Ismerjük az érzést, amikor egy többnapos fesztiválról hazaérve, és otthon eszmélve szinte sírhatnékunk támad, hogy miért nem tarthatott a Kánaán egy kicsit tovább, miért nem ebből áll az élet, miért kell a sivár hétköznapokból egy jól irányzott rúgással dicső magaslatokba tolt ünnepi eseményt otthagyni? Mert ha igen, és tiszta sor, hogy ez maga az öngyi előtti szélcsend, akkor itt az idő megnyugodni, mert valahogy akármilyen jóra is sikeredett végeredményben a PAFE, nagyon nincs fesztivál utáni depressziónk. Nem a kezdeti nehézségek, nem is a kevés ital miatt, vagy, hogy rossz koncertek lettek volna, mert nem volt összességében semmilyen sikítva hörgő probléma, de ahhoz, hogy visszasírjuk a fesztivált már aznap délután, ahhoz bőven kevés, és mozgalmatlan volt - persze nem zenekari szinten.

Ha csak azt nézzük, hogy átlagosan a programfüzet legkorábban is a délután közepére, 15-16 óra körüli időpontra ígért biztosra csemegét, az majdnem olyan, mintha elvárná a szervezőség, hogy mindenki délután 4-től reggel 6-ig termikeljen, mint a rétisas, közben kábuljon, mint a koala, aztán horpasszon ismét 4-ig, mint... bármelyik döglött állat.

Délelőtti programot, elfoglaltságot - ha valaki esetleg korábban ébredt, vagy le se feküdt -, a Vodafone nagysátor melletti rejtvényfejtő zug majd 10 négyzetméterét, és a Vodafone 10 laptopját leszámítva nem talált, a közösségkovácsoló programok, a csendes elfoglaltságok abszolút kiestek a szaknévsorból, pedig nincs is annál szebb, mint másnapos részegen a legegyszerűbb feladat meg nem oldásának szolid bája. Persze, ki lehetett menni ez idő alatt a városba, anélkül, hogy bármiről lemaradtunk volna - így is fel lehet fogni, és érdemes is volt kimenni, és megnézni a dimbes-dombos, panelprogramban ezerrel szépülő várost, és a rengeteg akciót, ami kifejezetten a fesztivál idejére, a fesztiválozóknak szólt. Épp csak a fesztiválon nem találtunk erről semmiféle formában utalást, tájékoztatást, és nekünk ugyan így hozta a szerencse, mások lehet, hogy örültek volna, ha ezt tudják.

Ha bosszantott volna az egy óra alatt elkészülő, félig erőteljesen átsütött, ámde kellően elégetett pizzánk, akkor lehet, hogy azért nem mentünk volna vissza a nem túl nagy, de nagyon kellemes benyomást keltő városkába minden nap, utazásonként 200 forintért. Így viszont, hogy ügyet se vetettünk erre a malőrre, pusztán a megmozdulás vágyának hiánya miatt maradt el a sűrűbb látogatás. Helyette ment az eszetlenkedés a Jägermeister sátorban, karaokeval, gitar heroval - illetve mehetett volna, ha ez is egy kicsit több törődéssel, kicsit tapasztaltabban, bölcsebben van megoldva. Az egy dolog, hogy az ember sosem kerül sorra, mert ha be is kéri a dalát, muszáj megvárnia a 30 gitárhőst, a 20 örökzöldet, és ezek között a magát végtelenül jó arcnak gondoló karaoke-leader kis híján szellemes, de inkább erőteljesen sértő, és néha görcsösen amatőr megjegyzéseit.

De ha egyszer sikerül mindezt kivárnia, akkor is maximum egy Jägeres dögcédulát nyer. Hál' isten, showreduktív emberünk saját bevallása szerint stand up comedy műfajra fog váltani hamarosan, szóval hajrá, ott ez talán el is megy. És ha a nagyszínpad rémisztő közelsége okán szűkösen ránkolvadó félórás mozgás-anti-tér nem lett volna elég baj, a zajló beállások bízvást kenték el katasztrofális káosszá a jó műsor lehetőségét. Bodzafröccsel azért ki lehetett bírni.

