le, amikor az erdőszélen találkozott a tücsök és a hangya. A hangya kicsit kopott, naftalin szagú, de panofixbéléses télikabátot viselt - júliusban vette leszállított áron a Bizományi Áruházban, akár a vízhatlan síbakancsát -, a tücsök viszont láthatóan didergett vékony és béleletlen vászondzsekijében. A tücsök zsebre dugott kézzel álldogált, mert kesztyűje sem volt.

- Jó napot, tücsök szomszéd - mondta a hangya. - Ahogy elnézem, nem izzad bele a kabátjába...

- Bizony, hideg van, hangya szomszéd - válaszolt vacogva a tücsök. - Ez a szél az ember csontját is átjárja...

A hangya megigazgatta bőrkesztyűs kezével a sálat a nyakán.

- A feleségem kötötte - mondta. - Ügyes asszony: nézi a televíziót és közben mindig köt vagy horgol valamit. Maga, úgy tudom, nőtlen és albérletben lakik...

- Hát igen - bólogatott a tücsök -, tudja, én mindig csak hegedülgetek, másra nemigen marad idő...

Cigarettásdobozt kapart elő a zsebéből, és odakínáIta a hangyának.

- Köszönöm - rázta a fejét a hangya. - Több, mint három hónapja, hogy leszoktam a dohányzásról. Nemcsak haszontalan, az egészségre káros szenvedély ez, de pénzbe is kerül. Egy doboz cigaretta árából megreggelizhet, vagy megvacsorázhat a magamfajta kétkezi munkás. - Megköszörülte a torkát. - Úgy tervezzük a feleségemmel, hogy jövőre nagyobbra cseréljük a lakást. Központi fűtés, telefon, közvetlen földalatti járat a szemétdombhoz...

A tücsök cigarettára gyújtott.

- Aki nyáron hegedül, míg mások megfogják a munka végét, hogy vigyék valamire az életben... - A hangya megcsóválta a fejét. - Talán azt gondolta, kedves tücsök szomszéd, hogy ebben az évben nem is lesz tél?

- Egy hét múlva elutazom - mondta a tücsök -, csak úgy május felé jövök haza...

- Elutazik? - csóválta a fejét a hangya. - Valami rokoni meghívás, kedves szomszéd?

- Nem járok én vendégségbe - mondta a tücsök -, csak hegedülgetek otthon, gyakorlok...

- Elárulná, hová utazik? - mosolygott rá a hangya.

- Párizsba - mondta a tücsök.

- Párizsba?

A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt.

- Tréfál, kedves szomszéd? - kérdezte kissé emelt hangon. - Miből telne magának arra, hogy Párizsban töltse a telet?

- Meghívtak... a Conservatoire... - mondta a tücsök. - Hangversenyeken hegedülök...

A hangya a földre szögezte a szemét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon megszólította a tücsköt:

- Tekintettel a régi ismeretségre... elintézne egy számomra fontos ügyet?

- Kérem, nagyon szívesen... - biztatta a tücsök - csak mondja, szomszéd úr...

- Arra kérném - mondta a hangya -, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.