A 91. Ünnepi Könyvhét alkalmából Balló Lászlónak két újabb verseskötete látott napvilágot. Az egyik az Őszi sanzon, mely egy fővárosi kiadó, a Fekete Sas Kiadó gondozásában jelent meg, és válogatott verseket tartalmaz. Eredetileg a Vörösmarty téren dedikálta volna a szerző, de a járvány miatt ez a program elmaradt, viszont az érdeklődők így is találkozhatnak vele az online térben az országos rendezvény részeként. A másik kötet címe Olyan csodás! Ezt helyi kiadó, a Szülőföld Könyvkiadó jelentette meg, és a közönség is megismerhette a Berzsenyi Dániel Könyvtárban tartott bemutatón. Az eseményen Horváth Soma alpolgármester mondott köszöntőt, közreműködött Dr. Czetter Ibolya, az ELTE SEK Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője, Szabó Tibor András színművész és Bujtás Ervin énekes-dalszerző.

Beszéljünk először az Őszi sanzonról. A cím hallatán Paul Verlaine verse jut eszünkbe, és a kezdősorai: „Ősz húrja zsong, Jajong, busong" [1]. Miért ezt a címet választottad? Melankolikus hangulatú versek találhatók a kötetben?

Eddig minden kötetem főbb részleteit magam terveztem, így első kötetem címlapjának képe az én elképzelésem szerin került a Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent Kvázi című verseskönyv borítójára, és a kritika ezt is pozitívan értékelte, nemcsak a kötet tartalmát.

Azonban már akkor sem én adtam a könyvnek címet, hanem szerkesztőm, Fazakas István, aki a mostani kötetemet is szerkesztette-kiadta. Az Őszi sanzont több változatból ő választotta ki és a hátsó borítón közli is e címadó verset. A címadás kézenfekvő: egy hetvenhez közelítő alkotó eddigi életútját összegező, annak legjavát bemutató könyvről van szó, ami ráadásul ősszel jelenik meg. Szó nincs melankóliáról, inkább az elillant évtizedek színes-játékos derűjét idézi a könyv egésze, noha lapjain megbújnak komolyabb hangvételű versek is, amelyek, amint a fülszöveg mondja: igazi gyöngyszemek, és költészetemet a kortárs magyar líra palettájára tapasztják...

1986 és 2020 között írt verseid kerültek a kötetbe. Mi alapján válogattál?

A kötet anyaga említett kiadóm gondos válogatásában látott napvilágot. István jobban ismeri életművemet, mint én magam, hiszen minden jelentős munkámat ő gondozta. Minden igyekezetével összeállította eddigi életművem egyes korszakainak rám, költészetemre legjellemzőbb írásait. Köszönet érte, én is így válogattam volna nagyjából.

34 év hosszú idő. Hogyan érzed, milyen irányban változott azóta a költészeted? Milyen követelményeket támasztott akkor a társadalom a költővel szemben, és milyeneket ma?

A kezdetek is hoztak szép példákat a „nehézsúlyú líra" világából a sok-sok ironikus, gondolatjátékra épített írás között, és az utóbbi esztendők kifejezetten patinázó törekvéseket tükröző költészetének szépséges hangvételű útja mentén is teremnek bőven groteszk elemekkel tarkított logikai gondolatszaltók, mentális pöti pák és kognitív ambivalenciák.

Életem során mindvégig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy soha nem kellett konkrét elvárásokhoz igazítanom költészetemet, nem is lennék képes erre. Egy elvárás létezik, és ez, nevezzük akár társadalminak, de valójában elsősorban az alkotó ember önmagával szembeni igénye egy őszinte, ugyanakkor színvonalas költészet megteremtésére.

Hogyan születik nálad a vers? Avass be minket az alkotás folyamatába!

A versírás nálam teljesen eltér a műtörténeti tanulmányok megírásának gyakorlatától. Amikor műelemzéseket végzek, előre megálmodom az egész kötetet egy adott év őszétől kezdve, aztán a következő kora tavaszon kezdődik a munka. Addigra egészen pontosan összeáll a fejemben tanulmányom anyaga, összes részletével és adatával. Akkortól mindennap reggel négykor kezdem a munkát, délelőtt 9-ig dolgozom három kávétól serkentve, és a nap további részében is a lehetséges legtöbb időt az alkotásra fordítom.

A versek írásához nem lehet csak úgy odaülni. Mozgásban kell lenni. A költő feje körül, mint valami glória kering a költészet prozódiája, az ütemek, ritmusok, időmértékek, mint váz, és ehhez társul, ha társul, hirtelen és kontrollálatlanul a vers gondolati, majd konkrétan a szöveges része. Akkor jó a vers, ha egyetlen lendülettel lát napvilágot, igyekszem soha bele nem javítani. Legjobb verseim 12-14-15 sorát így írom meg, néhány perc alatt, közben módosításoknak, megfontolásoknak helye nincs. Ha kiigazítok, az azért van, mert a lejegyzés nem tudott lépést tartani a gondolat sebességével, és ezért pontatlanságokkal vetettem papírra pár apró részletet. Ha így sikerül a vers kerek egésze, akkor az biztosan hibátlan és szép kerek, teljességet alkotó mű lesz. Ha elkezdeném javítgatni, akkor valójában elkezdeném rontani. Amivel első olvasása után elégedetlen vagyok, azt pedig inkább félreteszem.