Ami pedig végképp megtörte azt a képet, hogy valami jót ott kell hagynod, az az volt, hogy nem kellett otthagynod. Nem lógott a sárga köpenyes szeku a nyakadon, hogy távozni kéne, nem voltak parádés sátorbontások, és egy kinevezett zárási időpont, hiszen csak kedd reggelig kellett elhagyni a Cseri-parkerdőt. Ezek - bár látszólag negatívumként vannak tálalva -, végül is jó dolgok, csak hát a fesztiválhoz szokott embernek ezek is azt a hangulatot hozzák, amit aztán sajnál otthagyni. És bármennyire remek szórakozást nyújtott is a PAFE - és ismét leszögeznénk, tényleg remek volt, és nincs elégedetlenség - az utóérzete nem volt fesztiváli. Ez persze csak egy vélemény, de ahol egy akad, ott általában van több is...

A PAFE 2010 négy napjáról megjelent írásaink:

Fesztiválság és zenesokk - a Pannónia Fesztivál első napja - Képgaléria megtekintése

2010.05.21. - 18:00 | vorinori - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Május 20-án, csütörtökön nyitotta meg népes vendégserege előtt kapuit a 4. Pannónia Fesztivál Várpalotán. A kizárólag hazai fellépőket felvonultató eseményt ezúttal is hatalmas érdeklődés övezte. Így festett az első nap a vaskarika.hu szemszögéből.

 

 

„Neki megadom magam" - helyzetjelentés a Pannónia Fesztiválról - Képgaléria megtekintése

2010.05.22. - 17:00 | sum - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Hiába a nomád körülmények, hiába az időjárás felmutatott középső ujja, egyre nagyobb az „embermassza" a 4. Pannónia Fesztiválon. Sátorhely szinte már csak „egymás felett", parkolóhely a „grófi szérűn" is alig, ellenben a koncertek minden bosszúságért kárpótolnak. A pénteki termést a Quimby, a Propeller, a Magna Cum Laude, a Firkin és A kutya vacsorája kvintett jelentette.

 

Semmi szédítő magasság" - a Pannónia Fesztivál harmadik napja - Képgaléria megtekintése

2010.05.23. - 15:30 | vorinori - Fotók: Büki László 'Harlequin'

A Pannónia Fesztivál szombatján jogosan gondolhattuk, hogy a szervezők e szép napon fecskendezik majd vénáinkba a legütősebb, legpopulárisabb, mondhatni legismertebb fellépők zenéiből álló elixírt, de nem. Persze mindenkinek más a „leg", de az utolsó napon, ami ez esetben vasárnap, jóval több kihagyhatatlan muzsika követeli majd meg jelenlétünket. Ennek ellenére a fesztivál 3. napján legfeljebb csak azok unatkoztak, akiknek az intelligenciahányadosuk megegyezik a cipőméretükkel.

„Na idő, ezt add vissza!" - a Pannónia Fesztivál negyedik napja - Képgaléria megtekintése

2010.05.25. - 17:30 | Büki László 'Harlequin', vorinori - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Egy, két, há, durva a nyár - a Pannónia Fesztivál utolsó napján meg különösen! Igen, voltunk Belgán, igaz, csak távolról kagylóztuk a minőségi magyar bor szószólóját, mert a vasárnapi zenei menüben a HS7 jelentette az előételt, Péterfy Bori & Love Band, a Csík Zenekar és az Ocho Macho a főfogást, a Kispál és a Borz pedig a desszertet. Mi pedig elteltünk ettől, mint a jóllakott óvodás, plusz lefekvőre még meghallgattuk a PAF(E), a bűvös sárkányt!