A nő - a Varadinum fotóklub 32 alkotójának fotói a moziaulában
Képgaléria megtekintése2026.03.07. - 20:30 | Rónai-Bezán Anita - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Pénteken nyílt meg az AGORA-Savaria Filmszínházban a 2017-ben alapított nagyváradi Varadinum Foto Club Oradea Romania 30 klubtagjának közös kiállítása a nőnap alkalmából. "A nő" címet viselő nemzetközi válogatásnak vasi kötődése is van Szabó Beatrix, Popa Kornél és Kocsis Emese személyében, a tárlatnyitón 9 klubtag képviseltette magát. A kiállítást a mozi igazgatója, Mayer Rudolf ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, majd a klub vezetője, Ovi D. Pop köszöntötte az érdeklődőket. A két beszédet Pápay Nikoletta zenei produkciója foglalta keretbe. A kiállítás március 27-ig tekinthető meg a moziban.
Március 6-án a nagyváradi Varadinum Fotóklub kiállítása nyílt meg szombathelyi Agora Savaria Filmszínházban. A megnyitóra 18 órakor került sor, ahol a közönség egy nemzetközi alkotóközösség munkáival ismerkedhetett meg.
A kiállításon harminc fotós mutatta be alkotásait. A klub tagjai több országból érkeztek: Romániából, Magyarországról, Írországból, de az Egyesült Arab Emírségekből is. A tárlat jól tükrözi a fotóművészet sokszínűségét, különböző témákat és látásmódokat felvonultatva.
Az esemény hangulatát Pápay Nikoletta éneke tette még ünnepélyesebbé. A kiállítók között három vasi alkotó is jelen volt, Kocsis Emese, Popa Kornél és Szabó Beatrix, akinek tavaly tavasszal saját kiállítását csodálhatták meg ugyanezen a helyszínen az érdeklődők.
A Varadinum Fotóklubot kilenc évvel ezelőtt alapította Nagyváradon Adela Rusu és Ovi D. Pop fotóművészek. A klub elnöke, Ovi D. Pop Románia egyik legeredményesebb és legdíjazottabb fotósa: eddig több mint 3200 díjat nyert el 101 ország nemzetközi fotópályázatain.
A fotóklub az elmúlt években jelentős sikereket ért el. A fotóklubok világbajnokságán a 12., 15. és 19. helyezést szerezték meg, 2023-ban pedig a MAFOSZ az év klubjának választotta őket.
A Varadinum Fotóklub ma már 98 tagot számlál, akik több országból - Romániából, Magyarországról, Írországból, az Emirátusokból és Franciaországból - kapcsolódnak a közösséghez.

A mostani szombathelyi tárlat különösen örömteli alkalom a klub számára, hiszen a Varadinum Fotóklub immár második alkalommal állít ki a városban; első kiállításuk két évvel ezelőtt volt. A mostani bemutató ismét lehetőséget adott arra, hogy a közönség közelebbről megismerje a nemzetközi fotós közösség alkotásait.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat
































Új hozzászólás