Az Olyan csodás! verseskötet 67 régies nyelvezetű szerelmes verset tartalmaz, melyek mindegyikéhez tartozik egy, a múlt század fordulóján készült hölgyportré is. Honnét jött az ötlet, hogy hölgyportrékról írj verseket?

Egy gyönyörű nyári pillanat volt, a régi Deák liget platánfái alatt megpillantottam egy szépséges hölgyet, pár perc alatt füzetkémre firkantottam az első Csodás verset. Ez a Deák liget ma a múzeumpark, és a Gyöngyös partjának itteni, lombos-parkos szakasza. A verset egy hölgy-képpel pesti kiadómnak küldtem el, mert éppen arról érdeklődött, hogy min dolgozom. Azután ő bátorított. Eredetileg Szombathely szép régi házai, utcaképei közé terveztem elhelyezni a hölgyekhez szóló verseket, de azután régi képeslapgyűjteményemből kiválogattam a legszebb hölgyeket az 1900-1910 körüli időkből, és így önálló szerephez jutottak. Verseim nyelvezete pedig e korszak ízében szólal meg, hamar követte egyik vers a másikat, és tíz hónap alatt elkészült a teljes kézirat.

Mit jelent a régies nyelvezet?

Számomra a régies nyelvezet gyermekkori emlék. Amikor megtanultam olvasni, környezetemben található Tolnai Világlapokat, cserkész újságokat, és mindenféle békebeli prózákat olvastam, nagy élvezettel. A többi magától jött elő belőlem e gyermekkori élmények leülepedett hatásaként. A régies nyelvezet azt jelenti számomra, hogy képzetesen a száztíz év előtti Hölgyeket szólítom meg, száztíz esztendővel ezelőtt.

Van-e olyan portré a kötetben, mely különösen közel áll a szívedhez?

A kötet kulcsversei a már említett Deák ligeti álom, és a Múzsájához szólván című vers. Ezt most fel is idézem, ha nem bánod:

MÚZSÁJÁHOZ SZÓLVÁN...

Lám, visszaterelik álmon harangozván
Kacagásod hangját messzi hegyek hozzám.
Szavaid csengése lényem legszebb álma,
Ami képzetemet költi valóságba.

Lelkem ünnepére örömest vezetnek
Száz érintései kedves két kezednek...
Szép szemednek minden ékes pillantása
Megindítja lelkem elragadtatásra.

Én már így szeretlek, ilyen rajongással,
Erről szól minden vers, drága ragyogással...
Megnyitottad szívem, szóra bírtad számat
Minden mosolyodból édes kis dal támad...

Kiknek ajánlod a köteted?

Szerelmetes verseimet mindenkinek ajánlom, aki vonzódik a romantikus életérzéshez, a régiesség szépségéhez, aki szeretne néha kivonulni napjaink olykor nyomasztó, de szinte mindig hangulattalan, jellegzetesen 21. századi atmoszférájából, hiszen itt összeállított verseim egyfajta eszképizmus teremtményei is: érzelmes, képzeletbeli séta régi korok szépségének, harmóniájának andalítóan meghitt világában...

Mik a további terveid?

Ha minden jól alakul, mikulás táján jelenik meg idei harmadik munkám, a Neves házak, amelyben felidézem Szombathely - éppen nagyjából 110 év előtti - utcaképeit, és bemutatom hatalmas veszteségeinket: a legrégebbi városépítészeti értékeket, amelyeket többnyire elbontottak, avagy felismerhetetlenségig átépítettek belvárosunkban az elmúlt két évszázad során. Mellesleg összeállítom több mint ötven régi ház nevét, mert valaha, és még gyermekkoromban is, a jelesebb, nevesebb házaknak neve volt, amit építtetőjéről, avagy valamely híres lakójáról kapott általában. A kötetet rengeteg mai fényképfelvételen épületrészletek kiemelése, azután pedig régi képeslapok tucatjain kívül sok nagyon ritka, többnyire sehol máshol nem látható amatőr városképi fotográfia gazdagítja.

A jövő esztendőben pedig egy, a köz- és magángyűjteményi antik órák albumához hasomló szerkezetű kötetben a városunk, megyénk gyűjteményeiben található antik porcelánkincset szeretném kötetbe foglalni.

Ezen kívül legújabb verseim gyűjteménye is alakul lassan, és talán egy év múlva ilyenkor már ezzel kapcsolatban is beszélhetünk majd össze érett kéziratról.

Balló László eddig megjelent művei:

Kvázi (versek), Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986

Fakult vedúták (versek), bibliofil, kézmíves magánkiadás, Szombathely, 1996

Ezla könnyei (versek), Fekete Sas Könyvkiadó, Budapest, 1997

Melchior Hefele bútorművészete Szombathelyen (műtörténeti tanulmány, album), Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely, 2015

Ezeregy nagy titok Melchior Hefele elfeledett architektúrái (stílustörténeti, építészettörténeti és enteriőrkultúra-történeti tanulmány, album), Magyar Nyugat Könyvkiadó, Szombathely, 2016

Keringő álom (válogatás ötven év verseiből), Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely, 2018

Értékes óráink Európai órakincsek gyűjteményeinkben (iparművészet-történeti tanulmány, album), Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely, 2019

Olyan csodás!...(régies hangvételű versek), Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely, 2020

Őszi sanzon (válogatott versek 1986-2020), Fekete Sas Könyvkiadó, Budapest, 2020

[1]                                                                                      Tóth Árpád fordítása