Csapdába esnek, gépekbe tűnnek,
virágos rétet nem öntöznek,
sírnak a vizek, gyárakba vesznek,
szirmokon harmat soha nem lesznek.

Üzem kéménye utcára, térre
pusztító sárga füstöt böfög,
madárveszejtő kénruhás felhő
árnyéka száll a város fölött.

Betonvályúban lélekszakadtan
nádast keres a beteg patak,
szeméttel tömve, mérgezetten
bugyborékolnak halott tavak.

Műanyag palack, vergődő halak
bűzös szigetén kihal a fény,
szennyfolyó hátán, olajos kannán
semmibe vész a végső remény.

Fohász

Isteni oltalom alatt élünk,
törvényét soha meg ne sértsük,
földdel, a tűzzel, vízzel, széllel
okosan bánjunk, békén éljünk!
Minden tettünk visszahat,
mennyet idéz vagy poklokat.
Kérünk, Istenünk, meg ne szólalj
özönvízzel, lángfolyóval,
földrengéssel, villámlással;
Segíts minket áldásoddal!